A CUHA PATAKNÁL.
Csengő patak mohos sziklák mélyén,
Dúdolva röpít csintalan habot.
Megállok a gyöngyhullámok felett
Mélabúsan, könnyeket hullatok.
Itt írtam Róla könnyes költeményt,
Fenn a búsongó szikla tetején.
Messze, messze, az erdős hegyekből,
Csendes alkony csókot dobált felém.
Hajtotta a mély pataki zúgás
S merengő álom árva lelkemet.
Leborultam, könnyeztek a habok,
Sírtak a hulldogáló levelek.
Nagy Bálint
1932, Bakonyszentkirály