„BAKONY, TE SZÉP HAZÁM”
Idős ember volt már Édesapám, amikor Bakonyszentkirály és környékén elkezdődött egy értékmegőrző folyamat. A régmúlt emlékeit gyűjtötték egybe a három község lakosainak segítségével az Országos Közművelődési Központ személyes iránymutatásával. Ebben nagy érdeme volt dr. Vercseg Ilonának és Varga A. Tamásnak Budapestről. Az értékmegőrző folyamat eredményét négy kötetben örökítették meg 1984 – 1992 között Közérdekű Közösségi Kalendárium - címmel. ( Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek községek régmúlt emlékeit, jelenét, jövőjét, elképzeléseit tartalmazták a könyvek). Mindig szívesen szervezte, gyűjtötte az anyagokat, írta a történeteit, verseit a kiadvány részére. Elnöke volt a Kalendárium Baráti Kör Bakonyszentkirályi Csoportjának is. Az 1985 – 86 – os kötet irodalmi mellékleteként megjelent „Bakony, Te szép hazám” – címmel egy vékony kis verseskötete is. A címadó versben így vall szülőföldjéről: Bár lenne sorsom könnyes, alázott,/ Nem, nem mennék én innen soha sehova./ Bölcsőmre ősrengeteg vigyázott,/ Nem lehetnék hűtlen, soha, soha. / Karjaidban, Bakony, te szép hazám.
Ugyanebben a kötetben így vall magáról és életéről: Az első világháború vérzivataros idején születtem, a vadregényes bakonyi hegyek, erdőségek mélyén zúgó és lágy csendű ölében, ebben a kis, tiszta álmodó faluban Bakonyszentkirályon. Minden fajtám parasztszármazású volt és kálvinista… Aztán iskolába mentem, elvégeztem a református elemi iskola hat osztályát. Ez az iskola egy különleges iskola volt. Még mindig érződött rajta, hogy talán másfél évszázaddal ezelőtt is a híres pápai Református Kollégium fiókiskolája volt és abban az időben itt latin nyelvet is tanítottak. Én nagyon szerettem volna a pápai kollégium tanulója lenni, de a szüleim nem bírták a taníttatást, még a s ok kedvezmény mellett sem, amit az iskola tanulóinak adhatott… Én itthon maradtam parasztnak. Ez a foglalkozás nagyon szép volt a számomra, állandóan a pacsirtahangos gyönyörű Természet édesen zsongó ölében dolgozhattam. Szinte csodálatosan beleremegtem a Nap fölkelte és Naplemente örök szépségű játékába… Sohase voltam úgy, hogy most ráérek és verset írok. Szántás közben az ekeszarvnál sokszor le kellett állnom és írni kellett. Zsebemben állandóan hordtam egy papírdarabot és ceruzát… Aztán háborúba vittek. Mint lovas tüzér szakaszvezető ott voltam a Don kanyarnál (Uriv, Voronyezs) végigjártam azokat az iszonyatos, vadul sikongó, zimankós orosz hómezőket. Siralom volt benne élni, hogyan pusztultak el ezredek, zászlóaljak és ütegek… És érezni idehaza édesanyák, hitvesek, gyermekek és az egész ország zokogását, köztük az enyémekét is. Utoljára hazatértem és most itt élek csendes kis falumban Bakonyszentkirályon, mint a Váralja Termelőszövetkezet nyugdíjasa. Megjártam Amerikát is, egy innen kivándorolt gyermekkori jó barátom vendégeként. ( Ő adta ki 1936 – ban a Bakonyerdő - c. verses füzetét), amely megnézhető, elolvasható az alábbi linkre kattintva:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.1034210073283273&type=1
A kis kötetet is beszkenneltem és most közzéteszem azok számára, akihez annak idején nyomtatott formában nem jutott el, vagy később ismerkedtek meg Édesapám költészetével.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
2017. 02. 23. csütörtök Délelőtt 9: 35
Az egész kötet megnézhető az alábbi linkre kattintva:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.1281436201893991&type=1
