HUNNIA HELYÉN

Mit látok ős nagy Hunnia helyén

Vagy csak gyásztól kápráznak szemeim.

Nem a magyar nép lakja e földet,

Rongyos gárda, nem az én vérem.

Hiába néz Észak, dél, keletre,

Nyugatra is sirató bús szemem,

Hunnia dicső tartományában

Sok a jött – ment és sok az idegen.

Aki magyar is e drága földön,

Egymást marja pusztítja, temeti.

Lelkem marja nagy magyar fájdalom,

Az Úristen fajtánk nem szereti…?

Ha volt is bűnünk, nagy Vétkezésünk,

Ezerszer is megbűnhődtünk érte.

Mohit, Mohácsot küldött az Úristen,

Tűz – ostorát hajh sokszor ránk mérte.

Népem nem látod ezt a pusztulást?

Ébredj fel még, ha van benned élet.

Szűnjenek mámoros Áldomások,

Már vigalom sem illik teneked.

Imádkozzál mély nagy alázattal:

Itt vonaglunk gyászban, tehetetlen.

Nyújtsd ki védő, áldó karjaidat,

Fordulj hozzánk Úristen ismétlen!

Magyar népem szent nagy ébredéssel

Ébredj sűrű, rontó álmaidból!

Az ősi tűz parázsa nem hevít,

Nem hallottál dicső Hunniáról?

Itt van benned Élet, új Akarás,

S karjaidban duzzadnak az erők.

Döngess kriptafalat s feltámadnak

A trianoni véres temetők.

Győrszabadhegy, 1938.I/15 - én

Nagy Bálint tizedes

hegyi üteg