SZENT BORBÁLÁHOZ
A FELSZABADULT FELVIDÉKRŐL.
Hallgasson el ma ágyúinknak torka,
Legyen itt szent ünnepi nyugalom.
Öröm varázsa rózsákat fakasszon
A sok ábrándos ifjú ajkakon.
S Te jöjj hópelyhes decemberi fényben,
Itt állunk hódolón várva s várva;
Bíbor palástodat csodálva lessük
Szűz – Asszonyunk, védőnk, szent Borbála!
Te hordoztad győzelmes lobogónkat
Annyi viharban, vészben keresztül,
Te őriztél, virrasztottál felettünk
Harcok tüzében rendületlenül;
Reszkettél, mint áhítatos imádság,
Tanítottál Isten félelemre.
Majd mint túlvilági bús orgona,
Zokogtál be csendesen lelkeinkbe.
Te csókoltad a hír, dicsőség csókját
Vad rohamban izzó homlokunkra,
És Te voltál sok zordon alkonyatban
Fejünk felett az égi Glória.
Szent Borbálánk, védőnk, csodás szerelmünk!
/:Odakünn hull a decemberi hó:/
Lásd a kezünkben és lásd a szívünkben
Ezer patyolat – fehér lobogó.
Te vezettél át az „Isten kertjébe”,
Ami húsz év után újra magyar,
Ahol a lehullott rabláncok után
Minden magyar ember élni akar.
Nem mostantól, ezer éve, hogy magyar
Ez a könnyel megöntözött tájék.
Kripta volt itt – ez az elnyomatott nép
Fájó dalát nem is zenghette még.
Rózsán jöttünk, virágos volt az utunk,
Tüzér sapkánkban száz virág virult.
Amerre döngött lovunk dobbanása,
A nap az égről le nem alkonyult.
Örök tavasz jár mindenhol nyomunkba,
Mert képedet szívünkben hordozzuk:
Szent Borbálánk, védőnk, csodás szerelmünk,
Fogadd el, ím, ma neked áldozunk!
A Te neveddel szálljuk meg e földet,
Hová soha ellenség nem léphet.
Jöjjön bár kínok, vészek óceánja
Legyen roham, vagy véres fergeteg,
Ha hősi – bátran a porba elesünk,
Csonka kezünkből kihullik a kard,
Még akkor is – hörögve is – megyünk!
Ez a föld örökre magyar marad!
Nagymegyer, 1938. XI. 28 – én.
Nagy Bálint
tü. tiz.
https://www.youtube.com/watch?v=yQKA6bioMmc
További fotók nézhetők a cikkel együtt az alábbi linkre kattintva:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.1279489925421952&type=1
