SZIA BÁLINT! CSÓKOLOM SANYI BÁCSI!

Azaz egy csalódott férj és egyéb történetek

a Kábelkonfekcionáló Vállalatnál Veszprémben.

 Az úgynevezett „Rendszerváltás” után pár évvel ismét megszűnt a munkaviszonyom, ezért felvételt nyertem Veszprémben a Csopak felé vezető úton, a valamikori Videoton telephelyén létesített Kábelkonfekcionáló Vállalatnál. Azt hiszem, jelenleg Ipari Park van ott. Ez egy körülbelül 1000 négyzetméteres nagy csarnok volt, ahol úgynevezett „Szigetek” voltak, ahol a személykocsikhoz készültek az elektromos összekötő kábelek és ennek a különféle folyamatait végezték betanított munkában, szalagrendszerben a dolgozók. A Szigeteket önálló művezetők és csoportvezetők irányították, Őket pedig a főnökség részéről egy teljhatalommal rendelkező üzemvezető felügyelte. Ide csöppentem be én is és valamivel több, mint négy évet dolgoztam itt különféle fizikai munkakörökben. Voltam kábelszerelő, kábelbontó, majd legvégül a javító műhelybe kerültem. Ebbéli foglalatosságom közben természetesen sokat tudtam beszélgetni a dolgozókkal. Nagyon sok fiatal lány és asszony, de voltak 40 év felettiek is, létszámában többen, mint a férfiak. Mivel én világéletemben legtöbbször nők között dolgoztam, könnyen be tudtam illeszkedni és szót érteni velük nagy örömömre. Főleg akkor, mikor a javító műhelybe hozták be azokat a kábeleket, amelyeket „félredugtak” és itt most ne gondoljon senki pajzánkodásra, mert nem erről van szó.

  A kábeleket a szerelő asztalokon egyenként kellett egy műanyag házba bedugni, színek szerint megkülönböztetve. Volt, amelyiknek a vége méretben igen, de színben különbözött és a nagy sietségben nem a megfelelő helyére került. Nekik nem lehetett eszközük ennek a kiszedésére, éppen ezért kellett hozzánk behozni a javítóműhelybe. Ketten voltunk ott, K. Sándorral, aki 4 évvel volt fiatalabb nálam és elég lekezelően beszélt a hölgyekkel. Mindenkit letegezett, még a nála idősebbeket is, de úgynevezett „csendőr pertu” módra, mert viszont meg elvárta, hogy magázzák. Ezzel szemben én is mindenkit letegeztem, de mindjárt hozzá is tettem azt, hogy nyugodtan tegezzenek vissza még akkor is, ha volt, aki a lányom lehetett volna akkoriban. Én csak annyi tiszteletet kérek magamnak vissza, amit feléjük megadok és akkor nem lesz probléma. Nem is lett ebből ottlétem alatt soha semmi nézeteltérés. Érdekes volt és nagyon sokszor el is nevettem magamat, mikor hozták a javítanivalót és felém vidáman odaköszöntek, mégpedig ilyen módon:

-Szia Bálint! Csókolom Sanyi bácsi!

Sanyi, aki természetesen számomra nem bácsi volt, hisz mint feljebb írtam, fiatalabb volt nálam, sokszor bepróbálkozott náluk azzal, hogy meg akarta őket csöcsörészni, vagy a hátsó felüket tapogatni. Ebből aztán nagyon sokszor parázs vita és ordibálás volt, hogy mit képzel magáról. Előfordult, hogy még néha nekem is azt mondta, hogy:

-Minek engeded meg azt, hogy letegezzenek? Majd visszaélnek vele.

-Nézd Sanyi! Azért, mert én ilyen vagyok és még eddig ebből soha nem volt velük problémám. Persze én nem tapogatom őket, mint te. Ne csodálkozz azon, ha nem kedvelnek ezért.

-Te tudod. – felelte és erről soha többé nem ejtettünk szót. Mindegyikőnk tartotta magát az elveihez.

   Hozzám annyira bizalmasok voltak többen a hölgyek közül, akik között férjes asszonyok is előfordultak, hogy még a szerelmi életüket is sokszor elpanaszolták. Néha elmosolyogtam azon, hogy mi lehet akkor, mikor maguk között beszélgetnek hasonló dolgokról, mikor még az is szóba került néha, hogy bizony a férjem uram nem elég alaposan dugta meg az éjjel. Sem elő, sem utójáték nem volt, ezért szeretkezésnek egyáltalán nem mondható, csak egy szimpla, rövid numera és aztán falnak fordulva elaludt az erősebbik nem képviselője. Sokszor kiöntötték a lelküket és magam is elcsodálkoztam, hogy én lettem a lelki szemetesláda, de nem bántam, mert írogató ember révén különféle embertípusok jellemzőit ismerhettem meg ezen a téren is. Azt azért ma is elmondhatom, hogy soha nem voltam prűd ezekkel kapcsolatban és én is viccelődtem velük pajzánkodva, de mindig tudtam hol a határ, amit már nem fogok átlépni, mert az már nem én lennék. Javító társam, aki egyébként szakmailag nagyon ügyes volt és ezt őszintén elismerem ma is. Egy töredékét sem értettem ahhoz, ahogyan Sanyi kezelte a kábelek javítását a saját maga által készített szerszámokkal. Az eredeti szakmája révén pék volt ugyan, de itt nagyon is helyt állt akkor, ha nem fogta el időközönként a szokásostól eltérő „pianinó”. Főleg fizetés után, mikor napokig sem jött dolgozni, kockáztatva ezzel a kirúgását, de a jó munkája miatt mindig megkegyelmeztek neki a főnökség részéről. Ettől függetlenül jól megfértünk egymás mellett az elkerített javítóműhelyben.

   Volt a cégnél egy vidám, elég harsány hangú fiatal Meós (minőség ellenőr, ha esetleg valaki nem ismerné ezt a fogalmat) srác, aki állandóan a csajok hátsófelével és azokkal a bizonyos elülső ikerdombokkal volt elfoglalva. Nem is egyszer kapott a képére a szemtelensége miatt, amikor csöcsörészni, tapogatni kezdte őket. Egyszer azonban kapott egy olyan sallert szóban, amikor az arcára fagyott a mosoly. Volt egy alacsony kislány az egyik szerelősoron, akinek szintén a formás hátsófelét vegzálva ezt találta mondani:

-De kinyalnám a puncidat!

Ami ezután következett, arra egyáltalán nem számított, mert a lány hátrafordulva ezt mondta neki:

-Mi az, már dugni sem tudsz, csak nyalni?- Halkan elmondanám a tisztelt nagyérdemű olvasónak, hogy azért a kislány ezt kicsit naturalisztikusabban fejezte ki, a nagy „B” – betű használatával, de gondolnom kell az esetlegesen érzékenyebb lelkületű olvasókra is.

   Meós barátunk elvörösödött és gyorsan továbbállt, mert nem bírta elviselni, hogy akik hallották, harsány nevetésbe kezdtek a frappáns viszontválaszon.

    Egyszer, amikor én is kint dolgoztam az egyik Szigeten lévő szerelő asztalnál, együttműködve egy fiatal, a szomszéd asztalnál tevékenykedő, nem is olyan régen házasodott sráccal, mesélni, panaszkodni kezdett, valahogy így, ahogyan most megpróbálom előbányászni az emlékeim közül. Azon a héten éppen délutános műszakban voltunk:

-Képzeld el Bálint, hogyan jártam az este.

Előző nap megbeszéltük a Kedvesemmel, hogy mikor hazamegyek a műszakból, egy kis változást viszünk bele a szexuális életünkbe. Meztelen testére tejszínhabot fújunk és én azt természetesen lenyalogatva adjuk át egymást a testi örömöknek.

Műszak után alaposan lefürödtem és úgy indultam haza, már előre örülve annak, hogy milyen élvezetekben lesz részem majd. Neked őszintén elmondom, hogy a feleségem nemcsak gyönyörű, de nagyon formás teste is van. Természetes formájú mellek, de nem abból a pirinyó fajtából, hanem meg vannak a megfelelő méretekkel is áldva, hosszú combok, és ahogyan én szeretem, dús szőrzet van a combok találkozásánál a gyönyörök völgyében. Egész úton, a buszon ülve is csak erre tudtam gondolni és mikor hazaértem, a nappaliban gyorsan én is levetkőztem és már a gondolattól is az árbocrudam emelkedni kezdett, hogy milyen élmények ben lesz majd részem, azaz részünk mindkettőnknek.

A hálószobába érve a franciaágyon ott feküdt hanyatt az én Szerelmem és a gyönyörű testét fehér hab takarta. Mondanom sem kell, hogy a látványtól lenyűgözve azonnal odamentem és melléfeküdtem, majd a számmal a melleire tapadva nyalni kezdtem a habokat.

Ne tudd meg, hogy ekkor mi történt, mert még most is dühöngök, hogy az én Drágaságom milyen csínyt eszelt ki a számomra, amitől az a bizonyos vitorlarúd is átmenetileg ledőlt. A hab bizony nem tejszínes volt, hanem az én borotvahabom és gondolhatod, hogy az íze nem éppen megnyerő volt abban a pillanatban.

-Mit tettél velem, Te kis gyalázatos? – csak ennyit tudtam kinyögni abban a pillanatban, ahogyan próbáltam közben a szappanhabot kiköpni a számból.

-Hát, Barátocskám, el tudom képzelni, mennyire örültél ennek a kis cselszövésnek.

-Azért hamar megenyhültem, mert ezt követően együtt átvonultunk a fürdőszobába és közös lubickolás közepette lemostuk a gyalázatot, akarom mondani a borotvahabot és olyan fergeteges szeretkezésbe kezdtünk, hogy majdnem felkelt már a Napocska, mire végre elszenderültünk. Mi ebből a tanulság? Abszolúte semmi, de azt hiszem, azért egyszer majd kipróbáljuk a habos verziót is, de az biztos, a tejszínhabos palack az én kezem által lesz működésbe hozva.

   Egyet még azért el szeretnék mondani a történetemhez zárszóként:

Mikor a cégtől eljöttem, elbúcsúztam azoktól, akiktől úgy gondoltam, személyesen is meg kell ezt tennem. Sanyihoz is odamentem és elköszöntem, jobb kezemet feléje nyújtva, de ő ezt elhárítva, valahogy így válaszolt:

-Én veled nem fogok kezet!

-Rendben van, de akkor is, szia, azzal eljöttem.

   A mai napig nem tudom, hogy miért haragudott, hiszen semmit nem követtem el ellene, amiért neheztelni kellett volna rám. Az idők távlatából visszagondolva én mindenkire Szeretettel gondolok vissza, Hölgyekre és Urakra egyaránt, akikkel, valamivel négy éven keresztül valamilyen kapcsolatom volt a Kábelkonfekcionáló Üzemben, Veszprémben.

KEDVES BARÁTAIM, OLVASÓIM!

   Ha valaki esetleg magára ismer a kis történetemben, az csupán a véletlen műve lehet, vagy mégsem? Úgy gondolom, hogy az emlékek akkor is megmaradnak úgy, ahogyan az agyunk azt egykor eltárolta és a jelenben megpróbáljuk előcsalogatni esetenként több, kevesebb sikerrel.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2017. 01. 20. Péntek Délelőtt 9: 35