„APU, MAGOS A VALAGAD!” Avagy, nem mindig előnyös a kantáros overall viselete


„APU, MAGOS A VALAGAD!”  Avagy, nem mindig előnyös a kantáros overall viselete

 

 

 

 

 

 

 

 

„APU, MAGOS A VALAGAD!”

Avagy, nem mindig előnyös a kantáros overall viselete

 

 

    A rendszerváltás gyökeresen megváltoztatta az életemet. Több alkalommal voltam kénytelen átmenetileg enni a munkanélküliség keserű kenyerét. Közben azonban több alkalommal kb. 1, 5 évig különféle olyan munkákat is elvállaltam, amit eddig csak hírből ismertem. Régi békebeli barátom eredeti szakmája lévén vízvezető szerelőként kiváltotta az ipart és megnövekedett munkái miatt már egyedül nem bírta. Látván az éppen aktuális munkanélküliségi állapotomat, munkát ajánlott számomra is betanított jelleggel. Közöltem vele, hogy annyit értek én a vízvezeték szereléshez, hogy meg tudom nyitni a csapot és elzárni még akkor is, ha eredeti szakmám szerint vasesztergályosként van némi szakmai ismeretem, de a kettő nem ugyanaz.

    Így aztán saját jól felfogott érdekemben nem tehettem mást, elszegődtem hozzá dolgozni. Abban igaza volt, hogy viszonylag rövid idő alatt elsajátítottam azokat a szakmai fogásokat, amikkel már be tudtam folyni a mindennapi munkákba a szakik mellett, de mégis önállóan. Itt tanultam meg forrasztani is, pedig annak előtte ezt sem csináltam sohasem. Majdnem félévig Veszprémben dolgoztunk egy lakótelepen, ahol 8 - 10 emeletes lakótömbökben végeztük el a műanyag főnyomócsövek cseréjét rézre, valamint a lakások vizesblokkjainak vízórával való ellátását és újracsövezését is. Egyszóval, lassacskán, de belejöttem a melódiába.

   Azt is el kell még mondanom, hogy akkoriban ittam hosszú idő után először sört, mert ifjú koromtól kezdve keserűnek tartottam és bizony mellőztem a fogyasztását eddig. A jól megérdemelt meló után azonban Veszprémből hazafelé menet a nyári melegben az autó Gyulafirátóton szinte magától megállt az egyik kocsma előtt, ahol kitűnő minőségű hideg, csapolt sört lehetett mindennap kapni. A Főnök, mindenkinek fizetett egy korsóval, aztán indultunk tovább Zirc felé. Egy ideig én csak üdítőt fogadtam el, de egyszer nagy unszolásra mégis megittam egy korsóval és őszintén megvallva jól esett, már nem éreztem keserűnek az ízét. Attól fogva szeretem a hideg sört a mai napig. Talán ezt kellene tennem manapság a pacallal, amit egyszer ettem életemben, de akkor nem ízlett valamiért és a mai napig nem kóstoltam meg újra.

    Mikor Veszprémben elfogyott a munka, hazajöttünk Zircre és itt új házak szerelési munkáit végeztük. Volt köztünk egy fiatal szakmunkás is, aki Feri névre hallgatott. Nagyon összehaverkodott Józsival, aki korban közel állott hozzá, aminek az lett az eredménye, hogy általában még az ebédjüket is megosztották egymással. Gyümölcs és zöldség szezon volt éppen és Ők cseresznyére almát ettek, paradicsom és paprika sem volt ritkaság, az egyéb hús és szalámiféleség, kenyér, kifli, üdítő elfogyasztása mellett.

   A magyar gyomor legendásan jó a táplálkozás tekintetében, de van olyan pillanat, amikor bizony a gyomorsavak bármennyire is jól szerepelnek, beindul egy versenyfutással felérő állapot a felelőtlenül zabálóknál. Már Arany Jánosnál is előfordult, másmilyen tekintetben a tűréshatár emlegetése (Tűrte Miklós tűrte, ameddig tűrhette…), de Józsefünk is csak egy darabig tudta tűrni a gyomorbéli állapotok zavartalanságát. Ebéd közben egyszer csak hirtelen felugrott és már futtában kezdett el gombolkozni a nagy sietségben. Talán a ház tulajdonosai sem tudták, hogy az akkor még ajtó nélküli garázsba szoktuk a munkálatok közben előforduló kis és nagydolgunkat elvégezni. Szorult helyzetében barátunk is arrafelé vette az irányt.

     Közben számunkra lejárt az ebédszünet, ezért nekiálltunk folytatni a munkánkat. Telt múlt az idő, de Józsefünk csak nem került elő. Talán másfél óra is eltelt már, amikor egyszer csak mosolygós arccal megjelent kék munkaruhába öltözve. Akkor már mi is kezdtünk élni a gyanúperrel, de mielőtt megkérdeztük volna, már magától mesélni kezdett:

-Képzeljétek el mi történt! A Ferivel összeettünk mindent, de nem gondoltam, hogy mi lesz ennek a következménye. Mikor felugrottam azért történt, mert a hasam elkezdett csikarni és mindenképpen nagydolog vette kezdetét. Csak az – az átkozott overall ne lett volna. A főnök jól kibabrált velünk, amikor ilyen munkásruhát vett nekünk. (Slicc nélküli, kantáros overall volt. Még a folyó ügyek elvégzésekor is ki kellett gombolni a kantárt, hogy lehúzva el tudjuk végezni a műveletet. Hideg idő esetén még jobban bonyolította a dolgot az, hogy előtte a kabátot is le kellett venni. Ekkor nyár volt, de az idő mégis rövidnek mutatkozott) Csak annyi időm volt, hogy kigomboljam, de már lehúzni becsülettel nem tudtam. Szégyen ide vagy oda gyerekek, becsületesen befostam a nadrágba…

  Mikor ehhez a ponthoz ért, rettenetesen elkezdtünk nevetni. Még Feri barátunk is, aki ugyanolyan falánk módra összeevett mindent, mint Józsi, de neki az égvilágon semmi baja sem lett tőle.

- Nem volt mit tenni, kertek alatt próbáltam hazalopakodni, de ez nem is volt olyan egyszerű. Még a legrövidebb úton is kellett járdán mennem. Olyan büdösnek éreztem saját magamat, hogy még én is undorodtam magamtól. Ha megláttam valakit velem szemben jönni, akkor átmentem az utca másik oldalára. Mikor végre hazaértem, azonnal siettem be a fürdőszobába levetkőzni és lefürödni. Mikor cibáltam magamról le a ruhát, hirtelen rám nyitott az Általános Iskolás fiam, aki nevetgélve megszólalt:

-Apu, magos a valagad! - azzal kisietett, az orrát befogva.- Ugyanis ahogyan vetettem le magamról az overállt és a gatyámat, a gyalázat végtermékeként még a cseresznyemagok is ott díszelegtek alsónadrágomban a többi feldolgozott étel között. Nem beszélve az összekenődött hátsó fertályomról, ahol szintén árválkodtak magok. Szóval így jártam! – azzal a történet végére érve elnevette magát.

-Ettől kezdve, amíg együtt dolgozott kis csapatunk, elég sűrűn előfordult, hogy megkérdeztük tőle:

-Jóska! Nem kell egy kis cseresznye?

Jól vigyázz, nehogy megint magos legyen a valagad!

   Mi ebből a tanulság?

„Abszolúte semmi”, ahogyan a mondás is tartja, de annyi bizonyos, hogy ettől kezdve mi is vigyáztunk arra, hogy a gyomrunk legapróbb korgására is már elkezdtük a kantárt kigombolni, nehogy úgy járjunk, mint Jóska barátunk azon a bizonyos napon.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 09. 11. Vasárnap Délután 16: 12

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2016. szeptember 11. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 841


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: