ÉLETEM ELSŐ SZAVALÓVERSENYE Zirc.1997.04. 12 Pintér Tiborra emlékezve


ÉLETEM ELSŐ SZAVALÓVERSENYE  Zirc.1997.04. 12  Pintér Tiborra emlékezve

 

 

 

 

 

 

 

ÉLETEM ELSŐ SZAVALÓVERSENYE

Zirc.1997.04. 12

Pintér Tiborra emlékezve

 

 

   Áldott emlékű Drága Édesapám egyszer azt mondta, hogy életében egy alkalommal elkövetett egy merényletet, színdarabot írt: „Itt hagyom a falutokat” – címmel. A kéziratot ma is őrzöm a házi archívumomban. Valahogy én meg a versszavalásokkal voltam úgy az életem során, hogy csak akkor követtem el ilyet, mikor kötelező volt a tanulmányaim során. Sem a saját, sem mások által írt műveket nagyon sokáig nem szerettem felolvasni, vagy uram bocsá, megtanulva saját kútfőből elmondani. Ma már másképpen állok hozzá a dolgokhoz, mert kimondottan szeretem a magam által írott verseimet felolvasni, persze most is csak papírról. Nem szégyellem ezt és tudom, hogy a Magyar Irodalom történetében az úgynevezett Klasszikusaink között is kevés ember volt, aki papír nélkül mondta el a verseit. Azt hiszem, a lényeg nem ebben van, hanem abban, hogy mit tartalmaz az írás, amit meg szeretnénk osztani a néző és hallgatósággal abban a pillanatban.

   Más kategóriába tartozik természetesen a szavalóverseny, amit manapság már inkább versmondó versenynek titulálnak, ahol elengedhetetlen követelmény a tárgyi tudás, mert komoly pontlevonásokkal jár, ha valakinél ott van a vers és elakadva puskázik belőle.

    1997. 04. 12 – én Zircen a Városi Művelődési Központban a „Tavaszi Napok’ 97” rendezvénysorozatának keretén belül került sor a Tavaszi Hangok” mottójú szavalóverseny megrendezésére. Nem volt kötelező vers, ezért mikor én is életemben először elhatároztam, hogy részt veszek rajta, egy viszonylag kevesek által ismert verset választottam:

 

SZÉKELY MIATYÁNK

 

 

Miatyánk, ki a mennyekben vagy, kitől jön élet és halál,
Hívó szavunk tehozzád szárnyal és vigaszra csak ott talál.
Nagyobbak voltunk minden népnél, s ha meghalunk is úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe megkönnyezi ravatalunk.
A Te neved megszenteltessék, s e nép mindig benned bízott.
Te Székely Isten, félünk Téged, bár sújtva sújt az ostorod.
Atyánk, bár itt van halálunk, büszke lelkünk nem kesereg,
Bár sorsunk meg nem érdemeltük, megszenteltessék a neved.
Ó jöjjön el a Te országod, add, hogy még boldogok legyünk,
Add, hogy még egyszer ránk nézzen a mi szent Hargita hegyünk,

 

Add, hogy még egyszer legyen boldog Székelyhon minden hű fia,
Add, hogy még egyszer felvirradjon ez a bús, gyászos éjszaka!

A Te akaratod legyen meg, hogyha már minket elhagyál,
Ha fohászunk már meg sem hallod, s ha sorsunk egy hős halál.
De engedd meg, hogy kisfiúnknak, kiért a szívünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein még egy dicső székely kikelet!
Ne vigy minket a kísértésbe, ne higgyük, hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben, mindig csak a székely vére folyt.
Ne add, hogy Benned is csalódjunk, ne add, hogy ne higgyünk Neked,
Nem lehet az Istenünk, hogy Te cserbenhagyod népedet!
Tied lesz a hatalom, dicsőség, ki belénk oltál hitet,
Amely belénk, múltunkban bízó, s jövőt szülő reményt vetett.

A mi lelkünk nemesebb? Büszkébb? Merészebb mint más népeké?
Vállaljuk, ami lehetetlen, mert felnézünk a Nap felé.
Tanuljatok, Ti földi népek, éreznétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből, sír szélén is reményt fakaszt,
Éreznétek a szent hitet, mit minden hű székely szív dobog,
Éreznétek és megértenétek, hogy a székely csak győzni fog.
Győzünk, ha nem mi unokáink, s mi szépen
csendben meghalunk.
Mert tudjuk, egyszer még felharsan Erdély szent hegyein
dalunk.
Bár mi szívünk szent keservével e jégvilágban megfagyunk.
Hiszünk most és hiszünk mindörökké!

Mi székelyek vagyunk.

 

ÁMEN!

 

   Sokat gyakoroltam, de ennek ellenére bizony többször is puskáznom kellett, mert azért a „kútfő” már nem úgy működött, ahogyan kellett volna. A hangsúlyozással nem is volt semmi gond, de az említett okok miatt Pintér Tibor a zsűri elnöke őszintén elmondott véleményét örök életre megjegyeztem. Ha valaki nem ismerné, Ő volt a Veszprémi TIT Váci Mihály Irodalmi Színpadának egyik alapítója és haláláig a vezetője. Nagyszerű Előadóművész volt Tibor, akivel jó Barátságba is voltam. Alapítója lett két évvel később a „Bakony, Te Szép hazám” Magyar Parasztköltők Nagy Bálint Alapítványának is.

   Többek között elmondta, hogy nagyon jó az orgánumom, éppen ezért hívott, hogy csatlakozzam az Irodalmi Színpadhoz, de ezt én akkor nem tudtam felvállalni. Természetesen dobogós helyezést nem értem el a versenyen, de akkor is emlékezetes számomra még ma is, mert mikor most papírra vetem ezeket a gondolataimat, Tibor képét látom magam előtt. Egyébként Őt Csopakon ismertem meg még 1974 – ben, amikor az SZB. Ifjúságfelelősi Tanfolyamon vettem részt Május. 6 - 18 – ig. Vendég előadóként ott lépett fel előttünk és Tőle hallottam először Sánta Ferenc: „Sokan voltunk” – című novelláját. Nálam attól kezdve Ő lett a mérce a novella mondás terén.

   Az biztos, hogy ettől kezdve több alkalommal zsűriztem magam is vers és prózamondókat, de mindig eszembe jutnak Tibor szavai, ha nem is szó szerint, csak emlékezetből:

„Aki vers és prózamondásra adja a fejét versenyszerűen, az tanulja meg a szöveget, mert a segédeszköz használata sokat ront az értékelésnél és dobogós helyre ezzel nem lehet kerülni!”

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 04. 21. Csütörtök Délután 14: 10

 

https://www.facebook.com/balint.v.ifjnagy/posts/1748015522082891?pnref=story

 

 

 

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2016. április 21. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 552


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: