„BAJTÁRSAM TÓTH LÁSZLÓ TIZEDES
HŐSI HALÁLÁNAK EMLÉKÉRE”
Avagy, Édesapám szomorú – szép háborús versének viszontagságos története.
Az utóbbi időben elég sokat foglalkoztam azzal és ezt teszem a mai napig is, hogy Áldott Emlékű Édesapám életének pillanatait a lehető leghitelesebben tudjam feldolgozni. Szerencsém van ezzel kapcsolatban, hiszen rengeteg írott dokumentum, versek, levelek, fényképek állnak a rendelkezésemre. Az igazi öröm azonban akkor fog el a legjobban, amikor egy témához kapcsolódóan több dokumentumot is egymás mellé tudok helyezni. Munkám során természetesen rendelkezésemre áll az életrajzi könyve is, amelyet az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete adott ki 1990 – ben, „Hol van már a paraszt?” – címmel. Szerkesztette Vercseg Ilona.
Ezen kívül hasznos segítséget nyújt a róla készített 2. részes életrajzi film is, amely megnézhető az alábbi linken:
A felvétel a Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Közérdekű Közösségi Kalendárium 1985 – 86 - os mellékleteként jelent meg és készítette az Országos Közművelődési Intézet.
Nem beszélve az érintettség jogán, gyermeki minőségemben szerény személyem is, aki nagyon sokat hallottam Édesapámat beszélni az életéről, születésétől haláláig bezárólag és a memóriám hála Istennek még ezen a téren jól működik. Talán a fájó emlékek miatt, de ennek ellenére előszeretettel „mesélt” a II. Világháborús emlékeiről, a Doni harcokról, amelyekben tüzérként vett részt. Ott a helyszínen több versében emlékezett meg a szörnyű viszonyokról és a könyvében is részletesen írt ezekről. Hála az elővigyázatos gondoskodásának, ezeket a dokumentum értékű verseit és az ott készült pár fényképet haza tudta küldeni, éppen ezért megtalálhatóak a hagyatékában.
1942 – ben sok más bajtársával együtt egy számára kedves Barátja halálos sebet kapott a fronton és ott is temették el. Emlékére megírta az alábbi verset:
„BAJTÁRSAM TÓTH LÁSZLÓ TIZEDES
HŐSI HALÁLÁNAK EMLÉKÉRE
Tegnap még virult arcod rózsája,
Szívedben még május – ének zengett.
Menyasszonyodról halkan beszéltél,
Álmokat szőttél, édes – szépeket.
S ma már elhervadt arcod rózsája,
Gyilkos gránát kitépte szívedet,
Ma már idegen hantok takarnak,
Elköltözött bajtárs, Isten veled.
Nem zúg harang a temetéseden,
Idegen szél zokog gyászéneket.
…Akna robban – újra hull a gránát,
Ömlik a vér – Istenem, még többet …?
Most újra csend, halálos alkonyat.
Új vihart vár a titkos némaság.
Álmodj békén síró erdő szélén,
Elköltözött bajtárs, Isten hozzád.
Sírod felett sikongva üvölt át
A tépett földek zokogó szele.
Itt maradtál… otthon aggódva vár
Édesanyád sirató, szép lelke.
S hiába vár, hiába a sírás,
Ó, te drága édesanyai szív,
Ha megtudod hogy fiad elesett,
Idegen föld takarja hamvait –
Rózsás sapkával nem jön győztesen,
Vérző szíved már hiába várja.
Helyette jön egy szomorú levél:
Laci fia ott maradt a frontba’
Meghalt, nevére szálljon dicsőség.
Szép magyar hazának messze, messze
Széthullott ismét egy drága gyöngye
S ez a hős vér, felkiált az égre.
Tegnap még virult arcod rózsája,
Szívedben még május – ének zengett.
Menyasszonyodról halkan beszéltél,
Álmokat szőttél, édes – szépeket.
S ma már elhervadt arcod rózsája,
Gyilkos gránát kitépte szívedet.
Ma már idegen hantok takarnak,
Elköltözött bajtárs, Isten veled.
Valahol oroszfronton, 1942. május 31 – én.
/:Szentháromság vasárnapján:/
Nagy Bálint szkvö.
217/66”
Mint ahogyan ezt, a többi kint írt versével is tette, igyekezett hazaküldeni a Szüleihez Bakonyszentkirályra. Szerencsére a hosszú évtizedek viszontagságait a Szüleihez írott levél átvészelte, amely ugyan nincs feldátumozva, de a leírás alapján ehhez csatolva küldhette a megemlékező versét. A levél így szól:
„Kedves Szüleim!
Isten kegyelméből indítom útra levelemet, benne egy költeményemet. Édesanyám tegye el a többihez, egy igaz, jó Bajtársamról írtam, aki mintha édes testvérem lett volna… s itt maradt.
Én jól vagyok, úgy érzem az Isten vigyáz reám, idáig is Ő őrködött felettem.
Legyenek otthon nyugodtan, elérkezik majd az a pillanat, mikor újra betoppanok kicsi hajlékunkba, visszatér újra hazánkban a régi boldogság, amikor együtt az egész család dicsérheti az Istent.
A Sanyi is jól van, csak azt írja, hogy egy kicsit furcsa, mert nincs ismerős, ő is kapott csomagot írja.
A Huszár Imi öcsénk július 1 – én megsebesült, de már meggyógyult! A Pethő Feri is írt. Mi szentkirályiak minden jól vagyunk, nincs egynek sem baja, úgy néha összetalálkozunk velük.
Mi van odahaza, a munkák hogy folynak, és a ház körül hogy állunk? /: lovak, marhák, disznók:/
Volt – e jó gabona termés, a nyíresi árpa sikerült?
Kukorica, burgonya szépek, meg a répa is hogy néz ki? A vadak nem garázdálkodnak?
Egyenlőre többet nem írok, Édesanyám mutassa meg ezt a verset Kellneréknek is.
Remélem a Gyula is megjavult már, Édesapám is.
Kedves Mindnyájukat Isten Áldása kísérje utaikon, Kellnerékkel együtt.
Szerető fiuk:
Bálint
U.i. Öreganyámékról is írjanak.”
A levélben összesűrítve mindaz megtalálható, amely Édesapámat még a fronton a halál torkában is érdekelte. Mi van odahaza a Családdal, az állatokkal, a terméssel és úgy általában. Sanyi, a bátyja volt, aki szintén kint volt, csak más alakulatnál, a repülősöknél szolgált raktáros lőszerraktáros beosztásban. (Sanyi Nagy bátyám szintén épségben hazakerült és Ő is előszeretettel mesélt a háborús élményeiről nekem). Gyula, az idősebbik bátyja volt Édesapámnak, aki Református Lelkészként szolgált, de már akkor is betegeskedett. Sajnos 1943 – ban 33 évesen. Krisztusi kort megérve, január 31 – én elhunyt. Erről szintén nem régen emlékeztem meg, amely elolvasható, az alábbi linken:
Nem feledkezett meg gyermekkori barátjáról és annak Családjáról sem, hiszen Kellnerékkel évtizedek óta jó kapcsolatban voltak. Úgy gondolom, hogy megérte a fáradtságot (valójában részemről nem volt fáradtság, hanem önként vállalt, örömteli feladat) most is, hogy a fennmaradó dokumentumok alapján időt szakítsak arra, hogy ezeket a történéseket összefoglaljam. Ma ez már úgy gondolom, a történelmünk szerves részeként meg kell hogy maradjon ne csak az emlékezetben, hanem szélesebb körben is. Számomra mindenképpen fontosak, hiszen el kell gondolkozni azon, hogy a háború sohasem volt kívánatos, de most sem az. Én annak örülök, hogy Drága Édesapám épen – egészségesen került haza onnan, ahol a halál kaszált és a Doni Hadsereg legnagyobb része sajnos ottmaradt a nagy orosz hómezőkön. Ezzel a szerény írásommal Róluk is meg szerettem volna emlékezni, hiszen ezt a tragédiát nem szabad elfelejteni és azt sem, hogy:
SOHA TÖBBÉ NE ISMÉTLŐDJÉK MEG EZ A TRAGÉDIA!
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 02. 11. Vasárnap Délelőtt 11: 30
U.I. A fényképen a jobboldali katona Édesapám.
