„KAPCSOLJA BE A NYAKÁT…” Azaz, régi szép katonaidős emlékeimből.


„KAPCSOLJA BE A NYAKÁT…”  Azaz, régi szép katonaidős emlékeimből.

 

 

 

 

 

 

 

 

„KAPCSOLJA BE A NYAKÁT…”

Azaz, régi szép katonaidős emlékeimből.

 

 

   Manapság mikor a szétzüllesztett Magyar Haderő szóba kerül, mi, akik még teljesítettünk sorkatonai szolgálatot, erre csak legyintünk egyet. A mai fiatalok el sem tudják azt képzelni, hogy ki lehetett bírni azt a két évet, ami a mi időnkben még ki volt szabva azok számára, akik az orvosi alkalmassági vizsgán átmentek a sorozáskor. Sőt, mi az akkori politikai helyzet miatt még egy kicsit, pontosabban húsz napot rá is húztunk 1968 – ban leszereléskor, mert a Csehszlovákiai események miatt bizonytalanná vált a hazajövetelünk.

   Be kell vallanom azt is, hogy bizony voltak kemény időszakok, főleg az újonc kiképzés alatt, de ezt is kihevertük és már az öreg – katona lét sokkal könnyebbé vált számunkra. Ma sem gondolok haraggal senkire sem, pedig lenne okom, okunk rá, de én csak a magam nevében tudom megbocsájtani azoknak, akik nemtelenül, csúnyán kitoltak velünk, de ez már a megélt történelem. Ha nem is merül feledésbe, de oda, ahol már csak mosolyogva kerülnek szóba. Megéltem az újonckiképzés megaláztatásait társaimmal, akikkel „együtt húztunk csizmát”, volt szokás mondani. Nekünk ugyanis akkor még bokacsatolós csizmánk volt, amibe kapcát kellett húzni. aki nem tudta jól feltekerni, annak bizony véresre dörzsölte a csizma belseje a lábát. Persze ennek elkerülésére jól meg kellett tanulni a kapca feltekerésének technikáját és a bokacsatoló szíjat is szorosra kellett húzni. Aki ezt nem vetet komolyan, az előbb – utóbb a gyengélkedőre került elhúzódó sebekkel a lábain. Surranót csak később vezettek be az alakulatunknál, de mi akkor már régen leszereltünk.

   Egy év után számomra is változás történt, mert kineveztek harmadmagammal együtt újonckiképzőnek, ami már bizonyos előjogokkal járt, de inkább a kötelességek, kötelezettségek növekedtek, szigorodtak. A rám bízott rajjal, (nálunk váltásnak hívták azért, mert felváltva voltunk szolgálatban, pihenőben és kiképzésen) később, a kiképzés után, mikor önállóan vezettük a rajainkat, akkor is a megszólításunk nem rajparancsnok, hanem váltásparancsnok volt, de tulajdonképpen ugyanazt takarta.

    2018. December 13 – án lesz immár 50 éve, hogy leszereltünk, ezért úgy gondolom, hogy lehet beszélni olyan dolgokról is, ami nem meríti ki a tiszteletlenség és lejáratás fogalmát akkor, ha személyek kerülnek említésre. Akkor sem voltam tiszteletlen a feletteseimmel szemben, de most is szeretném elkerülni akár élnek még, vagy már meghaltak már az érintettek. Az emlékek egyébként is megszépülnek már ennyi idő után.(1966. November 24 – 1968. December 13 között voltam katona.) Az elmúlt időkben már dolgoztam fel katonai élményeimből, de most egy olyan személy kerül említésre, aki talán nem éppen testesítette meg minden esetben azt az elvárást, ahogyan egy karakán katonatisztet el tudunk képzelni, de hát akkoriban nem tudni miért, nem minden esetben feleltek meg igazán az elvárható követelményeknek, de ennek a hiányosságnak a kiegészítésére ott voltak a beosztottak legtöbb esetben.

   A körletünk egy hatalmas, közös légterű helyiség volt, amelynek a közepén mennyezetet tartó oszlopok jelölték ki a tulajdonképpeni közlekedő utat. Jobb és baloldalon egyaránt emeltes vaságyak voltak, akkor még nem matrac, hanem szalmazsákos kivitelben, amit mindig az újonc állománynak magának kellett bevonuláskor megtömni és naponta egyengetni, ami az egyenességét tekintve, szinte lehetetlen volt. Az ablaknál az ágyak között kis tároló szekrények voltak, amibe a váltó ruházatot és egyéb felszerelést kellett elhelyezni. Lefekvéskor pediglen a levetett öltözetet is szépen összehajtogatva a tetejére kellett rakni. Az ágy alatt volt a megtisztított csizma, papucs és egy stoki, azaz ülő alkalmatosság. Szemlekor mindenkinek a szekrény elé kellett állni és várni, hogy a szemlét vezető tiszt, vajon milyen rendellenességet talál majd, merthogy teljes rend az soha nem volt, szerintük. Itt kanyarodnék most vissza arra a személyre, akire már fentebb is céloztam. 49 évvel a leszerelés után a teljes nevére már nem emlékszem, de azt hiszem talán Hartmann százados, aki egy alacsony, eléggé vékony termetű tiszt volt. Rá volt bízva a tantermi oktatás, kiképzésnek a vezetése is. A szemléken odaállt a vizsgálandó katona elé és jól körbenézte, hogy a ruházatán rendben van – e minden. Téli időszakban posztónadrág és zubbony volt rajtunk. A zubbonyon a gombokon kívül legfelül még egy kis kapocs is volt, amit szintén össze kellett kapcsolni, így volt szabályos. Rögtön észrevette, ha valaki megfeledkezett erről és azonnal rádörrent, valahogyan így:

-Kapcsolkodjanak be! – Kapcsolja be a nyakát!

    Persze erre nagyon vissza kellett fogni magunkat, hogy el ne kapjon bennünket a nevetés, uram bocsá, inkább röhögés, de megpróbáltuk türtőztetni magukat. Szinte mániákusan figyelte az ágyak alatt elhelyezett stokikat és papucsokat, hogy azok egy vonalban vannak – e az ággyal és szokta is mondogatni, hogy:

-Értem alatt az ágyak alatt a stokik és a papucsok!

   Ezt is sikerült majdnem kinyílt ajkakkal, a kitörni készült nevetést visszafogva végignézni és hallgatni.  Élmény volt számunkra a tantermi foglalkozás is. Az idők távlatából próbálom összerakni, hogyan is hangzott, amikor megpróbálta a rádiólokátorok lényegét velünk megértetni, természetesen a maga által megfogalmazottak szerint:

- A rádiólokátor állomás, mikor méri a műszereket, értem alatta, támadást hajt végre!

   Gondolhatja a nyájas olvasó, hogy ilyenkor mélyen lehajtott fejekkel próbáltunk komolyak maradni, nehogy harsány kacajra fakadjunk. A tanterem ablaka arra az épületre nézett, ahol a parancsnoki állomány székhelye volt, a körletünktől nem messze. A legnagyobb parancsnokunk, aki Kisegítő Ezredőrs parancsnoki beosztásban tevékenykedett, Szabó Sándor százados volt. Magunk is csodálkoztunk, hogy ezzel a rendfokozattal hogyan lehetett ilyen pozícióban, de mivel nem tartozott ránk, különösképpen nem is foglalkoztunk vele. Hartmann százados elvtárs (akkor még így kellett szólítani), mikor megtudta, vagy az ablakon sűrűn kitekintve észrevette, hogy a körlet felé közeledik, akkor jó hangosan így szólt nekünk:

-Ismétlünk! Ismétlünk!

   Így is történt és mikor belépett, a maga sete – suta módján „Fel vigyázz” - t vezényelt és jelentette, hogy mivel foglalkozunk. Nem szokott sokat időzni ott, de a rémület egész végig ott ült az arcán a kiképzőtisztünknek. Igaz, hogy szigorú ember volt Szabó százados, de azért senkit sem szokott megenni reggelire, főleg nem tiszteket.

   Egy epizódot még megemlítenék ennél a témánál. A körlet előtti Alakuló téren időközönként szemlét szoktak tartani az egész állomány számára, ahol a tiszti állomány is részt vett. Egyik alkalommal Hartmann százados volt megbízva ennek a levezetésével, levezénylésével. Rendben is ment a dolog egészen addig, amíg a szemle végén vigyázz menetben el kellett távoznunk a Parancsnok előtt, aki az épületnek háttal állt velünk szemben. Az Ő helyéről nézve a körlet ajtaja, amerre el kellett volna vonulnunk tőle jobbra állt.

-Század Vigyázz! – vezényelte, majd Jobbra át! – Persze elfeledkezett arról, hogy a vezényszó az Ő pozíciójából jó volt, csak az alakzatnak éppen ellenkező az irány, mint neki. Mikor ezt észrevette, akkor pedig mentségére mondva, „Hátra arc” – vezényszóval korrigált, majd nótaszóval elvonultunk.

   Azt nem tudjuk, hogy vajon mi lett az eredménye ennek a bakinak számára, de az biztos, hogy soha többé, amíg mi ott voltunk, ilyen feladatot nem osztottak számára. Molnár százados, vagy Fribék Gyula őrmester, Szolgálatvezető vezényelt a továbbiakban, de ez már egy más történet. Végezetül még annyit szeretnék elmondani, hogy bízom benne, nem sértettem meg az említett tiszteket, vagy az emléküket ennek a kis, de mégis igaz, régi történetnek a felemlítésével.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 03. 07. Kedd Délelőtt 10: 30

 

További képek nézhetők a cikkel együtt az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/1502507476450557

 

 

 

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2017. március 7. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 379


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: