SZÖKÉS A VÁR FOKÁRÓL Fejezetek Wathay Ferenc Cseszneki végvári vitéz életéből


SZÖKÉS  A  VÁR  FOKÁRÓL  Fejezetek Wathay Ferenc Cseszneki végvári vitéz életéből

 

 

 

 

 

 

SZÖKÉS  A  VÁR  FOKÁRÓL

Fejezetek Wathay Ferenc Cseszneki végvári vitéz életéből

 

        Anno, 1600.A lovas vágtatva érkezik Veszprémbe és megállítja lovát a vár előtt, majd leszállva erélyesen megzörgeti annak vaskos kapuját. Az őr mogorván lekiált az idegennek:

-Ki vagy! Miért dörömbölsz ilyen erősen a várkapun?

-Vágról érkeztem nemzetes Wathayné őnagyságától hozok üzenetet Wathay vicekapitány uramnak. Sürgősen szólanom kell az urammal. Kérlek, rögvest bocsáss a színe elé!

        A Kapuőr szélesre tárta a bejáratot a lovas előtt, aki újból nyeregbe pattanva beviharzott a várba. Az udvaron gyakorlatozó katonák eligazították, hogy hol találja meg a vicekapitányt, aki meghallván, hogy Nagyvágról hoztak neki üzenetet a számára, sietve a lovas elé jött a palotából. Azért is sietett, hisz nemrég vette nőül Nemes és Nemzetes Ládony Annát, vitézlő Viczay István özvegyét. Azt hitte, hogy véle történt valami baj. Imigyen szólott a küldönchöz:

 -Mi hírt hoztál fiam? Csak nincs valami baja a Nemzetes Asszonynak?

 -Hála légyen az Istennek Nagy Jó Uram, a Nemzetes Asszony jól van. Hatszáz tatár portyázó lovas rajtaütött a füvelő lovain és mind a tizenhetet elhajtotta. Ezen kívül a Nemzetes Asszony hat szekeres lovát, valamint nyolc ökröt is elhajtottak, három szolgáját pedig lekaszabolták.

       Wathay mikor ezeket a híreket meghallotta, kicsit megkönnyebbült, hogy nem a fiatal feleségének esett baja. Intézkedett a helyettesítéséről, majd elővezettette a lovát és nyolc jó vitézét szólítván, felpattanva mindannyian, elvágtattak. Feleségét a Ládonyban lévő családi udvarházban találta. Megölelték, csókolták egymást, majd az Istennek hálát adva pár napot egymás vigasztalásával töltöttek. Ekkor elbúcsúzván szeretett Annájától, Veszprémnek vette az irányt. Útba esvén Pápa városa, gondolta, hogy benéz Maróthy Mihály kapitány uramhoz a várba, aki ez idő tájt irányította az erődítményt.

       Sajnos azt nem tudhatta, hogy a francia zsoldosok fellázadtak és foglyul ejtve lefegyverezték őt is az embereivel együtt, hogy átjátszhassák a várat a töröknek. A franciák nem akarták beereszteni őket, de Maróthy közbenjárására mégis kaput nyitottak nekik. Nem gondolták ekkor, hogy milyen felelőtlenség volt ez részükről. Alighogy beléptek már le is fegyverezték mindnyájukat. Elvették a kardjukat, amely akkoriban egy vitézlő ember számára nagyon megalázó volt. Este megvacsoráltak a magyar vitézek, a franciák pedig mulatozni kezdtek. Másnap Wathay kérvén a francia lázadókat, hogy engedjék őket szabadon elvonulni. Ezt azonban megtagadták, sőt harmadnapra a vár és a város töröknek való átadására készülvén Csaby Mihály, Maróthy Mihály, Bakarcz Sándor, Koppány Péter és több szolgájukkal együtt vasra verték mindnyájukat. Összesen tizenötöd magával együtt bezárták őket egy különálló házba.

       Azon tanakodának mindnyájan, hogy hogyan tudnák a vasat levenni magukról, hogy megszökhessenek. Kitervelték a szökési útvonalat is, csak sajnos nem tudhatták, hogy nagyon erős őrizet alatt tartják őket. A házat, amelyben fogva tartották a magyarokat, tíz francia felfegyverzett katona őrizte. Egyik éjjel Wathay kikéredzkedett a kamoraszékre.(WC mellékhelyiség a mai szóhasználat szerint) Ott kérésére a katona az egyik lábáról levette a vasalást, és magára hagyta. Röviddel később egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a kamoraszék ajtaját és elkapta a strázsát, aki fojtogatás közben hangosan sikítozni kezdett. Kénytelen volt elengedni, de a kardját felkapva, sántikálva egy másik ajtón keresztül kiszaladt a helyiségből. A megbeszélés szerint a többiek is jöttek volna utána, de a túlerő láttán csak egy István nevű katona követte. Az őröket kerülgetve a város utcáin megbújva szaladt, ahogy csak bírt. Mikor lerázta magáról az üldözőit, útját a Borsosgyőr irányában lévő bástya felé vette. Szerencsére ismerte a terepet, ezért tudott viszonylag gyorsan megmenekülni az üldözői elől. Hátra – hátranézett hogy még követik – e  a franciák, de a nagy sietségben még azt sem vette észre, hogy  István is elmaradt tőle.

        Mikor kiért a bástya mellé, ahol vége volt a véd műveknek, egy pillanatra megtorpant, majdnem lezuhant a mélybe. Átvillant az agyán, hogy most mit tegyen. Ugorjon le, vagy várja be az üldözőit és adja meg magát? A magyaros virtus azonban mindennél erősebb volt nála. Mivel kötele nem volt, hogy leereszkedjen a várfalon, az üldözői is közel jártak, cselekednie kellett. Ott állt a vár fokán, amikor a franciák puskái ropogni kezdtek. A golyók pedig fütyültek a füle mellett, két golyó pedig még a kurta dolmányát is átszakította, de szerencsére nem sebesítette meg.

 -Istenem segíts! – kiáltotta, azzal a mélybe vetette magát.

Egy hatalmas csobbanással beleesett a vár alatt lévő csatornába és elmerült. Rövidesen felrúgta magát a víz színére és úszni kezdett a túlpart felé. Mire az üldözői a várfalra értek, már lőtávolon kívül volt. A franciák ezért meg sem próbálták követni az általa elkövetett módon, a puskagolyók pedig így már nem tudtak kárt tenni benne.

        Csodálatos megmeneküléséről életrajzában így emlékezett meg: „Így azért mikoron az Úristen csuda  nagy vakmerő próbálásom által kivitt volna, Marcaltőre  juték, az holott elvágatám az vasat az fél lábomrul is, mivel Pápán csak féllábomat szabadéthattam vala el, és onnand indulék szegény feleségemet megkeresnöm.”

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2000. 04. 19.

 

 

https://www.facebook.com/145821772190768/photos/a.145830868856525.25126.145821772190768/691458220960451/?type=1&theater

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2016. május 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 409


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: