A VÉN DIÓFA


A VÉN DIÓFA

 

 

 

 

 

 

 

 

A VÉN DIÓFA

 

 

     A régi öregek mikor diófát ültettek tudták, hogy annak a gyümölcsét nem egyhamar fogják élvezni. Nem törődtek vele, hisz az a gondolat hogy valamikor termőre fordulva örömet okoz az utódoknak, mindig boldogsággal töltötte el a szívüket. Az én Édesapám is ilyen ember volt, hisz az egész udvart teleültette mindenféle gyümölcsfával, de kiemelt helyet foglaltak el közöttük a diófák. Féltő gonddal ápolta, karózta, még a széltől is óvta mindegyiket mikor még kicsik voltak. Mikor legelőször fordultak termőre, akkor még csak pár szem csonthéjas árválkodott a levelek között, de az évek multával terebélyesedve, ezzel arányosan növekedett a diók darabszáma is.

     A zöld dióhéj, amikor még masszívan ölelte körül a leendő termést, nagyon is izgatta a fantáziánkat gyermekkorunkban. Nem győztük kivárni, hogy beérjen, mindig előbb akartunk belőle kóstolót szedni, mint ahogyan beérett volna. Később persze rájöttünk, hogy mikor itt az idő, elrepedezik a zöld héja és a barna termés magától is lepotyog a földre. Aki még nem kóstolta a friss, zsenge diót, nem is tudja, hogy mit veszített vele. A kemény burkot feltörve, ha sikerült, akkor egészben vettük kézbe a friss termést, de sokszor összeroppant a művelet közben. Körömmel, vagy bicskával lemeztelenítettük, megfosztottuk a vékony hártyaszerű kis ruhájától és enni kezdtük. Nagyon finom íze volt, kissé édeskésen különleges. Előfordult, hogy nem húztuk le teljesen és akkor felcsípte a szájpadlásunkat. Idővel azonban rájöttünk a táplálkozási szokásokra és már nem volt többé probléma.

      Nagyon finom likőrt is lehetett belőle készíteni úgy, hogy tiszta szeszbe, vagy finom pálinkába beleraktuk még éretlenül a diókat és bizonyos ideig állni hagytuk benne. A végeredmény egy olyan különleges házi diólikőr lett, ami után még az ínyencek is megnyalták szájukat. Érés idején naponta fel kellett szedni a földről, mert nem tett jót neki, ha tartósan a földdel érintkezett. Nálunk az volt a szokás, hogy felvittük a padlásra, szétteregettük a bolthajtáson és ott a téglás felületen nagyon kitűnően megszáradt. Száradás után Édesapám reszortja volt, hogy feltörte, majd a dióbeleket egy edénybe összegyűjtötte, Édesanyám pedig megfelelően becsomagolva tárolta. Szinte egész évben, a következő érésig volt bőven tésztába, süteménybe való csemege.

      Nem tudom, hogy a Kedves olvasó megpihent – e már valamikor egy öreg diófa alatt: Ha még nem, érdemes kicsit elidőzni ott. Olyan megnyugtató, felfrissült érzéssel fog távozni, elfeledve búját – baját. Gyógyító, nyugtató hatása van, érdemes kipróbálni, mert ez nem csak szóbeszéd, hanem igaz. Diófa kúra ajánlott mindazoknak, akik a napi robot után egy kis pihenésre, felfrissülésre vágynak. Tavaly és az idei évben a száraz időszak dacára is rekordtermés volt a családi házunk udvarában álló diófáinkból. Édesanyám azt mondta ma is, hogy vigyünk belőle, mert nem győzi összeszedni annyi van, pedig még az előző termés sem fogyott el a padlásról. Mióta Édesapám meghalt, nincs az összes dió megtörve és megpucolva előre. Nyáron mikor a vad viharok megtépázták kissé a fákat, azt hittük tönkremennek a régen ültetett, már kiöregedőben lévő törzsek. Pár águk letörött ugyan, de még így sérülten is beérett a termésük.

      Érdekes, hogy a legöregebb vészelte át talán a legjobban az időjárás viszontagságait. Mintha azt mondta volna, magát büszkén kihúzva, hogy:”Ide süssetek ti tacskók. Majd az öreg megmutatja, hogy még állja a versenyt veletek is!”Ma, amikor fát hordtam Édesanyámnak a hátsó udvarból, minden fordulókor ott mentem el alatta. Érezni véltem még a fának azt a barátságos, éltető erejét is, ami még a fáradtságomat is elfeledtette velem miközben cipekedtem. Leültem a tövébe közben és élveztem a lombjain átsütő Nap melegét, éreztem a fa kisugárzását, jótékony hatását. Mikor felkeltem, mintha újjászülettem volna. Áldottam a sírban fekvő Édesapámat azért, hogy nagyon régen a jó gazda gondosságával telepítette számunkra a diófákat.

 

Kedves vén diófa!

 

Élj még soká, hogy örvendezhessünk az áldásaidnak, termésednek, gyógyító kisugárzásod erejének!

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 09. 22

 

 

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2017. február 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 554


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: