A HAJMÁSI TÓNÁL
Partján regényes, ősi büszke fák,
Égbeszakadt, tépett lombkoronák.
Túl a hegynél, mint álmodó leány
Lehunyt a hold; csend ül birodalmán
Imára gyúl, lobog lázas szemem:
De szép a te világod Istenem.
Megejti szívem halk halászkunyhó
S lányka; arca mosolyra lobbanó.
Nézek a messzenyúló tó felett;
Nézem a csendes, tiszta, szép eget.
Lányka lelked halkan mit izen
Habok felett, álmodó vizeken?
Hajmás puszta
Nagy Bálint