ALAKI FOGLALKOZÁS NÉGYES TÁRGYKÖR. Életképek katonaidőmből. Egy év után


ALAKI FOGLALKOZÁS NÉGYES TÁRGYKÖR.  Életképek katonaidőmből. Egy év után

 

 

 

 

 

 

 

 

ALAKI FOGLALKOZÁS NÉGYES TÁRGYKÖR.

Életképek katonaidőmből. Egy év után

 

 

 

       Történetem 1967 – ben játszódik. Németh Feri két méter körüli, száz kilogramm élősúlyban lévő, nagyon szerény mackó volt a seregben. Akkortájt mikor bevonult, én lettem a kiképző rajparancsnoka. Ráadásul földim is volt, így nagyobb gonddal figyeltem oda minden mozdulatára. Természetesen, amikor az alaki foglalkozásnál gyakoroltuk a lépéseket, a különféle kiképzési elemeket, az én barátocskámat mindig kiverte a hideg veríték, mert annyira rettegett tőle. Nem volt elég hogy a szépszál termetére ruhát, csizmát, cipőt alig lehetett találni, még itt voltak a lépésekkel kapcsolatos nehézségek is. Egy ilyen joviális alkatú ember, mint Ő, természetesen nehezen tudta úgy begyakorolni, ahogyan a követelmény rendszer volt. Szinte kiült arcára a félelem, amikor nem szolgálatba, vagy pihenős egyéb tevékenységre vezényelték.

       Ettől függetlenül olyan rafináltsággal rendelkezett, hogy még a hátam mögött is kicselezett néha. Minden héten konyhaszolgálatra kellett a századunktól is vezényelni valakit. Természetesen az íratlan szabályok szerint ilyenkor az újoncállomány volt mindig a soros. Az is természetes volt, hogy ettől mindenki húzódozott, de nem lehetett kivételt tenni, sorra kerültek egyenként. A vezénylést mindig a századírnok készítette el és parancsfoglalkozáson kihirdetésre került. Ott nem is volt soha probléma, hanem amikor nem láttam Feri barátomat jönni az alaki foglalkozásra. Kiderült, hogy a hátam mögött megbeszélte az írnokkal a cserét, aminek a társai örültek, mert a konyhai piszkos melót egyik sem szerette. Természetesen mindenki jól járt. Az írnok is, mert finom falatokat hozott neki a konyháról. A legjobban azonban „Németke”(barátilag így szoktam szólítani a szép szál embert) járt jól a következők miatt: A Konyhaügyeletes egy főtörzsőrmester is hasonló alkatú volt, mint ő, ezért jól összehaverkodtak. Mindig olyan melót adtak neki, ami nem volt annyira piszkos, azt inkább a más századoktól, vagy más alkalommal a mienktől idevezényelt emberekre bíztak.

     Szállóigévé vált a kérdés időközönként, amit Ferinek feltettünk:

-Melyikőtök a nehezebb mostanában? – Ilyenkor ravaszul válaszolt vissza:

-A főtörzs százöt kiló, én meg százhárom! - Állandóan hol az egyik, hol a másik nyomott többet a konyhai mérlegen. Egyszóval, mikor megtudtam, hogy megint összejátszott az írnokkal, már csak mosolyogva legyintettem. Ő egy szeretnivaló hatalmas termetű ember, aki szögletes járásával nem éppen fogyókúra reklám lehetett volna, de senki nem tudott rá megharagudni a századnál.

      Az alaki foglalkozásokat azonban nem mindig tudta megúszni. Főleg az alakzatból való kiléptetéstől rettegett. Mikor megtudta, hogy ma azt gyakoroljuk, akkor már izgett - mozgott, mert tudta, hogy ez alól nem tudja magát kimenteni.

Ennek a menete a következő volt:

 A raj felsorakozott szembe a rajparancsnokkal, mire ő így szólt hangosan, hogy Feri példájánál maradjak:

-Németh honvéd hozzám!

Erre az volt a válasz:

-Értettem! – majd vigyázz menetben oda kellett vonulni a parancsnok elé és ezt kellett mondani:

-Váltásparancsnok elvtársnak jelentem, parancsára megjelentem!

 (Nálunk a rajparancsnokokat nevezték így, mivel három raj volt és felváltva jártak szolgálatba a Harcálláspontra és ez miatt helyileg nem raj, hanem váltás volt az elnevezése. Ehhez igazodott természetesen a megszólítás is az említett módon.)

Ezzel szemben a mi Feri barátunk mikor szögletes, darabos lépteivel odaért a következőket jelentette:

-Váltásparancsnok elvtársnak jelentem, Németh honvéd parancsára megjelentem!- Majdnem elnevettem magamat, de komolynak kellett lenni, mert a raj amúgyis alig tudta visszafojtani a kacagást. Ezt válaszoltam jó hangosan, erősen a szemei közé nézve:

-Mi az, maga a saját parancsára jelent meg előttem? Lépjen vissza!-A megszeppent katona egy suta hátraarc után visszament és belépett az alakzatba. Erre újból kiadtam a parancsot és ez ismétlődött többször egymásután, mert egyszerűen nem tudta megjegyezni a parancsszavakat. Még azt is hozzá kell tennem, hogy a szabályokkal ellentétben a menetelési vezényszavakat is hozzá kellett igazítani. Neki nem egy – kettő, hanem bal – jobbot kellett mondani, nehogy összetévessze lábaival az ütemet. Bizony, ennek ellenére sem volt legtöbbször tökéletes, de azért később sem lett harag ebből, mert tudta, hogy ez is az Ő érdekében történt.

     Egy településen laktunk később, volt idő, amikor még egy helyen is dolgoztunk. Feri villanyszerelő volt, én pedig Biztonságtechnikai munkakörben tevékenykedtem és naponta többször is találkoztunk és mosolyogva, sokszor felidéztük az eseményeket, amik a seregben történtek velünk.

    Tartalékosként, őrmesteri rendfokozattal többször behívtak Veszprémbe továbbképzésre. Legnagyobb megdöbbenésemre egyszer vele is találkoztam. A megdöbbenés nem a találkozás volt, hanem az egyenruhán ugyanolyan őrmesteri rendfokozat díszlett, mint az enyémen. Kérdésemre ezt válaszolta:

-Mikor legutóbb behívtak ide honvédként, azt mondták, háború esetén ez a beosztás tiszthelyettesi és azonnal honvédból mindnyájan megkaptuk a rendfokozatot. - Jót nevettem az elhangzottakon. Így száll el a dicsőség. A parancsnokból és a beosztottból egyenrangú tiszthelyettes lesz egy idő után, amiért egy ujját sem kellett mozdítania Feri barátomnak. Később Veszprémbe mentek lakni a családjával és nem találkoztam vele többé.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 06. 18

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2017. március 3. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 442


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: