KOPASZRA, VAGY LEGÉNYESRE?
Nyári Gyermekkori emlékeimből
Manapság már a kicsinyke falvakban is fodrászok, manikűrösök és különféle szépészeti szalonok működnek. Legtöbb helyen még véletlenül sem nevezik a régi szóhasználattal élve fodrásznak, borbélynak, mert az ma már nem divat. Különféle idegen nyelvű, legtöbb esetben az angolból átvett neveket adnak az ilyen intézményeknek.
Természetesen az én Szülőfalumban Bakonyszentkirályon is volt egy jóságos Borbély mester, akit még véletlenül sem neveztünk Fodrásznak, pedig az nem angolos elnevezés. A műhelye, ha jól emlékszem, valahol ott volt, ahova Zsargó Jánosék, vagy az utána levő telken később Polgár Gyula bácsi kovácsmester építette a házát és műhelyét. A mestert Sragner (Slagner) Ferencnek hívták. Amennyiben nem jól írom a nevét, az a régmúlt időszaknak köszönhető, hiszen az én gyermekkorom is már nagyon távolinak tűnik a maihoz képest, amikor már közeledem a 69. életévemhez.
Feri bácsi nagyon kedves ember volt, aki, mikor bevitték hozzá a gyereket nyiratkozásra, meg sem várta, hogy a szülő (legtöbbször az Édesanya), megkérdezze a frizura milyenségét, már kapásból rákérdezett ezzel is jelezve, hogy nincs nagy választási lehetőség a gyermeki frizura készítéséhez:
„Kopaszra, vagy legényesre?”
Akkor még nem volt divat, főleg faluhelyen, hogy a fiúgyermeket sokszor nem lehet megkülönböztetni a lánytól, mert olyan egyforma a frizurájuk. A gyermekkoromban még szemmel látható volt a különbség a fejforma alapján, még felületesen nézve is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne tartanám tiszteletben a mai hajviseleti ízléseket, hiszen sokat változott a világ ezen a téren is a mögöttem elszaladó hosszú évtizedek során.
Főleg nyári szünetben volt jellemző, hogy a szülők jobban megnyíratták a gyerekeket éppen azért, hogy könnyebben lehessen tisztán tartani, hiszen az akkori falusi létben bizony a gyerekembernek is ki kellett venni a részét a mezőgazdasági munkálatokból, és mint tudjuk, azok legtöbb esetben a földdel függtek össze. Magyarán, bizony eléggé koszosak lettünk már estefelé. Nem voltak akkor még fürdőszobák, főleg a paraszti házaknál, éppen ezért a tisztálkodás egy kicsit nehézkesebb, de egyben könnyebb is volt, mint manapság.
A felsoroltakból egyben az is kitűnik, hogy mikor Feri bácsi ollói alá kerültek a kobakok, akkor bizony a feltett kérdés utáni választ megkapva, azok el is indultak. Csattogott a kézi hajvágó, népiesebb nevén a „nullásgép” és az olló, majd pillanatok alatt vagy egészen tar lett a gyerek feje, vagy azért valami kis minimális szőrzet maradt ott, ezzel is szimbolizálva a második kategória, a „legényes” frizura mivoltát. Persze gyakran előfordult, hogy a szenvedő alany arckifejezése megváltozott a művelet közben és igyekezett egy kicsit megemelkedni a székből. Ennek egyszerű volt a magyarázata, mert bizony előfordult, hogy a gép metszőrésze egy kissé életlenné válva bizony húzta a szőrzetet.
Most, hogy ezeket az emlékeimet pötyögtettem a számítópépbe, eszembe jutott egy ezzel kapcsolatos nagyon szakállas vicc is, amelynek lényege a következő:
„ A páciens beleül a fodrász székébe és a mester elkezdi a hajvágást, a történetemhez hasonló kézi hajvágó géppel. A macskája közben ott sündörög, a vendég körül settenkedik a szék alatt, miközben gazdája végzi a hajvágást. A páciens is fájdalmas fintorokat vág, mire megkérdezi tőle:
-Húzza?
-Húzza.
Tovább folytatja és egy idő után látva a keserves arckifejezést, újból megkérdezi-
-Húzza?
-Húzza.
Nem tud mit tenni, folytatja tovább a hajvágást, de egy idő után újból rákérdez-
-Húzza?
-Ba…a meg, már el is vitte!”
Arra már nem emlékszem az idők távlatából, hogy ezt a rövid műveletet mennyiért végezte el a mester a gyerekeknél, de minden szülő rászánta ilyenkor, mert egy darabig le volt a gond rendezve hajvágásügyileg.
Egy a biztos, nekem a szüleim soha nem nyíratták le a fejemet kopaszra, a nullásgépet csak hírből ismertem, de voltak a társaim közül, akiknek még ősszel a tanévkezdésre sem nőtt ki a hajuk. Ettől függetlenül mikor manapság különleges frizurákkal felvértezett ifjúembereket látok az utcán, eszembe jutnak Feri bácsi szavai:
KOPASZRA, VAGY LEGÉNYESRE?
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2016. 08. 03. Szerda Délelőtt 10: 07
Igen, az akkori borbélyok még igazi mesteremberek voltak, akiknek a kuncsaft hétvégén sem volt zavaró tényező. Az árakat köszönöm, én erre már nem emlékeztem-:)))
Szeretettel: Bálint