Az egyszeri bárányka
A környéken bóklászva,
Egyhangúan eszeget,
Legeli a füveket.

Nem törődik semmivel,
Ő beéri ennyivel,
Talpa alatt szilárd föld,
Szájában a finom zöld.

Arra tévedt gazdája
Ügyet sem vet reája,
Vele vannak ebei,
Azok a kedvencei!

Örömüket csodálva
Szomorú a bárányka,
Nincsen, aki szeresse,
Társaságát keresse!

Pedig Ő is aranyos,
Játékra is hajlamos
És hogy mindezt mutassa,
Felugrál a magasba!

De ilyen a szerencse,
Nem figyel rá senki se,
Így a végén belátja
Az egyszeri bárányka,

Jobb, ha csak úgy eszeget,
Mindenféle füveket,
Nem törődve semmivel,
Megalkudva ennyivel!

(Azt viszont nem sejtette,
Tette le lett leplezve,
Bejárta a világot,
Hogy mekkorát viháncolt!)