LEONINI A PORONDON
A legendás cirkuszi bohócra emlékezve
Úgy gondolom, nem vagyok egyedül a véleményemmel, mikor azt mondom, hogy legtöbb gyermek szereti a Cirkuszt és abban a bohócokat is. Nem véletlen az sem, hogy már a Kórházakban is „Bohócdoktorok” színesítik meg már egy ideje a kis betegek életét. Valahogy így volt ez az én gyermekkoromban is, mikor tudomásunkra jutott, hogy Szülőfalumba, Bakonyszentkirályra ismét megérkezett valamelyik Vándorcirkusz. A focipályán szokták leverni a sátraikat és kiplakátozták a faluban, hogy aznap este előadás lesz, melyre nagy szeretettel várják oda a lakosságot.
Természetes volt az is, hogy addig könyörögtem a Szüleimnek, amíg megengedték, hogy elmehessek oda. Arra már nem emlékszem, hogy milyen volt a fizetség, pénz csupán, vagy falusi finomságokkal is lehetett belépőhöz jutni, de a lényeg a látvány volt és a Cirkusz varázsa, hangulata.
Egy előadás sem maradhatott el úgy, hogy a mindenhez értő bohóc porondra ne lépett volna. Több Vándorcirkusz is járta az 1950 – 60 – as években az országot, éppen ezért arra sem emlékszem, hogy mi volt a nevük akkoriban. Egy valami azonban ma is emlékezetemben van, mégpedig az egyik bohóc személye, akinek ennyi idő távlatából is emlékszem a nevére. Ő volt „Leonini”, a nagyszerű művész, aki csetlett – botlott, számtalan hangszeren tudott játszani, zsonglőrködött és még ki tudja mi mindenhez volt tehetsége. Az eltelt évtizedek során próbáltam már kideríteni a nevét, de viszonylag kevés adat utalt valamilyen módon a személyére. Mióta az internet világában eligazodom, ott is megpróbálkoztam több alkalommal, de mindeddig zsákutcába jutottam. Tizenegy évvel ezelőtt, még egy verset is írtam, amelyben meleg szavakkal emlékeztem meg róla:
LEONINI A PORONDON…
A legendás bohócra emlékezve
Kigyúlnak a fények cirkusz porondján,
Ujjongás hallatszik gyerekek ajkán.
Látom, ahogyan a bohóc színre lép,
Hosszú cipője és orra csodaszép.
A fényszóró sugarai cikáznak,
Emlékeim oda is visszajárnak.
Leonini előveszi hangszerét,
Játszik vele csodálatos szép zenét.
Közönség derül, mikor hasra esik,
Porondmester rajta röhög, könnyezik.
Ruganyosan ugrik gumiasztalra,
Készül egy újabb tornamutatványra.
Akrobatikus mozdulattal lendül,
Közönség vidáman tapsol és derül.
Biztatja a kedvencét hangos szóval,
Bohócunk meg csak ugrál boldogsággal.
Tudja azt, hogy neki többet kell tenni,
A tapsokat minden este ki kell érdemelni.
Évtizedek távlatából Őt látom,
Hol Vagy Leonini bohóc barátom?
Manézs volt az életed reménysége,
Ösztönzött közönséged nevetése.
Krumpli orrodat büszkén feltartottad,
Elismeréseinket learattad.
Leonini félméteres cipőben,
Alszod örök álmod a temetőben?
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2006. 03. 07
Az emléke olyan mélyen bevésődött az emlékezetembe, hogy soha nem adtam fel azt, hogy valamikor tényleg ki tudom majd deríteni azt, hogy kit takar valójában a személye, az igazi neve és részletesebb adatok vele, vagy a családjával kapcsolatban. Egy héttel ezelőtt valamiért megint eszembe jutott Leonini és a Google kereső most kegyes volt hozzám, mert találtam egy nagyon fontos adatot, mégpedig a digitalizált Szolnok Megyei Néplap 1960. május 26. számának 5. oldalán, Cirkusz a faluban… - címmel. A cikket Ladányi Mihály írta. Részlet az írásból:
„ A cirkusz kocsisora kigördül Martfűről az országútra, a pónik és tevék tempósan lépegetnek a karaván mögött, a ketrecben két erdei medve érdeklődéssel nézi a tavaszi határt! Feltűnik az új község: Kengyel, ahol már plakátok hirdetik, hogy a Sport Cirkusz „ragyogó artistaműsorral és idomított vadállatokkal” néhány napig vendégszerepel. Májusi eső öntözi őket, míg felhúzzák a ponyvát. Pihenésre alig van idő, mire felszerelik a porond fölé a villanyégőket, már gyülekszik a közönség…” A cikk, később így folytatódik:
„LEONINI
A gyerekek kedvence Leonini, a bohóc. Ha megjelenik a színen óriási cipőiben, vörös bohócparókában, a holnapi dolgozatírást is el lehet feledni. Akik negyven évvel ezelőtt mulattak mókás mozdulatain, az egykori gyerekek már lassanként megöregszenek, csak Leonini zenebohóc, alias Lukai János érdemes művész marad fiatal és esténként 28 hangszerével csap ribilliót a porondon. Ha jó leszel, elviszünk a cirkuszba – mondják a gyerekeknek a szülők. A gyerekek ilyenkor mindig jók lesznek, mert vonzó, romantikus, csillogó világ a vándorcirkuszé. Látszólag. Mert az országúti vándorlás és az esti előadások között rengeteg munka van. Talajtornász és feleség, artista és sofőr, - zsonglőr és általános iskolás, - mindenkinek két – három foglalkozása van itt. Járják a vidéket, szórakoztatnak, nevettetnek tavasztól őszig. Ők mikor szórakoznak? Ha a nézőtéren felcsattan a taps.”
Természetesen az írásnak nagyon örültem, hiszen a több évtizedes rejtély megoldódni látszik, legalábbis a fentiek szerint megerősítve látom az emlékezetem valódiságát Leonini személyével kapcsolatban. Most már tudom, hogy Lukai József volt a neve. Bízom benne, hogy lesz olyan valaki és majd elolvasva ezt a kis történetemet, ráismer a legendás bohóc személyére és esetleg jelzi felém újabb forrásokkal a személye megerősítését. Annak meg még jobban örülnék, ha fényképek is előkerülnének vele, vagy azzal a cirkusszal kapcsoltban, ahol Ő is szórakoztatott annak idején.
Valószínű, Leonini már odafent nevetteti a nagyérdemű közönséget. Én mindenesetre hálás szívvel gondolok rá a mai napig és biztos vagyok abban, hogy nem vagyok egyedül ezzel.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 01. 17. Kedd Délelőtt 9: 45
