Március tizenötödikéhez


Március tizenötödikéhez

Március tizenötödikéhez

 

Egy adott kor után a forradalmakra emlékező ünnepek lapossá, értelem nélkülivé válnak. Ezzel szemben a nem politikai vonatkozású ünnepek örök életűnek. Október 23-a és március 15-e már csak abból a szempontból jelentősek, hogy munkaszüneti napok. Az ezeken a napokon elmondott beszédek jelentősége kicsi, és a beszédek felejthetők. Ezekbe csempészik be a politikusok az aktuális üzeneteiket, hogy szinte a jelenlevőkről tuomást semszereznek, gondolatban viszont azon jár az eszük, hogy címzettjeikből milyen reakciókat fog majd a beszéd kiváltani. 

A forradalmakra emlékező ünnepek egyfajta hiányt is pótolnak, amikor az embereknek lehetővé teszi a rendszerváltó gőz leengedését, amit esetleg a futballpályán nem tettek volna meg. Aztán lehet kiáltványokat felolvasni, petíciókat átadni, tüntetni, stb. Ezek az ünnepek erre nagyon megfelelnek. Talán ezért is találták k őket. Ugyanakkor még egyetlen tüntetés, kiáltvány vagy petíció sem vitte közelebb a népet a céljaihoz. További baj október 23-mal és március 15-ével, nem is azt ünneplünk általuk, mint amit ünnepelni hiszünk. Az 1848-as forradalmat már többen összekötötték a háttérhatalommal, amely számára egy forradalom csak eszköz a számára kitűzött cél eléréséhez Ilkei Csaba, 2012 január 12-én a kuruc.info-n megjelent ,,Titkos szervezetek a nemzetközi magántőke globális rendszerében” c. írása:

Forrás: https://kuruc.info/r/9/90624/

,,Kevesen tudják, hogy az 1948-49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc igazi oka az önálló magyar pénzrendszer megteremtése volt.”

A cikk idézi Kossuth Lajos kijelentését: 

"Azon nézetben vagyok, hogy ameddig befolyásom lesz Magyarország ügyeibe, a banknak nem akarom azon hatalmat adni a kezébe, hogy ő szabályozza Magyarország pénzügyeit. Őt csak eszközül, s mintegy tisztviselőül akarom használni bizonyos határok között. Ez okból nem ő bocsátja ki a pénzt, hanem csak kezeli bizonyos jutalomért…"

Még ma sem valósult meg teljesen mindez, amit az is bizonyít, hogy az EU részéről támadások érték többször is a magyar Kormányt a bankok ,,szuverenitásának” korlátozásáért. Holott efféle ,,szuverenitás” a bank állam és törvények feletti pozícióját is jelenti, amelyet egy szuverén államban önmaga feladása nélkül nem engedhet meg. A valuták árfolyamának manipulálása egyébként semmissé teszi a pénzügyi szuverenitást, mivel az árfolyamok manipulálásának eszköze az erősebb ország politikai vezetőinek kezében van, akik saját érdeküknek megfelelően használják ki a lehetőségeiket. De a XIX. században efféle pénzügyi manipulációk még nem voltak alkalmazhatók. Viszont a pénzügyi szuverenitás megszüntette volna az ország Ausztriától való pénzügyi függőségét. Mivel pedig Ausztria a háttérhatalom kezében volt (és van most is), pénzügyi szuverenitásunk által kicsúsztunk volna ebből a ,,kézből”. 1848 a függetlenségről szól, de így egy tanulságot is hordoz: hogy a pénzügyi függetlenség az ország tényleges politikai függetlensége nélkül elérhetetlen.

Mondanivalóm miatt nem maradhatok 1848-nál, előre kell lépnek az 1956-os forradalomig következik. 1956 több ponton kapcsolódik 1848-hoz, mert itt még aktuálisabb a kérdés, hogy mit ünneplünk valójában mi, évről évre?Hernádi Tibor, ”A RENDSZERVÁLTÁS IGAZ TÖRTÉNETE” c. könyve bőven tartalmaz idevágó elemzést, mivel az egész könyv abból áll, ezért a kérdésre e könyv alapján tudok válaszolni. 1956 kapcsán ez is olvasható a könyvben:

 ,,Tartani lehetett ugyanis attól, hogy a kelet-európai vazallus államok előbb-utóbb egységes fellépésre szánják el magukat. A szovjet haderő ugyan képes lenne még egyidejű felkelésük leverésére is, de ez nagyon rossz fényt vetne a kapitalista gyarmatok felszabadításán buzgólkodó Szovjetunióra. Ebbéli tevékenységét alaposan megnehezítené, ha ugyan lehetetlenné nem tenné. Ebben pedig nemcsak a Szovjetunió érdekei kerülnének veszélybe, hanem sokkal nagyobb súllyal az Egyesült Államoké is. Hiszen a gyarmatok újra felosztásának még nagyon az elején tartanak. Eddig úgyszólván csak Franciaország távol-keleti birtokain járt sikerrel a szocialista bajkeverés, de teljes megszerzésük még itt is hátra van.

A Szovjetunió katonai erejét meg kell kímélni attól, hogy az előkommunizálás alatt lévő gyarmatain folyamatosan jelentkező ellenszegüléseinek elfojtására forgácsolják. Inkább ki kell választani az egyiket és elrettentő példaként kegyetlenül megbüntetni. Ez hosszú időre kedvét fogja szegni a többieknek is a Szovjetunióval való szemben állástól.

 Ezt ünnepeljük 1991-től, az 1990. évi XXVIII. törvény alapján. További érdekessége az október 23-ai dátumnak, hogy 1989 október 23-án kiáltotta ki Szűrös Mátyás ideiglenes államfő a III. magyar köztársaságot. Vagyis a levert 56-os forradalom évfordulóján azon csapatok jelenlétében, akik a forradalmat leverték. Ezeknek csapatoknak jelenléte viszont megkérdőjelezi magát a III. köztársaságot. Így kerek az egész. 1989-nél tartok. A rendszerváltásnak nevezett eseményt mára csak a volt és jelenlegi parlamenti pártok tekintik rendszerváltásnak. Ami ugyancsak ,,fent” tervezett és felülről vezérelt esemény volt. Hernádi Tibor nevezett könyvéből:

,,A Szovjetunió tagállamainak szinte felkínált önállóság, a Szovjetuniótól való elszakadás lehetősége nem fért össze egészséges gondolkodásával. Nem értette, hogyan fordulhat elő, hogy a világ második legnagyobb és jól szervezett hatalma külső támadás és minden kényszer nélkül számolja fel saját hatalmát. Ez ellentmond minden idők józan logikájának. Nem! Ez nem lehet igaz! Ezzel - mint már annyiszor - ezúttal is más, egyelőre ismeretlen célt takarnak.

Az pedig számára nem jobb, hanem biztosan rosszabb lesz. Ehhez pedig segédkezet adni, ha még olyan csábító is, nem szabad.

A későbbiek során derült fény arra, hogy Pozsgay Imre 1956. népfelkelésre való átírása nem önálló kutatásainak a hatalom megkerülésével való eredményhirdetése volt, hanem a moszkvai forgatókönyv lényeges része. Ennek keretében került sor 1989. június 16-án a szabadkőműves Nagy Imre és társai újratemetésére...

 ,,Majd egy maroknyi fiatalokból létrehozott új ifjúsági szervezet vezetője mondta el mindenkit meglepő gyászbeszédét. Ő kevésbé emlékezett - hiszen életkora miatt személyes élménye a szabadságharcról és az azt követő rémuralomról nem is lehetett - sokkal inkább a jövőről beszélt. Fogadalma és követelései bátorságában messze meghaladta a többi szónok fogadkozásait. Még Máray Tiboron is túltett. A kommunisták „agyagba döngöléséről” beszélt és követelte a szovjet csapatok azonnali kivonulását. Annak ellenére, hogy mondandójával szinte mindenki egyetértett, mégis félelemmel töltötte el az embereket. Hiszen ekkor még a szovjet csapatok esetleges kivonulásáról egyetlen szó sem esett. Az egypárti uralom még teljes. Rendelkezik valamennyi erőszak szervezetével. Nemcsak a kommunistahű rendőrség, de félelmet sugárzó munkásőrség, a megannyi titkosszolgálatokról nem is beszélve még fizikai valóság. Az ilyen lázításszámba menő beszéd öngyilkos bátorsággal ért fel. Az 56-os veteránok - de mások is - ugyancsak elcsodálkoztak, amikor egy év múlva ezt a bátor fiatalembert a parlamentben látták szónokolni. Országgyűlési képviselő lett az „első szabadon választott országgyűlésben”. Bizonyára sokuknak eszébe jutott: 1956-ban ők ugyanígy követelték a szovjet csapatok kivonását, de bizony ők nem a parlamentbe kerültek érte. Még dr. Benedek István a szabadkőműves hírében álló, egyébként kiváló író is megjegyezte egyik írásában: „Ez a fiú tudott valamit, amit mi nem tudtunk.”

 A ,,fiú” Orbán Viktor volt, beszédét már a háttérhatalom embereként mondta el. Nem jelentős dolog számomra, hogy milyen kapcsolat fűzte vagy fűzi Orbánt a globális hatalomhoz, mert azon semmi sem változtat, hogy Magyarország politikai és gazdasági életét külföldről irányítják. Még csak nem is egyedül vagyunk ezzel. A legerősebb hatalmak vezetőit sem tartom valóban szuverén személyeknek, akik kizárólag az országuk érdekeinek megfelelően kormányoznak. Hogy ki az úr a háznál, azt John és Robert Kennedy meggyilkolása megmutatta. Ennek a ,,fiúnak” a hovatartozása közvetlen úton nem bizonyítható. Egy kis ember számára biztosan nem. Még is van olyan momentum, ami bizonyítja, hogy Orbán a közelmúltig be volt szervezve (ez valószínűleg így van most is). Egyre kevesebben emlékeznek már Kádár János beszédeire. A szocializmusról való felfogása őszinte volt. És balfék is, de nem vártak tőle többet, csak hogy őszintén legyen és balfék. Hogy valóban higgyen a kommunizmusban, mert így ő, és az általa hírdetett rendszer is hitelesebbnek tűnt. A háttérhatalom szereti az ilyen embereket (ez azért nem akadályozza meg őt abban, hogy ne végezzen azokkal, ha útban van), mert jól dolgoznak és olcsón. Kádár soha nem volt gazdag ember, eljátszott szerepéért nem kellett neki oda adni Tokaj hegyalját. Ám másképpen beszél az, aki nem hisz abban, amit mond, de mégis elakarja hitetni azt, amit állít. Ha tehetséges, sikerül, ha nem nem. Orbán Viktor kevésbé bizonyult tehetségesnek, mert az erőlködése buktatta le sokak szemében, akik állításait meseszerűnek érezték. Én a Széll Kálmán-terv bevezetőjében láttam egy kiemelkedő példát erre, ahogyan lihegős bizonygatása nyomot hagyott a fogalmazásán is.

 ,,Az utóbbi években azonban oda jutottunk, hogy a mi munkánkból mások gazdagodnak. Akiknek van munkájuk ma Magyarországon, bár egyre többet dolgoznak, mégsem látják ennek hasznát, mert annak java részét elviszik az adósságok. Az államadósság, a vállalatok adóssága és a családi vagy személyes adósságok.

 A magyarok jövedelemadójának kétharmada, vagyis minden három befizetett forintunkból kettő az adósság törlesztésére megy el. Ennek jelentős részét a külföldnek fizetjük ki. Magyarország a külföld felé leginkább eladósodott országok közé tartozik. Másoktól függünk, kiszolgáltatottak vagyunk.”

 ,,Magyarország számára most jött el a pillanat, hogy hadat üzenjünk az adósságnak, amely polipként ráfonódott az életünkre. Ha nem fejtjük le magunkról, végképp lehúz a mélybe, és nem lesz esély munkából megélni Magyarországon.

A Széll Kálmán-terv megfogalmazói (első közöttük Orbán is, stílusa tetten érhető a szövegben) pontosan tudták mekkora terhet jelent a magyar államadósság az államnak és embernek. Ezért hirdetett tehát Orbán harcot az adósság ellen. Elment Brüsszelbe, Washingtonba. A legbefolyásosabb bankárokat a lábuknál fogva kilógatta a századikról és választás elé állította őket: vagy elengedik az adósságot, vagy ő engedi el a lábukat. Nem így történt, mert a Széll Kálmán-tervben ez a szöveg olvasható:

,,Fölvették a hiteleket, és nem számoltak el azzal, hogy mire fordították ezt az irgalmatlanul sok pénzt, amit most nekünk kell visszafizetnünk. A felelősségre vonás a legfontosabb biztosítéka annak, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg az, ami 2002 és 2010 között történt.”

,,Az mégse járja, hogy miközben a magyarok vért verítékezve kell, hogy nyögjék a nyolc év alatt fölvett hitelek törlesztését, aközben azok, akik ezeket a hiteleket fölvették és nyomtalanul eltüntették, minden következmény nélkül élik világukat.” (az aláhúzás tőlem származik)

Nem durva kifejezés ezt aljasságnak nevezni. Amikor Gyurcsány szembe köpi a népet azzal, hogy kijelenti, nem mond le akkor sem, amikor az adófizetők zsebére ezer milliárdokat szúrt el – ráadásul törvénytelenül – akkor jön Orbán, és kijelenti, hogy mindezeket a törvénytelenül felvett, de az emberek által soha nem látott hiteleket minden áron visszafizeti. Lenyúlta a Kormány nyugdíjvagyont, a béreket csökkentette, rabszolgarendszert (közmunka) hozott létre, a volt rokkantnyugdíjasok III. csoportját saját felülvizsgálatuk ,,kérésére" kényszerítette, a korkedvezményes nyugdíjakat megszüntette, stb. Valójában ilyen szöveget csak az fogalmaz meg, aki nem hisz abban, amit állít. A szöveg a handabandázás, és nem a gazdasági elemzés kategóriájába tartozik. A Széll Kálmán-terv egy dilettáns mű lenne, ha nem tudatosan fogalmazták volna meg, és amelynek saját változatát a Jobbik is elkészítette (olvastam). Ha az adósság növeli a szegénységet, akkor a szegénység visszaszorításának szándékával nem lehet a szociális kiadásokat csökkenteni, az adósság törlesztését minden áron folytatni, illetve fokozni. Mert az adósság elleni harc valójában az utóbbiról szólt.

Vissza térek a forradalmakhoz. Október 23-át és március 15-ét a felhívások és a politikai kábítások napjává tette a háttérhatalom. De gondoskodott arról is, hogy ne fajulhasson el tüntetés és egyéb megmozdulás olyan mértékben, hogy az a rendszerre valóban veszélyes legyen. A követelésekkel nem lehet sem kormányt sem rendszert váltani. Sokak illúziója, hogy a két ünnep valamelyikén a kormányt meghátrálásra kényszeríthetik. Ez miatt a két ünnep gőz levezető eseménnyé válik, évente két alkalommal. A hatalom számára veszélytelen és szórakoztató eseménnyé. Már mentális síkon is rossz üzenete van az egésznek, hiszen ezeken a napokon levert forradalmakra emlékezünk, ami a tudatalattiban gátlást válthat ki. Ez a két ünnep a vereség ünnepe, ezen a napon győzelemről álmodni rossz ómen. Egyetlen hozadéka e két ünnepnek a pihenés. Igaz, akinek van munkája, azzal ledolgoztatják, akinek nincsen, annak mindegy. Ennek két napnak a vonzásából kell kiszabadulni. Kérdés, milyen irányban. Vissza kell térni a legitimitás kérdéséhez és az 1990-es választásokhoz.

Újra Hernádi Tibor szóban forgó könyvéből idézek:

 ,,A nemzetközi jog értelmezése szerint egy ország idegen csapatok megszállása esetén nem tekinthető szuverén államnak. Működésében előáll az interregnum, amikor az országnak nincs uralkodója (vezetője), vezető szerve. Akik a döntéseket hozzák nem tekinthetők szabadon választott legitim testületnek. Ebből kiindulva már maguk a kerekasztal-tárgyalások sem tekinthetők legitimeknek. Honnan kapták felhatalmazásukat? Kik választották meg őket?

Maga a Szovjetunió által kinevezett helytartótanács, vagyis az MSZMP. Ennélfogva az általuk kötött megállapodásokat semmisnek kell tekintenünk a szovjet ellenőrzés mellett megtartott parlamenti választásokkal együtt. Annál is inkább, mert az egész rendszerváltási tranzakció a Szovjetunió által készített forgatókönyv alapján bonyolódott. Ez pedig kizárja a valódi magyar érdekek érvényesülését.” 

Az új országgyűlések megalakulását rendre az előző országgyűlés által választott köztársasági elnök kezdeményezi. Az őt megválasztó országgyűlés azonban akkor már nem létezik. Ezért a korábbi országgyűlés feloszlatása elvileg semmissé teszi a köztársasági elnök megbízatását is, és az előző országgyűlés által hozott törvényeket is. Az új országgyűlést összehívó államelnök nincsen megbízója, mert az őt megbízó előző országgűlés önmagát oszlatta fel. A folyamatosságot éppen a választók biztosítják azzal, hogy elfogadják véglegesnek az előző országgyűlés törvényeit. Mi lenne, ha nem tennék? Pontosabban, nem is teszik, csak ezt nem tudják. Minden új országgyűlésnek előbb a választók megerősítésére lenne szüksége, hogy a korábbi országgyűlés által meghozott törvények továbbra is érvényben maradhassanak, éppen ezért a korábbi országgyűlés által választott köztársasági elnöknek is joga legyen az új országgyűlést összehívására. Ám ez még mindig nem elég. A választók felhatalmazása nélkül minden kezdeményezés a parlamentben törvénytelen. Lent és fent is úgy gondolják, hogy az elsővel egyszer és mindenkorra falhatalmazást kapott a mindenkori országgyűlés a nép feje feletti döntésre. De amint írtam, itt még első felhatalmazás sem volt. A hatalom gyakorlásában nem állhat be szünet, a hatalmat nem lehet felfüggeszteni. Az országgyűlési választások igénylik a folyamatos legitimáltságot, a nép általi felhatalmazást, minden kezdeményezéshez. Ez soha nem volt így. Azt kellene az embereknek tudniuk, és a jelenlegi hatalomgyakorlási módszereket törvénytelennek kell tekinteni, a leírtak alapján. Érvénytelennek kell tekinteni minden rendelkezést, amit nem a választók felhatalmazásával hoztak, a köztörvények kivételével, azok jó része közmegegyezésen alapul, ezeket nem lehet elvitatni Nem is lenne értelme, mert ezeken alapul a társadalom működése is. A nép számára, az alaptörvényben lefektetett jogot kell a népnek visszakövetelnie, különben az ország kárára is hoznak törvényeket, mert megtehetik. Erről szólnak a forradalmak tanulságai.

Mit tehet az ember? Az alaptörvényre hivatkozva törvénytelennek lehet tekinteni az országgyűlés jelenlegi hatalomgyakorlási módszerét, ami a nép megkerülésével történik. Törvénytelen lehet tekinteni a volt kormányokat, és velük együtt a jelenlegit is, mint ahogy a törvénytelenül hozott rendelkezéseknek érvényt szerzőket – hivatalok, rendfenntartók, stb. - ugyanígy a törvény megsértőinek tekinteni és intézkedésüket hasonlóképpen. A várható reakciók egy részével már találkoztam. Minden ember tart a törvénytől, akár bevallja, akár nem. De a felülről hozott rendelkezések miatt kevéssé fáj a fejük, hiszen ,,mit tehetnének”. Az országgyűléssel és a Kormánnyal kell kezdeni ba legitimáció megvonását. Ha ők támadva vannak éppen az alaptörvény, vagyis a törvényesség irányából, fellépésük előbb-utóbb bizonytalanná válik. Onnan a lentebb levő közigazgatási szintek is támadhatókká válnak. Legfeljebb nem megy egyik napról a másikra. Sok esetre és tömeges méretekre lenen szükség. A népnek ez a tehetetlenségi nyomatéka jelenti sajnos a rendszerünk ,,stabilitását” is.

A nép nem tud új gazdasági- és politikai rendszert tervezni és irányítani. Erre ott van egy normális országgyűlés. De a nép a népszavazás és az törvényhozás jogát nem adhatja oda az országgyűlésnek, mint ahogy nem is adta. Ismerem a hivatalok hozzáállását ehhez a kérdéshez. Ha nagyon ritkán találkoznak vele, úgy tesznek, mintha csak az illetőnek rossz napja lenne. Vagy olyan színben tüntetik fel a törvénytelenség vádjával való szembesítést, mintha azt más rosszul értelemezné. A vád általi jogértelmezést szimpla panasznak állíthatják be. De mégis, ha az ember lemond alkotmányos jogáról, és úgy gondolja, a törvényt csak betartani van joga, de meghozni nem, semmi nem fog változni.

Ez az egyetlen útja és joga egy kis embernek a hatalomhoz való hozzáféréshez, hogy nem enged abból a jogból amit számára az alaptörvény megadott. Azt elvenni tőle – főleg nyíltan – senki sem merné, mert azzal az egész jogállamiságra vonatkozó hazugság lelepleződne.

 

Mit kell követelnie, amely követelés teljesítése nélkül nem szabad szavaznia sem?

1. Semmisítsenek meg minden rendelkezést az alaptörvényben, amely korlátozza a nép önrendelkezését, amely magában hatalom gyakorlásának jogát és lehetőségét (pl. a népszavazásokról szóló részt.

2. Egészítsék ki az alaptörvényt olyan rendelkezésekkel, amelyek garantálják a nép önrendelkezését a minden napok szintjén:

3.  Módosítsák a választási törvényt.

   - Legyen kétirányú szavazás. Nem csak az adott képviselő támogatásáról, hanem ellenzéséről is szavazzanak, ”igen” és ”nem” négyzet alkalmazásával. Aki több nemet kapott, mint igen-szavazatot, az nem lehet képviselő.

   - A szavazó lap tartalmazza egyszerű formában a jelölt választási ígéretét és esküjét, vagy ha ez nem lehetséges, az ezekre mutató hivatkozást.

4. Bízzák meg a megválasztott képviselőt az országnak ártó törvények utólagos semmissé nyilvánításának országgyűlés előtti kezdeményezésére.

 

A választók és választottak közötti kommunikáció jelentősen segítheti az ország problémáinak kezelését, megoldások keresését és alkalmazását. A demokrácia valójában nem az igazságról, hanem a működőképességről, azon keresztül a fennmaradásról és az elfogadható életminőségről szól. Amikor ezt a bejegyzést írtam, végig ezt tartottam szem előtt. És az ehhez vezető utat a nép önrendelkezésén keresztül látom elérhetőnek. Az országgyűlés nem lehet az országon élősködő idegen test, amelyet valójában kívülről irányítanak. Az országgyűlés az országé, és az alaptörvény szerint a népképviselet szerve is. Akkor legyen az, aminek nevezi magát.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2016. március 15.
Nézettség: 596


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: