Kékestető..Kányai uram fogadója


 

 Cigány író tollából 

Debreceni Zoltán író  
 Cigány író
Istenem miért lett olyan konok,

fénytelen az élet?
Ahol a cigány író szeretne meghalni,
istenem mond ott miért nem élhet?

Pedig fáradt már a nap,
az is lehet, hogy nagyon beteg.
Botladozva sétál a sima járdán is,
nem csak a görcsös hegyeken.
Szereti a pusztát,
a széles rónaságot.
Sírva nézi a vele összeroskadó,
szép Magyarországot.

Szeretne az égen jó útra terelni,
minden gonosz felleget.
A földön megszeretne simogatni,
minden ember kezet.

Délutánra már nagyon elfárad látszik, hogy beteg a nap.
Szerető párja pihenni hívja, az esti alkonyat.
Karjára fekteti pihegő párját.
Reggelig könnyezve őrzi kedvese álmát.

Keserű könnyei kora reggel harmatcseppé válnak.
A pirkadat ködfátyolként teríti be vele,
az egész világot.

A napfényben úgy csillog a harmat,
mind a legszebb gyémánt.
A könnycsepp halkan súgja a napnak,
vigye fel az égbe ne hagyja itt árván.

Kémestető: 2016.05.05.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2016. május 5. Szerkesztette: Debreceni Zoltán Író
Nézettség: 1,405


   







Tetszik  

Megjegyzések

Szabó Tiborné Hajnalka
hétfő, 2019. január 14. 16:31
Csodaszép, egyben szívbe markoló a versed.



Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: