A mai várost 1922-ben hozták létre korábban önálló községekből (Baglyasalja, Zagyvaróna, Zagyvapálfalva /1961-től/, Salgóbánya, Somoskő + az 1970-es évektől 2006-ig Somoskőújfalu is ide tartozott) és számos kisebb faluból, tanyából és bányatelepből (Idegér-telep, Szilvás, Dugdelpuszta, stb.), amelyeket az 1960-as évektől négy nagyobb és egy kisebb lakótelep egészített ki. A mai Salgótarján felfutása az 1850-es években indult meg, ugyanis ekkor találtak nagyobb mennyiségű szenet a környéken; ez, és az 1867-ben megnyitott Pest-Salgótarján vasútvonal magával hozta a bányászat mellett az acél (és ennek folyományaként a tűzhelygyártás), de főleg az üveggyártás fellendülését is.
Akárcsak Ózdon, itt is minden adott volt a kohászathoz és üveghuták kialakításához. Üveggyártás már a 11. századtól folyt a megyében, de egészen a 19. század első harmadáig ezt kisipari módszerekkel, egyházi vagy főúri kézben lévő hutákban (Divényhuta, Almási-huta) végezték, amelyeket folyamatosan váltottak fel a kisebb-nagyobb üveggyárak a környéken. 1873-ban Andrásfalván (a későbbi Zagyvapálfalva része) létesült egy komolyabb üzem, majd az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. 1893-ban nyitotta meg Lukács Béla Huta néven egyik legnagyobb üzemét, amely később Salgótarjáni Palackgyár, Salgótarjáni Üveggyár és Salgótaráni Öblösüveggyár néven is működött.
A gyárban, amelynek célja az osztrák üveggyártás monopóliumának megtörése volt, eleinte zömmel német, cseh és szlovák munkásokat alkalmazott. Az üzem mindenkori vezetősége nagy gondot fordított a munkások életkörülményeinek javítására (munkásházak és lakások építése, kórház, mentőállomás, színjátszókör, dalárda, szórakozási lehetőségek) és a modern gyártástechnológiák felhasználására is. Ez utóbbira jó példa, hogy az 1913-ban üzembe helyezett Owens-rendszerű palackfúvó gép , amely egészen 1958-ig üzemelt. A gyárat 1922-ben felvásárolta a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., nem sokkal később pedig megindult a fehérüveg-, majd a finomüveg-gyártás is. Az üzem az 1930-as években az ország legmodernebb üzemei közé tartozott: 1937-től szakképzést is folytattak, az üvegtárgyakat pedig külön iparművészek tervezték; a tarjáni termékek nemzetközi összehasonlításban is komoly sikereket értek el.
