SZONETT.
Apolló lantja csengett fülemben
Zengő gyászdalt remegve fuldokolt
Zokogott, örömben égett szívem
Amíg Apolló lantja lelke szólt
Most ott hever a hegedű a lant
Összezúzva nem bántja senki sem
Könnyt zokogva siratom a múltat
A lobogó szentelt tiszta éjben
Leborulok az összetört fákra
Megyek… a halál szemembe vágta
Hisz az elmúlás olyan gyönyörű
Elhallgatok mint zúzott hegedű
Kinek lelke más fába szállt talán
Elhallgatok a nagy idők után
Nagy Bálint