DR. AKÁRKI, AVAGY „EGÉSZSÉGES EMBER NINCS, CSAK ROSSZUL KIVIZSGÁLT BETEG” Hangosan gondolkodom egy tegnapi TV műsor apropóján


DR. AKÁRKI, AVAGY „EGÉSZSÉGES EMBER  NINCS, CSAK ROSSZUL KIVIZSGÁLT BETEG”  Hangosan gondolkodom egy tegnapi TV műsor apropóján

 

 

 

 

 

 

 

 

DR. AKÁRKI, AVAGY „EGÉSZSÉGES EMBER

NINCS, CSAK ROSSZUL KIVIZSGÁLT BETEG”

Hangosan gondolkodom egy tegnapi TV műsor apropóján

 

 

 

   Tegnap este az egyik televíziós csatornán, mondhatnám azt, össztüzet zúdítottak a Parlagfű ellen. Okosabbnál – okosabb doktorok és különféle szakemberek ecsetelték azt, hogy:

 JAJ NEKÜNK!

Elmondták azt, hogy minden családban legalább egy ember van, aki allergiás a Parlagfűre, vagy valami másfajta akármire, ami a levegőben pollen formájában repülőzik. Gyakorlatilag a műsor szerkesztői szinte alig tudtak megszólaltatni olyan embert, aki azt mondta volna, hogy ácsi, nem kell azért annyira rettegni ettől a növényzettől, amit évezredek óta gyógynövényként ismernek szerte a világon, hiszen nyersen, megszárítva, teának elkészítve, lekvárok és egyéb készítmények fogyasztásával stb. inkább erősíti a szervezetünket, minthogy beteggé tenné. Tudom, hogy nagy viták vannak nemcsak Hazánkban, hanem máshol is ezzel kapcsolatban és az is igaz, hogy szerény személyem egyáltalán nem szakember ezen a téren, de:

   Évtizedek óta ellene vagyok magam részéről a gyógyszerek szedésének. Hogy ennek orvos ellenesség lenne az oka? Bizony nem így van. Amíg gyógyteákkal, amiknek egy nagy részét már Párommal együtt saját magunk is termesztünk, kúrálom magamat sikerrel, addig orvosokkal csak köszönőviszonyba szeretek lenni.  Nem úgy vagyok, mint az egyszeri ember, aki ha rosszul fingik, már rohan az orvoshoz és százszámra szedi a jó drága pirulákat, amiket készségesen felír a doktor bácsi, vagy néni. Ez még nem minden, mert az összes TV csatorna a reklámszünetekben nyomatja keményen a különféle gyógyszerek fogyasztásához az ajánlatait és nagyon sok ember anélkül, hogy próbálná magát sokszor otthon található, nem gyógyszerrel kúrálni, inkább szalad a háziorvosához. Ott pedig a sok várakozásban sokszor betegebb lesz a társai panaszáradatától, mire a jóságos doktorok színe elé kerül.

   Lehet, hogy magam részéről talán jó géneket örököltem, de az is igaz, hogy ha valami „kehe” van nálam, akkor nem rohanok azonnal az orvoshoz, hanem előbb az otthoni módszereket alkalmazom, eddig még hogy el ne kiabáljam, sikerrel. Ne vegye senki dicsekvésnek tőlem, ha most az egyszeri kéményseprő szlogenjével jövök elő, aki azt mondta: „A koromhoz képest elég jól nézek ki!” A kémény korma ugyan fekete, az én korom pedig már közeledik a 68 évhez, de nem panaszkodom egy szóval sem.

    Na, most jól elkalandoztam a Parlagfűtől, de nem is baj. Hatalmas büntetést helyeznek kilátásba azok számára, akik nem irtják gyökerestől, vagy nem kaszálják le időben a gaz növényzetet.

 Ejnye – bejnye Emberek!

Mondottam már fentebb, hogy nem vagyok szakember, csak rendszeres fogyasztója ennek a „haszontalan” növénynek és kutya bajom sincs tőle, nemhogy mindenféle pollenektől fertőzött legyek és menjek a doktorokhoz rekordsebességgel. Természetesen senki emberfiát nem szeretnék lebeszélni erről, csak egy kis gondolkodásra serkentő szándékkal szóltam. Ja és még nem is beszéltem arról, hogy mi lenne „szegény” gyógyszergyártó cégekkel, ha lecsökkenne a gyógyszervásárlás és kisebb lenne a profit? Kérdezem én még azt is, hogy hogyan lehetséges az, hogy már a Gyógyszereket is leárazzák átmenetileg, amíg a készlet tart jeligével? Ha olcsóbb a gyógyszer ideiglenesen, akkor majd többen fogják megrohamozni a Gyógyszertárakat a gyógyulni vágyó embertársaink? A Parlagfűtől pedig csak rettegjen és féljen tovább az, aki nem hiszi el, hogy ez a bizonyos, általánosan megbélyegzett névvel illetett „gyomnövény” a valójában nem is az, hanem nagyon is hasznos GYÓGYNÖVÉNY. Természetesen ezzel a véleményemmel még véletlenül sem szeretnék senkit megsérteni. Aki pedig mégis sértésnek veszi, attól előre is elnézést kérek.

   Végezetül, még egyszer kihangsúlyozva, nem vagyok orvos és gyógyszerellenes, de a címben idézettekkel zárnám a gondolataimat. Ezt is az este hallottam a téma kapcsán abban a bizonyos TV műsorban egy jóságos Doktor Akárki szájából:

 

„EGÉSZSÉGES EMBER

NINCS, CSAK ROSSZUL KIVIZSGÁLT BETEG!”

 

   Ezen aztán érdemes lenne elgondolkodni azoknak is, akik startra készen várják azt a bizonyos jelet, amikor orvoshoz szeretnének majd menni bármilyen apró problémával a házi, saját, egyszerű gyógymódok helyett.

 

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus),

 aki természetesen egyáltalán nem szakember a gyógyítás terén.

 

Gyula. 2015. 08. 16. Vasárnap Délután 16: 25

 

U.I. A cikk megírása óta a véleményem a mai napig nem változott.

 

Gyula. 2017. 02. 02. Csütörtök Reggel 8: 00

 

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2017. február 2. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 818


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: