KIHÍVÁS NAPI GYALOGLÁS GYULÁN A CSIGAKERTBEN 2017. 05. 21 – ÉN


KIHÍVÁS NAPI GYALOGLÁS GYULÁN  A CSIGAKERTBEN 2017. 05. 21 – ÉN

 

KIHÍVÁS NAPI GYALOGLÁS GYULÁN

A CSIGAKERTBEN 2017. 05. 21 – ÉN

 

   A Gyulai Nyugdíjas Értelmiségi Klub, Mindzsák Erzsike vezetésével szintén csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, hogy részt vegyen a „Kihívás napi Gyalogláson. Erre az alkalomra tegnap került sor. A gyülekezés helyszíne Gyulán a Csigakertben volt, a gyönyörű Erzsébet királyné szobránál délután 15 órakor. Szerencsére ma is szép, napos idő volt, amely megkönnyítette a gyaloglást, amely a távolságot figyelembe véve nem volt olyan megerőltető, mert figyelembe kellett venni, hogy zömmel a Szép korúak közül kerültek ki a résztvevők. Ettől függetlenül a fiatalság is képviseltette magát, mint ahogyan majd a felvételeken is látszani fog. A táv így is kb. 4 kilométer volt, amit a kijelölt területet négyszer körbejárva teljesítettek a résztvevők.

A gyaloglás megkezdése előtt Erzsike elmondta a tervezett útvonalat, majd a menet elindult két, lendületes iramot diktáló Hölgy vezetésével. Én a menet előtt haladva fotóztam a sétálókat és bizony többször, kellett szólni az iramot diktáló vezető párnak, persze nem bántóan, hogy kicsit lassítani kellene, mert lemarad a csapat. A felvételeken látszani fognak a helyszínek részletei, amerre elhaladtunk.

   A kiindulási ponton csoportképet is készítettem a résztvevőkről, valamint egy videót az eligazítás pillanatairól, valamint menet közben részleteket is a lelkes kis csapatról, akik fáradhatatlanul rótták a köröket. A videót összekötöttem, hogy egybe lehessen megtekinteni a feledhetetlen pillanatokat. A kb. 11 perces videó megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.youtube.com/watch?v=E4_AK27FlUs

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 05. 22

 

A többi fotó megtekinthető az eredeti tudósítással együtt az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/media_set?set=a.1585322384835732.1073742347.100000739572377&type=3&pnref=story

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2017. május 22. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 766


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: