SÓHAJ

/ Édesapámnak Kanadába /

Mormol a tenger, zúgnak a habok,

A gálya már rég messze – messze szállt.

Ő búsongva vadon őserdőkben

Remegve köszönt bús hazát.

Messze hagyta édes anyaföldjét,

Más tájakon keres szebb jövendőt.

S majd egykor, mint megtört vén aggastyán,

Betoppan… sírva sok szép esztendőt.

Mint gályát a hullámzó vad habok,

Gorombán űzte végzet sorscsapás.

Gyakran felriadt éji álmából,

Nem volt többé álom vigasztalás.

Hej, azóta bús hosszú esztendők,

Keserű könnyhullással teltek el.

Csak még egyszer! reszket át sóhaja.

Kínos vágy zokog árva lelkével.

Csak még egyszer hazátlan jó apám!

Sírjuk vesztét bús árvaságunknak.

S családi álmunk rózsaszálai,

Örök időkre virágozzanak.

Nagy Bálint

Apai Nagyapám a kép jobb oldalán áll kalapban,

 a Kanadai Őserdőben