„KISLÁNY! HOVÁ ÉR A NYEREG VÉGE?”


„KISLÁNY! HOVÁ ÉR A NYEREG VÉGE?”

 

 

 

 

 

 

 

„KISLÁNY! HOVÁ ÉR A NYEREG VÉGE?”

 

 

   Történetem elején el szeretném mondani azt, hogy református keresztény ember vagyok, aki senkit sem szeretnék a hitében és erkölcsiségében megsérteni a mondandómmal. Főleg nem Isten személyét illetően, aki mint tudjuk fizikai valójában még sohasem mutatkozott meg az emberek színe előtt. Természetesen nem keverendő össze Jézus Krisztus személyével, akit a Biblia tanítása szerint a hívő emberek Isten fiaként ismerhetnek és Ő testet öltött alakban létezett a Földön.

    Visszakanyarodva a történet lényegéhez, ha humorizálni szeretnék, azt mondanám, hogy az Úr nagyon jó kedvében volt a Teremtés idején akkor, mikor a Nőt, Megteremtette és ellátta minden olyan külső jegyekben megmutatkozó szépségekkel, formákkal, amely manapság is a férfiemberek nagy örömére szolgál. Bájos arc, szép szemek, gyönyörű hajkorona, igéző ikerpár elöl domborodva, formás csípők, hosszabb, rövidebb combokkal, közöttük azzal a bizonyos kipárnázott, dús szőrzettel benőtt, vagy csupaszon, kinyílásra hajlamos gyönyör barlangocskával. Persze ne feledkezzünk meg a hátoldalról sem, a fenék különféle formáival bezárólag. Az meg talán mióta a két nem, a női és a férfi létezik, az utóbbi szemszögéből nézve, mindegyik megpróbálta a maga ízlésének megfelelő mértékkel mérve szemrevételezni a másikat, mikor „zsákmányszerzésre” indult az ösztöneitől vezérelve, ami a legtöbb esetben természetesen nem utódlás céljából indult el, hanem inkább az örömszerzés volt a lényege.

    Ifjúemberként, mondhatnám már Általános Iskolásként természetesen magam is elkezdtem pajzán gondolataimat járatni a másik nemmel kapcsolatban a már fentebb felsoroltak alapján, nyilvánvalóan az akkori fejlettségi szintemen „osztályozni.” Különösen érdekeltek a domborzati viszonyok elöl és hátul egyaránt. Osztálytársaim között is akadtak már abban az időben, ahogyan szokták mondani mifelénk faluhelyen azt, hogy olyan „tagos – faros” diáklányok, akikre már próbáltunk mi fiúk „férfiként” tekinteni. A szomszéd faluban, Cseszneken történt az elmondások alapján a következő: Az egyik órán igen „viháncoltak” a nagylányok, mire Knapp tanító úr imigyen szólt rájuk vészjósló hangon: „Üzekedsz fiam, üzekedsz? Mindjárt elviszlek a nyakkendős bikához!” – ezzel egy időre elejét is tudta venni a dolognak, de később már belenyugodott abba, hogy bizony elmúltak már azok a bizonyos kisgyermekes idők, amikor még a megszeppent diáksereg egy pisszenés nélkül, hátratett kezekkel ülte végig az órákat. Kivételt képezett az, mikor írni és olvasni kellett.

    Csintalanok voltunk már akkor is, de talán nem annyira szabadon, mint a mai ifjúság már olyan idősen, mint mi akkor. Húzogattuk a hajukat a lányoknak, megpróbáltuk mi is fellebbenteni a szoknyájukat, ami persze nem olyan rövid volt, mint manapság, mert be szerettünk volna tekinteni, hogy mi van alatta. Legtöbbször, persze ha nem sikerült gyorsan elszelelni, elcsattant néha pár pofon a fiatalemberek szűzies orcáján. Nem akarom magamat teljes mértékben felmenteni a csintalankodások alól, de én viszonylag ezen a téren is „szelídebb” voltam már akkor is, mert valahogy a Női nem korán tiszteletet ébresztett bennem és megpróbáltam hozzájuk finomabb eszközökkel közelíteni. Hogy mennyire igazam volt, ez aztán a későbbiekben, már siheder legényként és felnőttként is előnyömre szolgált az ismerkedéseknél. Persze akkor is voltak már a lányok között olyanok, akárcsak manapság, akik a „vadabb” fiúkat kedvelték, de hát „ízlések és pofonok is különbözőek” ahogyan tarja már a klasszikus mondás is.

    Az iskolai udvarlások akkoriban majdhogynem a csúfolkodós csínyekben merültek ki, ahogyan már említettem és még annyi: A fejlettebb, esetenként már kissé majdhogynem túl nagylányos formákkal rendelkező osztálytársaink tornaórán a szekrényugrásoknál törésveszéllyel ilyesztegették a dobbantót, mi meg őket, mármint a lányokat a beszólásainkkal. Utólag ezért ami engemet illeti, a lányoktól elnézést kérek, de ez az iskoláskorszakunkban azt hiszem akkor is megbocsátható volt részükről.

    Mi férfinépség hajlandóak vagyunk, és azt hiszem halálunkig azok is maradunk, hogy amíg a szemünk valamilyen szinten ép marad, a Női nemet megnézzük még akkor is, ha majd kampósbotra támaszkodva kell megfordulni utánuk az utcán, vagy bárhol is menjenek el előttünk. Természetesen, ha van Párunk és ilyenkor éppen ott is áll mellettünk előfordulhat, hogy bizony rendreutasít bennünket. Ilyenkor a már bevált klasszikus szöveggel próbáljuk majd kibékíteni imigyen, kedves Férfitársaim: „Drágám! Annak idején én Hűséget esküdtem Neked, Nem Vakságot!” Természetesen ez nem zárja ki akkor sem azt a lehetőséget, hogy pofonfa alá leszünk hajkurászva.

     A talány ennek ellenére továbbra is ott motoszkálhat, hogy vajon mit takarnak azok a bizonyos formák elől és hátul egyaránt, de még az a szerencse, hogy a technika mai állása szerint a gondolatolvasás ma még hétköznapi szinten nem lehetséges és röntgenszemeink sincsenek. Végezetül szorosan idetartozik még a következő történet, amely azt hiszem, ráteszi a koronát a címben előrevetített történésre:

   Egy nagyon Kedves régi Barátom pár évtizeddel ezelőtti elmondását felidézve az eset Székesfehérváron történt. Éppen várakozott a Buszpályaudvaron, amikor egy fiatal lány ott bicajozott el előtte. Nyári meleg volt, a leányzó is ennek megfelelően volt felöltözve, már – már egy kicsit kihívóan is, ahogy mesélte. Egy falatnyi kis rövidnadrág volt rajta és Barátom amúgyis szókimondó volt mindig, gondolta beszól neki, valahogy imigyen:

-Kislány! Hová ér a nyereg vége?

Ami ezután következett, arra bizony nem számított, mert az kerekezés közben visszafordulva így felelt vissza harsányan:

-Ahová a te faszod sohasem! – azzal tovatekert szélsebesen.

   Barátom szavait felidézve még most is elkap a nevetés, mikor most írom ezt a ki igaz történetfüzért:

-Hidd el, köpni, nyelni sem tudtam és az sem volt mindegy, hogy akik ott voltak a közelben, jól kiröhögtek, hogyan ejtett pofára ez a kis csitri.

 

Szóval Kedves Férfi Barátaim!

 

Mindig jól gondoljátok meg, hogy ha nem jókor és nem jót szóltok a Hölgyeknek, ma is ugyanúgy pofára eshettek, mint az én Cimborám egykor.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2015. 09. 22. Kedd Délután 16: 55

 

A fénykép csak illusztráció, nem a történetben szereplő lányt ábrázolja.


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2016. szeptember 22. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 666


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: