GRÓFI EBÉD A PARASZTPORTÁN Gróf Esterházy László és Családjára emlékezve


GRÓFI EBÉD A PARASZTPORTÁN  Gróf Esterházy László és Családjára emlékezve

 

 

 

 

 

 

 

 

GRÓFI EBÉD A PARASZTPORTÁN

Gróf Esterházy László és Családjára emlékezve

 

 

      7 – 8 évesen azt hiszem még sok mindennel nem voltam tisztában akkor, amiknek a jelentőségét talán csak évtizedek multával fogtam fel igazán. Mit tudtam én akkor grófokról, hercegekről, bárókról, hiszen egyrészt abban az időben az oktatáspolitika is agyonhallgatta őket, másrészt a szerepük teljesen leértékelődött már. Az ötvenes évek időszakát éltük, akkor gyerekeskedtem testvérbátyámmal együtt egy szegény paraszti családban, Szülőfalumban Bakonyszentkirályon. A Szüleim pár hold földön gazdálkodtak, ami a megélhetéshez épphogy csak elég volt. Nyaranta Édesapám hajnalban többedmagával elindult egy kis elemózsiával a tarisznyájában át a Zörög oldalon (az egyik nagy hegy a Cuha völgye irányába Porvacsesznek felé a falun kívül.) Ott volt egy kőbánya, ahol verítékezve, komoly fizikai igénybevétellel törték a kirobbantott követ, majd délután ugyanezen az útvonalon hazamentek. Pár falatot bekaptak, majd ki a földekre és estig folyt a mezőgazdasági munka. Ezt nevezték akkor kétlakiságnak, amikor látástól – vakulásig, muszáj volt dolgozni a család megélhetéséért.

       Télen annyiban változott csak a helyzet, hogy a mezőgazdasági munka ekkor álmát aludta, de a parasztnak meg kellett élnie valahogy. Nyáron annyi tartalékot nem tudott gyűjtögetni, hogy kitartson, ezért más lehetőség híján az erdőbe jártak ölfát vágni. Az sem volt könnyű munka, hisz akkor még nem voltak modern könnyű motorfűrészek, hanem a hagyományos kézifűrész és fejsze, faékek, később pedig az ormótlanul nagy, kétemberes motorfűrészek is megjelentek a színen. Este fáradtan ették meg a vacsorát, letisztálkodtak és reggel kezdődött minden újból. Édesanyámra a házi teendők maradtak, az apró állatok etetése, tehenek fejése, veteményezés stb. Természetesen a nagyobb jószágok etetése és a takarmány előteremtése, kaszálás is Édesapám reszortja volt. Barátkozásra elég kevés idő maradt, de egy életre szóló viszony, ha kialakult az emberek között, akkor azt nem lehetett megkérdőjelezni. Úri körök ritkábban közeledtek a paraszthoz még akkor is, ha hivatalosan ekkor már demokrácia volt, ahol mindenki egyenlően részesült a javakból, legalábbis a propaganda szerint. Az egykori előkelőségeket kisemmizték, örültek, ha itthon maradva valamiből megéltek.

       A sors kegye folytán Édesapámék bensőséges viszonyt alakítottak ki az Esterházy grófok Gézaházi ágával, akiknek a családjában a legendás Batthyányi grófok is szerepet játszottak a történelem során. Ennek a családnak egy kis csoportja a II. világháború után kisemmizetten, kevés kis vagyonkájával odaköltözött egy kicsinyke parasztházba, a falunkba. A költözködésben már nem tudom, hogy milyen módon, de Édesapámék is segítkeztek. A segítségből egy hosszú évtizedekig tartó mély baráti kapcsolat alakult ki. 1956 – ban disszidáltak külföldre, de a kapcsolat továbbra is megmaradt levelezés szinten. Magam is jól emlékszem még gyerek fejjel rájuk. Ittlétükkör annyira jó viszony volt részükről a családunkkal kapcsolatban, hogy sokszor kölcsönösen is egymás vendégei voltak, voltunk.

      Évekig beszédtéma volt nálunk, amikor legelőször látták vendégül a szüleim a „grófékat”. Édesanyám már napokkal előtte készülődött, hogy megfeleljen az elvárásaiknak, gondolta Ő. El sem tudta azt képzelni, hogy milyen lesz velük vendégként leülni egy asztalhoz, valahogy „méltóságon alulinak” – tartotta, tartották Édesapámmal együtt. Mit keres egy gróf egy szegényparaszt portáján még akkor is, ha már ők ugyanolyan körülmények között éltek, mint mi. Azt is tudni kell, hogy nagy műveltségű emberek voltak, akiktől sok szép könyvet kaptunk, jómagam is, ajándékba. Nagy érdeklődéssel olvasgatták Édesapám parasztlíráját, amely akkor már viszonylag szélesebb környezetben is elterjedt, hisz először 1935 – ben jelentek meg versei egy Parasztíró antológiában. Később aztán folyóiratokban, verses füzetekben, majd kötetekben is.

      Édesanyám híres főzőasszony volt, akit rendszeresen hívtak lakodalmakba is szakácsnőnek, éppen ezért kisujjában volt a tudomány, mégis nagyon tartott az előkelő vendégek érkezésétől. Vajon ízlik – e nekik majd a főztje, hogyan tudnak majd velük elbeszélgetni, hisz egy ebéd közben sok mindenről szó esik, nemcsak a falusi munkákról. Később már csak megmosolyogták Édesapámmal együtt a felesleges aggódást, mert minden várakozásukat felülmúlta a „grófék” - látogatása. Tulajdonképpen az ebéd egyszerű volt, mégis fenséges. Azt hiszem azóta is, hogy az aranysárga húsleves olyan finom volt, hogy ilyet talán még Eszterházyék szakácsa sem főzött egykor. Az edények sem voltak herendi porcelánból, hisz nekünk csak Édesanyám elnevezése szerint”bablisztből” – készült tányérjaink voltak. A kések és villák, kanalak is az akkor szokásos alumíniumból készültek.

      Ételízesítő, hol volt még akkor? A húsleves olyan tyúkból készült, amely még nem volt ugyan öreg jószág, de már megfelelő sárgás zsiradék volt rajta, ami gyöngyöző szép színt adott neki. A zöldség megtermett a házikerben, megfelelő mennyiségben főzte azt is bele Édesanyám. A só és egyéb szegényes fűszerek és az említettek együtteséből meseszép színű és ízű leves gőzölgött a tálban. Megkezdődött az ebéd. Szótlanul kanalaztuk a levest, majd a következő fogást tálalta Édesanyám. Fiatal rántott csirkét hozott burgonya körettel, melléje házilag termesztett uborkából készült savanyúságot hosszában felszeletelve. Mikor mindenki szedett a tálakból, a Szüleim várakozó álláspontra helyezkedtek. Ugyanis fel volt adva a lecke: Hogyan kell, illik a csirkehúst megenni? Mi természetesen egymás között megszoktuk, hogy kézzel fogva rágjuk le a csontokról a finom falatokat, de vajon „gróféknál” – mi a szokás? Megkönnyebbült mosollyal, fellélegezve nyúltak, nyúltunk mi is a rántott hús után, amikor vendégeink is kézzel fogták, meg és enni kezdtünk. Marietta grófnő észrevette a tétovázásunkat előtte, mert mosolyogva hangosan így szólt:

-Bálint bácsi Kedves! A csirkehúst, azt mi is kézzel fogjuk meg evés közben, mert evőeszközzel nem lehet rendesen megenni. Ne zavartassák magukat, ezt így szokás! – azzal jóízűen enni kezdett. A következő percekben csak az élvezkedő nyelvek, szájak mozgását lehetett látni.

     A második fogás végeztével Anyám legendás rétesei kerültek sorra. Azoknak az omlós mákos, almás és túrós réteseinek nem lehetett ellenállni. Persze valamivel le is kellett öblíteni az ebédet, ezért a gyermekek kivételével,(mi házi málnát ittunk) a szőlőhegyen termett saját bor lett felszolgálva, amit Édesapám kínálgatott nagy szeretettel. Ebéd után pedig még órák hosszat folyt a barátságos beszélgetés a kecskelábú asztal körül, amit éppen tőlük kaptunk ajándékba a költözködéskor. Az asztal még nagyon sokáig szolgálta a családunkat, ma már tönkrement és a kamrába van kitéve emlékül a szép napokra. Így történt a nevezetes nap, amikor grófi ebéd volt Bakonyszentkirályon, egy paraszt portán

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 06. 10

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: szombat, 2016. június 11. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 426


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: