„ESTI CSAVARGÁSÉRT ÉS TÁRSADALMI TULAJDON RONGÁLÁSÉRT IGAZGATÓI MEGROVÁSBAN RÉSZESÍTEM.” Gyermekkori emlékeimből.


„ESTI CSAVARGÁSÉRT ÉS TÁRSADALMI TULAJDON RONGÁLÁSÉRT IGAZGATÓI MEGROVÁSBAN RÉSZESÍTEM.”  Gyermekkori emlékeimből.

 

 

 

 

 

 

 

 

„ESTI CSAVARGÁSÉRT ÉS TÁRSADALMI TULAJDON RONGÁLÁSÉRT IGAZGATÓI MEGROVÁSBAN RÉSZESÍTEM.”

Gyermekkori emlékeimből.

 

 

   Március 13 – án, ha minden összejön, akkor betöltöm a 69. évemet. Ilyenkor már az embernek nagyon sok régi emléke gyűlik össze, amik még megmaradtak az agyunk rejtekében, de valahogyan mégis kikívánkoznak onnan. Valahogyan a gyermekkori élményeim meg kifejezetten kezdenek egyre közelebb kerülni, ahogy a múlt pedig távolodik tőlem. Sok olyan esemény történt, ami a mai gyerekek számára talán nehezen hihető, hiszen a technika vívmányait élvezve, zsebben hordott eszközökkel olyan dolgokat tudnak meg, amik a mi időnkben még csak hetek, hónapok, sok esetben évek múlva jutottak csak el hozzánk.

   Gyermekkorom világa számomra mégis egy olyan időszak volt, amit halálomig soha nem fogok elfelejteni.  Idesapám (Egész életemben így szólítottam a Szüleimet, I - betűvel) paraszt volt, mellette nagyon gyönyörű verseket is írt, ami szakmai szempontból is egyedülálló, hiszen csak 6 elemi iskolát végzett. Ettől függetlenül írásai között szonettek, ódák, elégiák is voltak, mégpedig eleget téve az irodalmi előírásoknak. Igaz, szubjektív a véleményem és elfogult is lehetek természetesen, de a hasonló parasztköltők bizony nem mindegyike tudott eleget tenni ezeknek az előírásoknak, mint Idesapám. Történetem azonban most nem erről szól, hanem rólam.

   Elmerem mondani büszkén, hogy a hétköznapi fogalmak szerint nem voltam csintalan, rossz gyerek, ami nem jelenti azt, hogy azért én is belementem néha olyan dolgokba, ami bizony nem éppen dicsekvésre méltó. Ennek ellenér azt is ki merem jelenteni, hogy talán 2 – 3 alkalommal kaptam testi fenyítést, azt is egy jól irányzott pofon formájában Idesanyámtól. Haló porában sem neheztelek rá ezért, mert bizony megérdemeltem. Idesapámat semmi nem tudta kihozni a béketűréséből annyira, hogy lekevert volna egy pofont, vagy hasonlót. Az iskolában sem volt velem probléma, hiszen a tanulmányi eredményem átlaga négyes volt és ez nem számított akkor sem rossznak. A magatartásommal sem volt probléma, ami említésre méltó lenne, de mégis előfordult az, amiért kiérdemeltem a pofont Idesanyámtól.  Persze mondhatná a nyájas olvasó, hogy „A cigány is a maga lovát dicséri!”, de ez bizonyítottan így volt.

   A rövid bevezető után jöjjenek a tények, ami miatt az egyik pofont kiérdemeltem. Az eddigi írásaimban több alkalommal már szóltam arról, hogy Idesanyám nagyon jó szakácsnő is volt, a sok jó tulajdonsága mellett, éppen ezért rengeteg lakodalomban vettünk részt akkoriban. Nálunk a Szülőfalumban Bakonyszentkirályon ugyanis az volt a szokás, hogy a szakácsnők családját is ugyanúgy meghívták, mint a Famíliát és a baráti körét. Erre az esküvőre azért is emlékszem ilyen jól, mert a szomszédék lánya a Link Mariska ment férjhez, ami a jó szomszédságból adódóan még egy plusz ok is volt arra, hogy meghívást kaptunk.

Abban az időben az volt a szokás, hogy a hivatalos jegyzőkönyvi és templomi szertartás után a násznép elvonult a kocsmába addig, amíg a lakodalmas háznál elkészült a vacsora. A kocsma a falu közepén volt, ahol az óta már többször, kissé átalakítva Fácán Vendéglőként üzemel.

   Horváth Lalival nagyon jó barátságban voltam. Ha jól emlékszem, egy osztállyal feljebb volt nálam az iskolában, de ez nem akadályozta a mi barátságunkat sem akkor, sem később. A lakodalom napján már beesteledett, mikor a násznép még mindig a kocsmában volt, mi pedig kimentünk egy kicsit az utcára csavarogni. A Református Templom előtt ott állt egy traktor. A gazdája nem messze lakott és a reggeli indulás megkönnyítésére mindig lejtőre állt. Lalival felszálltunk rá és semmit nem csináltunk ugyan, de nem sokkal később egy ismerős bukkant elő, az akkor még elég silányul megvilágított környékről és hangosan ránk szólt:

-Mit kerestek itt csibészek?

Szinte szóhoz sem jutottunk és hiába próbáltuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlan, főleg, mikor felismertük. Nem volt más, mint az iskolánk igazgatója, Beke Ernő.

-Gyorsan takarodjatok haza és majd hétfőn számolunk! – azzal elindult hazafelé és mi is úgy tettünk, de mikor eltűnt, vissza, mentünk a kocsmába a násznéphez. Itt aztán megtörtént az a bizonyos dolog, ami Idesanyám haragját kiváltotta. Történt ugyanis, hogy a mulatozók mikor nem figyeltek oda, akkor egy óvatlan pillanatban elcsentünk a félig elfogyasztott édes rövid italokból, mikor a gazdájuk félrenézett és természetesen megittuk. Nem mondom azt, hogy berúgtunk, de azzal nem számoltunk, hogy ezt az édes bátyám, Gyula észrevette és később a lakodalmas háznál elárulta Idesanyámnak.

   Ami a következő pillanatban történt, arra persze nem számítottam, mert minden kérdezés nélkül kaptam egy olyan pofont tőle, hogy azt hittem, leesik a fejem, majd szokásától eltérően rám rivallt:

-Nem szégyelled magad kisfiam?  Ilyen szégyent hozol a fejünkre, hogy alkoholt iszol! Azonnal takarodj haza, számodra véget ért a lakodalom! –

Ment tovább a dolgára, én pedig sajgó arcomat tapogatva hazamentem. Attól tartottam, hogy még otthon is kikapok, majd mikor megjönnek, éppen ezért nem mertem bemenni a házba. Nálunk szokás volt, hogy kukoricaszedés után Idesapám a szárakat kévébe rakta és azt a kerítés mentén szépen hosszan odatámogatta. Ebből szokott aztán Télen szecskát vágni a tehenek részére. Odabújtam a szárak mögé és ugyan kicsit hideg volt már az éjszaka, de mégis sikerült elaludnom. Egyszer csak arra ébredtem fel, hogy dörög és villámlik, majd hirtelen elered az eső. Pillanatok alatt eláztam, éppen ezért vállalva a kockázatot, bementem a házba. Gyorsan levetettem a vizes göncöket és megtörölközve ágyba bújtam és elaludtam. Szombat volt és nem kellett attól félnem, hogy másnap megyek az Igazgató bácsi elé raportra. Reggel mikor felébredtem, azt hittem, Idesanyámtól kapok még egy kis fejmosást, de nem így történt. Mikor hazaértek éjjel és látta a vizes ruhákat, amiben eláztam, minden mérge elmúlt, és ahogyan elmesélte, inkább attól félt, hogy meghűltem kint az esőben. Most is inkább a homlokomat nyúlta meg, hogy nem vagyok – e lázas és megnyugodva készítette a reggelit, hogy nem lett semmi bajom. Persze azt megkaptam azért tőle, hogy soha ne forduljon többet elő a tegnapihoz hasonló eset és én ezt természetesen megígértem.

   Több szó aztán nem is esett róla, de azért izgatottan vártam a Hétfő reggelt, mikor iskolába kellett menni. Becsengetés után alighogy elkezdődött az óra, jött az üzenet, hogy azonnal menjek az Igazgatói irodába. Addigra már Lali is ott volt és alaposan megkaptuk a magunkét a Szombati eseményekért, pedig azon kívül, hogy a traktorban talált bennünket, nem csináltunk semmit. Természetesen arról mélyen hallgattunk, hogy a kocsmában mi történt. Idesapám tagja volt a Szülői Munkaközösségnek, de ettől függetlenül mindketten szigorú büntetést kaptunk. Később mesélte el neki Beke Ernő Igazgató, hogy nem tehetett kivételt kettőnk között, pedig pertu barátságban voltak. Kölcsönösen tisztelték egymást, a tanult igazgató és a jó tollú, hat elemit végzett parasztköltő. Éppen ezért egyforma büntetést kaptunk, ami bele is került az ellenőrző könyvecskébe. Szó szerint emlékszem erre, pedig a történet nagyon régen volt, pedig akkor még csak ötödik osztályos tanuló voltam:

 

„ESTI CSAVARGÁSÉRT ÉS TÁRSADALMI TULAJDON RONGÁLÁSÉRT IGAZGATÓI MEGROVÁSBAN RÉSZESÍTEM.”

 

    Az ellenőrző könyvecske ennyi idő után már elkallódott valahová, de az emlékezetem tárházába számomra örökre megmaradt a benne lévő bejegyzés, mert sem előtte, sem utána még csak hasonlót sem kaptam.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 01. 19. Csütörtök Délelőtt 10: 35

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2017. január 19. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 186


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: