ÉDES APÁMHOZ
Ki messze - messze tengeren túl élsz
Apám jó apám gondolsz e fiadra
Tavaszi szél zengte búcsú dalát
Mikor indult hontalan útjára,
A tengernek morajló habjai
Vitték hajóját „aranypart” felé
És ő az egykor daliás magyar
Az új hazát ottan túl meglelé.
Tudom azóta nincsen nyugalmad
Haza lángol honszerelmed tüze
Ki szolgáltad évekig a hazát
Ugye nincs még a hon elfeledve?
Jut e eszedbe amikor azt mondtad ?
Hazát feledni fiam nem lehet
S te mégis, nagyon fáj kimondanom
Távol hazádtól élsz dúlt életet.
Itt hagytad a boldog családi hont
Űzték lelked kalandos vágyaid
Elrepültél, mint vándormadár
Itt hagytad csonka szárnyú fiaid.
Itt hagytad az árva rab hazánkat
Hol lehajtott fejjel a bús magyar
Szomorúan sír az eke mellett
Kínját nem hallják, mindent bú takar.
Virrasztunk a magyar éjszakában
S te mit csinálsz, szánod e sorsunkat?
Jöjj vissza, óh, jöjj s öleld kebledre
Honért küzdő szenvedő fiadat.
Nagy Bálint
U.I. Édesapám ezt a versét a nagy Világgazdasági válság
idejében írta, amikor Nagyapám évekig Kanadában dolgozott
