A PÁLPUSZTAI ILLATA


A PÁLPUSZTAI ILLATA

 

 

 

 

 

 

 

 

A PÁLPUSZTAI ILLATA

 

   „Hajdanában danában”, kezdené a mesélő a kalandjait, de én mégsem ezzel a szándékkal ragadtam tollat, illetve ültem le a számítógépem billentyűzet elé. Győrben éltem anno 1962 – 66 között és az Ipari suli elvégzése után vasesztergályosként állandó munkára kikerültem egy vasipari céghez, aminek akkoriban ez volt a neve, ha jól emlékszem: Szerszámgépipari Művek Győri Célgépgyára, vagy valami hasonló. Tanulóként idejártam ki dolgozni és szerencsére a szakma megszerzése után is foglalkoztattak, amíg meg nem kaptam a katonai behívót 1966 Novemberében.

   Előfordult, hogy ügyes – bajos dolgaink végett fel kellett keresni az Irodaépületet, mert a műhelycsarnokban csak konkrét munkával kapcsolatos ügyeket lehetett intézni. A következő történetet is akkor hallottam és a napokban jutott eszembe, mikor Gyulán az egyik Áruházban a sajtok között válogatva megláttam azt az egyet, amely történetem alapjául is szolgált.

Igen, arról a bizonyos, sokak által szeretett finomságról, a Pálpusztai rettenetről van szó, amelyet egyesek állítása szerint kívülállóknak csak gázálarcban érdemes megközelíteni a szaga, bocsánat, az illata miatt. Hála Istennek, még nem volt „szerencsém” illatmintát venni ebből a finomságból, ami szintén egyes vélemények szerint ugyancsak penetráns felhőt von maga köré, ha nem vagyunk tisztes távolságra tőle.

   Visszatérve a történetemre, azon a bizonyos napon is bejárásom volt valami ügyintézés végett az egyik irodába, ahol több adminisztrátor is dolgozott egy légtérben. Mielőtt beléptem volna, már akkor kitágultak az orrnyílásaim attól az iszonyatos bűztől, ami szálldosott a levegőben. A szobába beérve azonban majdnem elfogyott a hányinger, mert ott még intenzívebb volt az a bizonyos penetráns szag, mert ezt illatnak nem nevezném, ha őszinte akarok lenni. Még el sem kezdtem mondani, hogy mi járatban vagyok, amikor már többen, egymás szavába vágva kezdték mesélni, hogy mi történt. Ráadásul a durva tréfa áldozata egy fiatal, csinos kolléganőjük volt, aki szinte meg sem szólalva, szemlesütve hallgatta, ahogyan felidézték a történteket:

   Pár nappal korábban műszak kezdéskor mikor beértek az irodába, már akkor gyanús szagok terjedtek a levegőbe, de még nem fogtak gyanút. Ugyanis délután mikor elmennek, utána jön a takarítónő és ajtót – ablakokat kitárva végzi a munkáját és kintről a légáramlat mindenféle illatot behoz, ami egy gyár területén megtalálható. A felmosó vízbe is fertőtlenítő szerek kerülnek, egyszóval nem mindig ózondús a levegő egy ideig. Elkezdték a munkájukat, de az a bizonyos illat, csak nem akart elmúlni. Kinyitották az ablakokat, de közben egyre gyanúsabb szemekkel kezdték méregetni csinos kolléganőjüket, mert az ő íróasztala felől szálldosott az a bizonyos, kölnihez nem hasonlatos illatállomány. Szólni azonban senki, nem mert, vagy tapintatból nem akart, hiszen pedáns, tiszta nőnek ismerték, akivel soha nem fordult elő, hogy „mosdatlanul” jött volna dolgozni.

   Szegény kislány felforgatta az íróasztal rekeszeit, fiókjait, de nem talált semmit és a szag mégis valahonnan az ő környezetéből jött elő. Mivel gyanúsan méregették, műszak közben is elment zuhanyozni, fehérneműt váltott, az a bizonyos förtelem mégis felőle terjedt a teremben. Mikor már szóvá is tették neki sírva fakadt, hogy nem tehet semmiről, mert hiszen ismerik, távol áll tőle a rendetlenség és a tisztátalanság, de nem tudja megmondani, mi lehet a baj. Össznépi kupaktanácsot tartottak és szolidaritásból megpróbálták kideríteni, hogy mi lehet az oka a bűznek, mert saját magukat is beleképzelték a kislány helyébe a kellemetlenség miatt. Kiszedtek a fiókokból, rekeszekből minden iratot és egyebet, de semmit nem találtak, az iszonyatos szag továbbra is ellepte az íróasztal környékét és természetesen a teremben is mindenütt érződött.

   Nem tudom ismerték – e vajon a hölgyek azt az ókori mondást, de ha valakinek eszébe jut, akkor bizonyára felkiáltott volna örömében a következőképpen: Heuréka! A mondást a legendás Arkhimédésznek tulajdonítják, ami magyarul azt jelenti: „Megtaláltam!” A kislány nem biztos, hogy ezt mondta, legfeljebb magyarul, de a lényeg a lényeg, hogy felfedezte a bűz okát. Az íróasztal fiókjának az aljára valaki felragasztotta egy Pálpusztai sajt héját, ez okozta azt a kellemetlenséget, ami miatt neki majdnem szégyenkezni kellett. Természetesen azonnal kivitték a szeméttárolóba és utána még órákig nyitott ablakoknál, a kereszthuzat okozta kellemetlenséget is elviselve végezték munkájukat. Napokig lehetett még továbbra is érezni, ezért nem volt még a tiszta levegő akkor sem, mikor ott jártam.

   A Rendészet utána kiderítette azt is, hogy a kellemetlen csínytevő az egyik fiatal karbantartó volt, aki nem vette jó néven, hogy a kis adminisztrátor lány visszautasította a közeledését. Úgy tudom, szigorú fegyelmi megrovásban részesült a durva tréfája miatt.

   Az igaz történet a sajtot látva jutott most eszembe a hosszú évtizedek távlatából, de azért nem kíséreltem meg és talán soha nem fogom, hogy illatmintát vegyek és az undoromat leküzdve megkóstoljam a sokak által kedvelt Pálpusztai „finomságot.”

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2014. 09. 02. Kedd délelőtt 11: 27

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2017. május 21. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 188


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: