A VÍZ VILÁGNAPJA GYULÁN 2017. 03. 22 – ÉN.


A VÍZ VILÁGNAPJA GYULÁN 2017. 03. 22 – ÉN.

 

A VÍZ VILÁGNAPJA GYULÁN 2017. 03. 22 – ÉN.

 

Tegnap Gyulán a Körös – Vidéki Vízügyi Igazgatóság épülete környékén került sor a Víz Világnapjának megrendezésére. Színes programokkal várták az Igazgatóság részéről a kicsiket és felnőtteket egyaránt. Szokásomhoz híven fényképeket készítettem, valamint levideóztam az utcai forgatagot és a délelőtt színpadi eseményeket. A videón az események nem időrendi sorrendben zajlanak. Az elejére szerkesztettem a hivatalos megnyitót és az Óvodások műsorát, valamint a gyermekeknek szóló program egy részét. Folytatásként pedig még a 10 órai kezdés előtti pillanatfelvételeim kerültek, ahol az Óvodások a színpadi felállást gyakorolták és egyéb eseményeket. Bízom benne, hogy akik nem tudtak részt venni, azok számára is érdekes lehet az események felidézése a fotók és a videó megnézésekor. A videó az alábbi linkre kattintva megnézhető:

 

https://youtu.be/CneumKJIm2A

 

   A nap eseményeiről további, részletes, összefoglaló tudósítás olvasható a Gyulai Hírlapban az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.gyulaihirlap.hu/112830-jatekkal-es-zenes-musorokkal-vartak-a-viz-vilagnap

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 03. 23

 

A többi fotó megnézhető az alábbi likre kattintva:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/media_set?set=a.1520961414605163.1073742334.100000739572377&type=3&pnref=story

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2017. március 23. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 719


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: