Isten hozta


Isten hozta
Esztergom.
Eme városnévről bizonyára több híres tudni- és látnivaló jut az emberek eszébe, melyekhez szerencsésebb esetben saját emlékek is társulnak.
A mondás, miszerint mindenkinek a saját lakóhelye a legszebb ez esetben is igaz és ehhez nem kell feltétlenül oda születni.
Számomra Esztergom sokkal több, mint egy város a térképen vagy kép a tízezer forintos bankjegy hátoldalán, ahol ott díszeleg a csodálatos Bazilika!
Mégis, ez idáig, mikor azt kérték tőlem, hogy beszéljek róla, olyankor csak nehezen sikerült szavakba önteni, milyen érzés itt élni és ismerni értékeit!
Talán éppen ennek okán született meg ez a vers és a hozzá illő videó, hogy méltóképpen tudjak megfelelni másoknak és magamnak is.
Tudom, a várost jól ismerők számára nem lesz és nem is lehet teljes a tartalom, de a szándéknak, hogy megcsillanjon Esztergom az emberek szívébe, talán megfelel majd!

 

Isten hozta Esztergomban,
Történelmi városunkban!
Mehet jobbra, mehet balra,
Értékeit megmutatja.

Itt született István király.
Templomokból nincsen hiány.
Van kedves Kis-Duna sétány,
Sok szerelmes fiú és lány.

Átlagosnak tűnő hídja,
Napról napra bizonyítja,
Egy az ország, egy a haza,
Oly nagy, mint a Bazilika!

Hogyha többre vágyik ennél,
Gyógyulhat a kőfejeknél!
Fizetséget egyik sem kér,
Mind a három csendben szemlél.

Akár nyáron, akár télen,
Vár a vára egész évben!
Napsütésben, hóesésben,
Olyan, mint egy szép mesében.

Láthat kincset, égi álmot,
Drágaköves imádságot,
Döbbenetes igazságot,
Tükröződő valóságot!

Különleges élményt kíván?
Kálvária ilyet kínál!
Kiváltképp, ha fél ötkor áll
Kápolnája szobrainál.

Ami mellett szót emelek,
Különleges épületek!
Múzeumok, kedves terek,
Titkos utak, rejtett helyek!

Kicsit nagyobb vállalkozás,
Vaskapuhoz látogatás!
Megéri a kirándulás,
Mert a látvány igen csodás!

Hogyha közeleg az este,
Palkovics pad, naplemente!
Csillogásba feledkezve,
Megnyugszik az ember lelke.

Felgyúlnak a lámpafények,
Időutazásra kérnek,
Lenyűgöző, mit ígérnek
Emlékei ezer évnek.

Lehet éjjel, lehet nappal,
Gazdagabb egy nagy kalanddal,
Elköszönhet sebbel-lobbal,
Szíve telve Esztergommal.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2016. április 9.
Nézettség: 467


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: