„CSUDALÁMPA”

Avagy, az első mesekönyvem

   Általában szinte minden ember gyermekkorában valamilyen formában megismerkedik a mesék világával. Az én gyermekkoromban sem volt ez másképpen azzal a különbséggel, hogy azért egy 1000 fő környékén mozgó kis Bakonyi faluban Bakonyszentkirályon a lehetőségek ugyancsak korlátozottak voltak ezen a téren. Ezalatt azt értem, hogy mesekönyvileg nem voltak olyan lehetőségek, mint városokban, ahol azért könyvesboltokból voltak már jócskán abban az időben is. Számunkra természetesen megmaradtak azok a történetek leginkább, amiket a Szüleinktől hallottunk. Hogy azok mesék, vagy megtörtént események voltak valamilyen formában az elmondók által kiszínezve, az nem számított akkor sem, ma meg a visszaemlékezések korában inkább csak megszépülnek.

   Őszintén megmondom, mert miért állítanám az ellenkezőjét, nekem sem voltak olyan lehetőségeim, hogy mesekönyvekkel lett volna tele a közös szobánk, amiben a Szüleimen kívül a Bátyámmal, Gyulával kellett osztozni. (Volt egy másik szobánk is, de mint ahogyan faluhelyen, nálunk is annak más funkciója volt. Minálunk Első szobának, volt ahol Tisztaszobának nevezték, de lényegében ugyanarról volt szó minden esetben. Ide általában vendégeket szoktak elszállásolni, vagy ha olyan látogató érkezett, akinek meg szerették volna adni jobban a tisztességet. (Elöljáróság, Tanítók, Lelkészek stb. akkor azt ott fogadták.) Ő négy évvel volt idősebb nálam és egyébként sem szeretett annyira olvasni, mint én, mert inkább az állatok és a paraszti munka jobban érdekelte. Valószínű ez is lehetett az oka, hogy belőle jó gazdálkodó vált később, természetesen az úgynevezett „rendes” foglalkozása mellett. Édesapámtól én inkább az irodalmi jellegű géneket örököltem, azért próbálkoztam már versírással az Általános Iskolában is, de a mostani témában nem erről szeretnék beszélni.

   Visszatérve a történetem eredeti fonalához, mesekönyv a háznál viszonylag kevés volt. Édesapám háborús történetei, amiket nagyon sokszor hallottam felnőtt koromban is, teljesen lenyűgöztek, pedig meseszerű nem nagyon volt benne, inkább szomorúak voltak ezek, hiszen benne foglaltattak a Doni csaták eseményei is. Persze a kevés mesekönyvből megismerhettem valamilyen szinten azt, hogy mi a különbség a mese és valóság között, de akkor még a kettő nem nagyon vált szét az én tudatomban, de ezen nem is nagyon gondolkodtam, mert hiszen a gyermeklékek még nem annyira figyel fel a különbségekre akkor.

   Egy valami, amire ma is büszkén felnézek, egy csodálatos, vaskos mesekönyv, aminek a címe „Csudalámpa. A Világ legszebb meséi. Meséli Benedek Elek.”

Budapesten adták ki az Athenaeum Irodalmi és Nyomda Rt. kiadásában 1914 – ben. Egyébként az egyik belső borítóján még így is nevezik, hogy: „Ezüst Mesekönyv A Világ Legszebb meséiből. Meséli Benedek Elek.”

Ezen kívül még érdekessége az is, hogy Édesapám 1914 – ben született és ezt a mesekönyvet eredetileg Ő kapta a következő dedikációval: „Bálindkának szeretettel Mariska. Budapest. 1923. II. 28.”

Valószínű később már Édesapám írhatta be, hogy mindenki számára egyértelművé váljon az, hogy ki a mesekönyv gazdája: „Nagy Bálint tulajdona.” Máig nem tudom, ki volt az ajándékozó, mert az idők során ezt elfelejtettem megkérdezni Édesapámtól.

   A könyvben gyönyörű rajzos illusztrációk is vannak, hogy még jobban beleélhesse magát az olvasó abba a csodálatos mesevilágba, ahová elvezet bennünket a nagy mesélő Benedek Elek. Róla tudni kell, hogy még Nagy Magyarországon született 1859. szeptember 30 - án Kisbaconban, de már a Trianon sújtotta, Romániához tartozó területen halt meg ugyanott 1929. augusztus 17 – én.

A mesekönyv valóban csodálatos és később ezt Édesapámtól én kaptam meg, jelenleg is a féltett kincseim között őrzöm. Úgy gondolom, hogy a bennük található mesevilág emlékképe örökké belém vésődött úgy, hogy rálépve a 70. évem felé vezető útra, nem fogom soha elfeledni, hogy mit jelentett számomra akkor. Igaz, még manapság is belelapozok néha azért, hogy a régi emlékek visszaidéződjenek, mikor még petróleumlámpa fényénél olvasgattam a szép meséket. Ma már inkább csak gyönyörködöm benne, hogy a magaménak tudhatom, mert ha ránézek, akkor nemcsak a gyermekkorom gondtalan világa jut eszembe, hanem Áldott Emlékű Szüleim is, akiket szintén soha nem fogok elfeledni.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2017. 03. 24. Péntek Délelőtt 10: 22

További képek nézhetők még a mesekönyvről az alábbi linkre kattintva:

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/1521979141170057?pnref=story