Aki felhők fölött jár, közelebb van az éghez, s ha valaki messziről jön, kénytelen felhők fölött is járni. A kis csapat messziről jött. Tizennyolcan voltak, tagjai egy Új-Zeland-i földrajzi expedíciónak. Mikor Aucklandból elindultak éjfél után egy órakor trópusi nyár volt. Ugyanazon napon számítottak eljutni este hétre a ferihegyi repülőtérre. Érdekes, hogy ez a huszonnégy órás repülés négy óra várakozással együtt mindössze tizennyolc órát fog tartani.

   Az első tizenegy órás úton semmi különös nem történt, ha csak azt figyelembe nem vesszük, hogy egy nap alatt nyárból – télbe, Új-Zélandból – Japánba, Aucklandból – Oszakába jutottak. A másik érdekes ami az úton történt, ahogyan az egyik utitárs hitelkártyájával az Oszaka-i Nemzetközi Repülőtéren vásárolni lehetett úgy, hogy az utitársnak fizettek pénztárcából forintot, az utitárs pedig fizetett hitelkártyával yent. Így kerülhetett japán szuvenír, magyar pénzen, egy erdélyi nagyvárosba a családi asztalra, csak arra volt nehéz válaszolni, hogy:

   – Édesapám, ez az érdekes dobozú teafű mennyibe került? – Még szerencse, hogy van rá egy közmondás „Ajándék lónak ne nézd a fogát, (ne kérdezd az árát).”

   Az oszakai három órás várakozás pillanatok alatt eltelt. Meg lehetett csodálni a híres japán tökéletességet, pontosságot, a szuvenír boltok ragyogását, és már következett is a check-in. Mindenki szívélyesen mosolyog, tökéletes a kapuvizsgálat, a csomag- és útlevélellenőrzés, a gépre irányítás, a stewardess-ek űlésrendezése. Igaz, kicsit szűken vannak a tízsoros economic class-on, a tíz sor egymással párhuzamosan van hosszanti irányba, ebből két-két sor az ablakoknál, hat sor pedig együtt fut középen.

   Az economic class belépőjénél elhúzható függöny, rajta túl bár van, hisz a tizenkét órás utat, mely az órán helyi idők szerint csak két órát tart, valamivel el kell tölteni. Tehát a járat Oszakában helyi idő szerint 14:00-kor landol és átrepülve az orosz tajga fölött, Frankfurtba érkezik 16:00 órára. A jobb oldali ablaksor melletti első két űlésen egy harmincas éveiben járó, spanyol vonásokkal megáldott, csinos anyuka és nyolc éves forma leánykája kaptak helyet. Közvetlenül utánuk két férfi, egy idősebb alacsony, meg egy negyvenes forma magas, testes ember.

   Jól elvannak, beszélgetnek, az asszony a leányával, a két férfi meg egymással. Fáradtnak néznek ki, hisz már tizennyolc óra telt el az aucklandi felszállástól. Az utasok tisztelettel vannak egymás iránt, így hamarosan beáll az a kényszeredett utazási csend, amely ma már minden repülő járatnak velejárója. Akkor sem beszélgetnek, ha az utasok fele barát. Nincs érdeklődés, senkit nem érdekel a felebarát. Ha nagy ritkán akad mégis egy ember, aki esetleg a mellette űlővel szóba elegyednék, arra vagy furcsán néznek, vagy „I am sorry, I don't speak english!”-el lerázzák magukról a kérdést.

   Anya és lánya spanyolul beszélgetnek. A gyerek menne, mozogna, az asszony meg egyebet sem tesz csak rendre utasítja. A magas ember nem ért spanyolul de abból, hogy az uti poggyászból előkerül a kicsi párna, az asszony a gyereket a biztonsági övvel a székhez köti és korholó hangnemben alvásra parancsolja, nemzetközi nyelven is meg lehet érteni, hogy nem az anyai szeretet hanem a társadalmi etikettnek való megfelelés a cél. Mintha a nyolc éves gyerek tehetne róla, hogy ő még nem felnőtt.

   A gyerek nem alszik, az anyja hasztalan unszolja. Végül megengedi neki, hogy bekapcsolja a beépített tévét. Minden ülés hátuljába van beépített tévé. Az első üléspár előtt csak egy tévé van a falba építve a belső ülés felől, így hát az anya és a gyerek helyet cserélnek. Újabb párna elhelyezés, gyerek bekötés és jöhet a tévé nézés. A tévében hét csatorna van, egyik rajzfilmes, ide vált az anyuka, ahol a jó álmosító hatással rendelkező Tom és Jerry-t lehet nézni.

   Nyolc rövid film közül lehet választani, ez nem is annyira rajzfilmcsatorna, inkabb play-back. Kiválasztja a gyerek az egyiket, alig nézi meg félig, az anyuka már alszik is bekötve a saját székébe. Végignézi a tíz perces filmet a kislány, s azután még kettőt, de a többit már ki se választja. Valószínű, hogy a többi más repülőgépek rajzfilm csatornáján is megvan, a gyerek kívülről ismerheti őket. Ezután következik a kicsatolás, a széken való feltérdeplés, s a hátra pillantás, ahol egy kellemetlen látvány, egy csomó bóbiskoló fej látható.

   A magas ember, aki közvetlenül a hátuk mögött a külső széken űl, nem alszik, saját tévéjét nézi. A kislány elkezd rá mosolyogni, majd felteszi a kezét a széktámlára s elkezd integetni a bácsinak. A bácsi visszainteget, leoltja a tévéjét s az egyik kezéből egy kétszarvú kecskét készít, majd a másikból is. A két kecske meghajol a kislány felé, mintha köszönnének illendő képpen, majd egymásra néznek s elkezdik egymást döfködni. Hol az egyik áll győzelemre, hol a másik. A kislánynak ez nagyon tetszik, örömében nevet.

   Amikor az egyik kecske legyőzi a másikat, mindketten átváltoznak kakassá. Szintén meghajolnak a kislány felé és újra kezdik a bakalódást. Most a másikon a sor, hogy győzzön, majd átváltoznak kiskutyává, ugatnak is egymásra. Ekkor előkerül a kislány barbie-babája és jelzi, hogy szeretne a kutyusokkal játszani. A kutyusok közelebb mennek, a kislánynak viszont nyúlánkoznia kell, hogy a széken áthajolva a baba megsimogathassa a kutyák feje búbját. Erre gondol egyet, leszáll az ülésről óvatosan átlépi az alvó édesanyja egymásra keresztbe rakott lábát és barbie-babástól együtt oda megy a magas bácsihoz.

   Előbb a bácsi előtt állva játszadozik a két kutyussal, majd a kutyusok lovacskává változnak, a kislány meg felkérezkedik babástól a bácsi ölébe, s valamit kérdez a bácsitól spanyolul. A bácsi franciául szabadkozik: – Je ne parle espaniol. – Nem beszélek spanyolul. – Ez nem jelent gondot a kislánynak, tovább játszik a közben kisnyulakká vált kezekkel. Majd értésére adja a bácsinak a mutogatás egyezményes világnyelvén, hogy a baba álmos, le kéne feküdjön. A bácsi a bal kezét fekvő ölelésbe fordítja, a kislány pedig oda dől a bácsi mellkasának a babával együtt. A szabadon maradt jobb nyuszi-kéz megsimogatja a babát is, meg a kislány haját is, és ők az álmok nemzetközi mezejére bandukolnak.

   Eltelik vagy jó két óra mire az édesanya felébred, riadtan néz körül, kicsatolja magát s egy lépésből a függöny elhajtásával a bárhoz lép és megkérdi nem egészen tökéletes angolsággal, hogy a kislányát nem látták-e. Nem látták, válaszolták egykedvűen. Erre nagy ijedten visszalép a függöny mögé az utastérbe, s meglátja a lányát a magas ember ölében aludni.

   – Oh, pardon! I am sorry! – S azzal már le is hajol s megpróbálja elvenni a gyermeket, de a szűk helyen nem bírja megemelni, mire a leányka felébred, lábra áll, magához tér az alvásból, az anyja elveszi a babát is a bácsitól. Korholások közepette a lányának a markába nyomja, visszamennek a helyükre további korholások közepette, amiből szerencsére a férfi egy mukkot se ért, lefekteti a leánykát az űlésbe, az oda gyúrt kicsipárnára, a babát erőszakosan a markába nyomja, s azzal mint aki jól végezte dolgát a biztonsági övet rácsatolja a gyermekre. Ő maga meg visszaűl a helyére, még magasabban keresztbe teszi a lábát, hogy a gyermek ne tudjon elszökni és a saját űlésébe hajtva a fejét, ott folytatja az alvást, ahol az imént abbahagyta.

   A magas ember miután szerepe ily hirtelen véget ért kinéz az ablakon és 10000 méter magasról, kristálytiszta időben szemlélni kezdi az orosz tajgát, valahol Novoszibirszk fölött repülhettek... A leányka nem tud elaludni. Egyet kettőt még fészkelődik, azután felkel, bekapcsolja a tévét. Most már csak egy Tom és Jerry-s rajzfilmet tud megnézni, a másodikba beleun. Kikapcsolja a készüléket, feltérdepel ismét az űlésre, settenkedve feltolja a barbie babát, majd ő maga is fél szemmel átnéz az űlés támlák közötti résen, abban reménykedve, hogy a bácsi nem alszik. Persze, a bácsi amikor meglátta a babát rögtön elaludt, de ahogy észrevette a kislány fél szemét, ő is kinyitotta a szemét, de csak az egyiket. Erre a kislány egészen kiegyenesedett, mind a két szemével átnézett az űlés támla fölött majd a mutató ujjával betakarta a barbie száját s szólt, hogy: – Ssssh! Nehogy a barbie az anyukáját felébressze.

  Ő maga meg babástól még nagyobbat lépett, át az anyja keresztbe tett lábán, visszaosont a bácsihoz s egyenesen visszakérezkedett az ölébe. Lefeküdt ugyanabba a bal karjába, lábait összehúzta maga alá, még egyszer rászólt a barbiera, hogy: – Ssssh! S azzal már aludtak is. A bácsi is fáradt volt és elszunnyadt. A stewardess hangjára ébredt:

   – Ladies and gentleman! A biztonsági öveket kérem bekapcsolni, leszálláshoz készülünk a frankfurti reptérre! Mondanom sem kell az anyuka újból betakarította a lányát egy: – I am sorry for the inconvenience! – közepette, a barbie-t meg benyomta a kézitáskájába és ráhúzta a zibzárt. A leszállás sikeres volt, a folyósón újból összeverődött az expedíciós csapat, sietniük kellett, hisz a budapesti járat indulásáig levő egy óra alatt az útlevélre még vízumpecsétet is kellett szerezniük.

   A magas ember szeme sarkából visszatekintve figyelte, hogy egy középtermetű 40 éves formájú szőke úriember ölelkezik össze a hölggyel, aki a repülőn előtte utazott, a leányka meg csak mint egy jól idomított kutya, éppen hogy nem hagyta el kettejük póráz távolságát. Az embernek mennie kell, várja a vízumsor. Ahogy araszolnak előre a vízumsorba ismét csak a szeme sarkából megpillantja a közeledő szerelmes párt, a leányka is észreveszi a magas embert, odaszalad a sorban álló bácsihoz:

   – Papi, Papi! – kiáltással átöleli a bácsi jobb lábát. A bácsi legugol, megöleli ő is a kislányt, mire a szőke úriember megkérdi az anyukától:

   – Who is it? – Ki ez?

   – Nobody! – Senki! – feleli az asszony. Kézen fogja a leánykát elrángatja a bácsitól, kihúzza a ridiküljén a zibzárt s a leánya üres markába nyomja a barbie-babát. Távolodnak. A leányka hátranéz, integet a bácsinak, ő visszaint, s közben az otthoni hat gyermekére gondol...

Bíró Ernő, – Kolozsvár, – 2017. január 8.