MIKOR TŰZOLTÓPARANCSNOK VOLTAM Részletek Édesapám életrajzi könyvéből


MIKOR TŰZOLTÓPARANCSNOK VOLTAM Részletek Édesapám életrajzi könyvéből

 

 

 

 

 

 

 

 

MIKOR TŰZOLTÓPARANCSNOK VOLTAM
Részletek Édesapám életrajzi könyvéből

 

Jelentős volt a község életében a tűzoltó egyesület. Én is voltam vagy 20 évig tűzoltó parancsnok. Jó csapatunk volt, olyan villámlegények voltunk, hogy csuda! Tulajdonképpen 20 – tól 40 évesig mindenkinek kötelező volt tűzoltószolgálatot teljesíteni, de aki nem akart tűzoltó lenni, az tűzoltó – váltságdíjat fizetett 40 éves koráig. Zsiványok voltunk, a törvényt kijátszottuk, mert miránk volt bízva – mondjuk történetesen énrám, míg parancsnok voltam, hogy kit válasszunk be tűzoltónak. Kitaláltam azt, megbeszélve a főjegyzővel, hogy kedvezményt adunk. Csak 5 évig kellett tűzoltószolgálatot teljesíteni, aztán nem kellett fizetni 40 éves korig, s ugyanúgy megkapták az oklevelet, hogy kiszolgálták a tűzoltó csapatot. Volt olyan is, akinek még nem telt le a tűzoltóideje, és már- szolgálat közben – elment önként katonának. Erre kitaláltam azt, hogy ha mondjuk valaki 3 évig volt tűzoltó, 2 évig katona és leszerelt, akkor már nem kellett visszajönnie tűzoltónak. Így aztán válogathattunk a legények közt, kiválogathattuk a javát, a jóképű gyerekeket, akiknek tekintélyük is volt a lányok előtt. Mindenki tűzoltó akart lenni! 25 fős önkéntes tűzoltócsapatunk volt, derék, szép szál legényekből, akik erősek voltak, elbírták a tömlőt meg a fecskendőt is, ha nem volt lovas fogat.
Sok tűz volt akkortájt, zsuppos házak voltak, kis pajták, hamar kigyulladtak és ropogva égtek. Egyszer volt itt egy érdekes tűz április utolsó éjjelén. A legények elmentek májusfát lopni, mert akkor nem adták pénzért, úgy kellett lopni. Nyolcan – tízen voltak, hoztak egy 25 méteres májusfát az erdőből, mikor valaki azt kiabálta: „Tűz van!” Ledobták a fát nem messze tőlünk és beszaladtak hozzánk: „Bálint bácsi, tűz van!” „Hol?” „A Suttonyban!” A tűzoltónak az első dolga a szertárba szaladni, nem a tűzhöz. Futottunk mindjárta szertárba – lovas fogat nem volt, kézzel húztuk a fecskendőt -, aztán fel a tűzhöz. Égett, ropogott. Mikor már a tető leégett, és a gerendákat pucoltuk le, hát: bumm! Bumm! Lövedékek robbantak. A ház gazdája ugyanis Gézaházán volt akkor, mikor a ruszkik kijelölték a népet erdőre hordani lövedékeket, és hozott haza belőlük. Leugráltak szegény tűzoltók. „Menjetek csak fel gyorsan!” Felmentek megint takarítani, hát újra jött a csimm – bumm! Csak úgy suttyogtak a golyók. Odajött hozzám az öreg Hozler, akinek a háza égett: „Bálint öcsém! Ne ám hogy följelents! Nem is tudom, hogy miért hoztam én ezt ide Gézaházáról a zsebemben. Ne szólj ám senkinek!” „Dehogy szólok! Elég baja van magának!” Egyszer meg jöttek, hogy a Zörög – hegytetőn ég a fenyves. Hát most mit csináljunk, mi a Zörög – tetőn? Éjjel. Kimentünk azért. Olyan gyönyörű látványt az óta sem láttam! Nemhogy oltani – örültünk, hogy égett! Azok a hatalmas fenyők az égig, mint a fáklyák, úgy égtek abban a nyári, csillagfényes augusztusi éjszakában! Kár volna ezt eloltani! Nem is tudnánk! Hadd égjen csak! Persze nem tudtunk semmit tenni. Az erdőtüzet körül kellene árkolni, de ki árkol körül egy hatalmas erdőséget? Talán 10 falunak is ki kellett volna menni. Ott voltunk mink azért húszan. Másnap reggelre kialudtak azok a gyönyörűséges fáklyák, elégtek a fák. Reggel beállít hozzánk az erdőmérnök: „Jó napot kívánok!” „Jó napot!” „Vitéz Rab János vagyok, főmérnök.” „Nagy Bálint vagyok.” „Nem jártam ott, de hallottam, hogy igen szép munkát végeztek, eloltották a tüzet a Zörög – hegyen!” Mondom magamban: „Az ám! Az Atyaúristen eloltotta… Magától elaludt, mikor végére ért már a szikláknál…” Azt mondja: „Kifizettem 25 liter balatoni bort a 25 tűzoltónak a Némethéknél!” „Köszönöm szépen, főmérnök úr!” Vasárnap aztán nagy dorbézolást csaptunk, reggelig mulattunk a kocsmában.
A háború után még egy darabig így ment a tűzoltás – azután is voltam parancsnok -, aztán széthullott, jött a körzetesítés. Összevontak 2 - 3 községet, azok kaptak egy autófecskendőt. Tűzoltók meg jóformán nincsenek is. Egy – két fiatal, 15 – 16 éves gyerek van, el se bírják a tömlőt. Ha most tűz lenne valahol Szentkirályon, a veszprémiek vagy a pápaiak, fűzfőiek oltanák el. Mire a mieink el tudnák indítani a masinát, akkorra már le is égne 6 szalmakazal is! Évente csak egyszer gyakorolnak, az évi verseny előtt egy fél napot. A mi időnkben tavasztól őszig minden vasárnap reggel kétórás tűzoltó-foglalkozás volt, vizes - meg szárazgyakorlat.

Nagy Bálint

 

A kép csak illusztráció. A Sümegi Tűzoltóság előtt látható a kocsifecskendő. Valamilyen hasonlóra emlékszem még gyermekkoromból Bakonyszentkirályon.


Szerkesztés dátuma: szombat, 2016. május 28. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 347


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: