„PACAL, TE CSODÁS!” De nem nekem


„PACAL, TE CSODÁS!”  De nem nekem

 

 

 

 

 

 

 

„PACAL, TE CSODÁS!”

De nem nekem

 

 

   Van egy régi Kedves Barátom, akivel valamikor együtt dolgoztam. Akkoriban járt Győrbe, ahol levelező tagozaton végezte el a Tanárképző Főiskolát. Hetente ha jól emlékszem kellett elmennie és rajongással beszélt arról, hogy az Autóbusz Pályaudvarnál egy pincevendéglőben milyen finom pacalt készítenek, amit minden alkalommal egy adag erejéig el is fogyaszt.

Nálunk a Szülőfalumban Bakonyszentkirályon a családom előtt ismeretlen fogalom volt ez az ételféleség, talán ez is lehetett az oka annak, hogy csak hallomásból ismertem. Mivel főzőcskéző ember voltam már akkoriban, mikor Zircen laktam és együtt dolgoztunk, mégsem próbálkoztam az elkészítésével. A szakirodalomból én is ismertem a megfőzésének módját, de egy kicsit tartottam tőle ennek ellenére. Szűkebb családomból sem ácsingózott senki sem akkoriban, hogy egyszer legalább próbáljuk meg az elkészítését, legfeljebb kidobjuk majd, ha nem ízlik, éppen ezért nem került ez a fogás az asztalunkra.

    Az úgynevezett Rendszerváltáskor 1, 5 éven keresztül Külszíni Tűzvédelmi Felügyelőként dolgoztam Dudaron a Szénbányánál. Többek között hozzám tartozott az Üzemi Tűzoltócsapat felügyelete is, éppen ezért személyesen ismertem minden tagját. A Tűzoltóparancsnokkal rendszeresen megbeszéltük az ezzel kapcsolatos teendőket, ügyeletet, gyakorlásokat, stb. Egy hozzám hasonlóan mélynövésű, mosolygós, szimpatikus ember volt a Tűzoltó parancsnok, Bíró Lajos, akivel mindig jól megértettük egymást.

    Akkoriban a valamikori Járás tűzoltócsapatainak minden évben a Megye valamelyik településen megrendezték a tűzoltóversenyt, ahova a települési és üzemi csapatok egyaránt meghívást kaptak. Az akkori Bányaigazgató, Dala Zoltán (Sajnos már Ő is örökre eltávozott közülünk. Zircen kertszomszédom volt, mert Ő is ott lakott a Kedves Nejével), aki közvetlen főnököm volt, behívatott, hogy szervezzem meg a bánya tűzoltóinak is a gyakorlását, ha kell, arra az időre mentesítik őket a munkavégzés alól. Természetes és begyakorlott szokás volt akkoriban, hogy egy kis ellátmányt kaptunk előre, hogy verseny után egy vacsora erejéig megünnepeljük a részvételt. Az volt a szerencse, hogy nem volt feltétele a győzelem, hiszen azért el kell mondani, voltak ott ilyenkor nagyon jól felkészült csapatok, akikhez mérten mi bizony elég szerényen muzsikáltunk. Ezzel természetesen nem szeretném csorbítani a teljesítményüket, de ez is az igazsághoz tartozik.

   Lajos Barátom a helyi, „Mónika” nevű Vendéglátó egységben már előre megrendelte a vacsorát, hogy ezzel se legyen probléma mire visszaérünk, ezért kellően felvértezve indultunk el a tett színhelyére. Az ominózus verseny helyszínére már nem emlékszem, csak arra, hogy valamelyik Balaton környéki településen volt, de azt hiszem, a történetem szempontjából ennek nincs is jelentősége. Dobogós helyezést sajnos nem értünk el, de a csapat ennek ellenére most sem volt elcsüggedve, hiszen a régi klasszikus mondás szerint:

„Nem a dicsőség, hanem a részvétel a fontos!”

   Mikor vége volt a hivatalos eredményhirdetésnek, mi is vidáman kocsira szálltunk és olyan mosolygós arccal léptünk be a „Mónika” bejárati ajtaján, mint akik megnyerték a versenyt. A különteremben már meg volt számunkra terítve és Lajos szólt a személyzetnek, hogy akkor hozhatják az aperitifet és utána a megrendelt finom vacsorát. Egy kicsit lógó arccal jött vissza, hogy sajnos nem az lesz, amit kértünk, mert nem sikerült hozzá beszerezni a megrendelt alapanyagokat. Helyette az egyik specialitásukat tudják hozni, mégpedig a PACALT. A többiek harsányan fogadták a hírt, mert mindannyian szerették, csak az én orrom kezdett lefelé lógni a hír hallatán. Lajos meg is kérdezte tőlem:

-Mi a baj Bálint? Talán nem szereted a pacalt?

-Lajoskám megmondom őszintén, hogy én még életemben nem ettem. A Földesi Laci Barátom, akit Ti is ismertek, hiszen itt lakik, sokat áradozott róla, hogy Ő milyen finomakat szokott enni Győrben. Lesz, ami lesz, megkóstolom és legfeljebb nem eszem meg, ha nem ízlik.

   Közben kihozták a röviditalokat, amit egy hajtással mindannyian megittuk és vártuk azt a bizonyos étket, aminek én még soha nem kerültem még a közelébe sem. Rövidesen meg is hozták és ott gőzölgött, illatozott előttünk a sokat emlegetett pacal, amit-bátorságot merítve megkóstoltam. Legyűrtem egy kis kenyérrel és azt mondtam magamban, hogy ha Temesváron meg tudtam enni a faggyús birkahúslevest egykor, akkor a pacal sem fog ki rajtam. Így is történt, habár nem voltam éppen elragadtatva az ízétől, az utolsó cseppig kikanalaztam és kenyérrel kitörölgettem a tányért. Persze közben és utána többször nyúltam a borospohár után, hogy könnyebben lecsússzon a falat a torkomon. A többiek persze jóízűen fogyasztották a sajátjukat és mosolyogtak rajtam, de azt hiszem megálltam a helyemet a pacal frontján is. A végén Lajos megkérdezte:

-Na, milyen volt Barátom? Ízlett a pacal?

-Lajoskám őszinte leszek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ízlett, de amint láthatjátok, rajtam még semmilyen étel nem fogott ki. Természetesen nem a konyhai személyzetet hibáztatom ezért, hanem magamat, akinek fenntartásai vannak ezzel az étellel kapcsolatban. Olyanok, mint voltak Temesváron a faggyús birkahúsleves fogyasztása közben, de az sem fogott ki rajtam. Egy a biztos, hogy egy ideig biztosan nem fog bekerülni a kedvenc ételeim közé.

    Az eset, mint ahogyan az írásom elején jeleztem, nagyon régen történt. Az eltelt évtizedek során sem próbálkoztam újra vele, de az biztos, hogy erőt veszek magamon és addig nem szeretnék meghalni, amíg egyszer újra meg nem kóstolom, a sokak által kedvel ételkülönlegességet. Addig pedig maradnak a különféle pörköltek, gyöngyöző húslevesek és halászlevek, rántott szárnyas, sertés és marhahúsok, májas ételek, amiket kimondottan szeretek. Aki pedig kedvenc ételeként szereti a pacalt, annak továbbra is jó étvágyat kívánok az elfogyasztásához!

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 09. 09. Péntek Délelőtt 8: 57


Szerkesztés dátuma: péntek, 2016. szeptember 9. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 599


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: