BMZ(BAJI MIKLÓS ZOLTÁN): GRÁL ÉS ŐRZŐI CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA GYULÁN 2017. 07. 01 – ÉN.


BMZ(BAJI MIKLÓS ZOLTÁN): GRÁL ÉS ŐRZŐI CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA GYULÁN 2017. 07. 01 – ÉN.

 

BMZ(BAJI MIKLÓS ZOLTÁN): GRÁL ÉS ŐRZŐI CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA GYULÁN 2017. 07. 01 – ÉN.

 

   Úgy gondolom, aki tegnap este ellátogatott BMZ(Baji Miklós Zoltán): Grál és Őrzői című kiállításának megnyitójára Gyulán, fergeteges, egyedülálló élményben lehetett része. A határainkon túl is ismert művész, akit sokféle titulussal illettek már mióta a maga sajátos módján, helyenként a szokásostól nagyon is eltérő eszközökkel valósítja meg elképzeléseit. Szokták Őt intermediális művésznek, festőnek, de a Performansz sem áll tőle távol, ha az alkotásit, vagy annak folyamatát kell bemutatni. Arról már nem is szólva, hogy a legkisebbek oktatásának rendszeres képviselője és nagy népszerűségnek örvend a kicsiknek szervezett „Miki Bácsi” programjaiban. Akik „csak” az ősmagyar hagyományok ápolójaként, folytatójaként ismerik, nem tudják mit mulasztottak, hiszen a tegnapi kiállításának megnyitója során bemutatta azt is, hogy a nem hétköznapi alkotói folyamatok eredményeként milyen csodálatos alkotások születhetnek a keze által.

   A kiállítás megnyitón köszöntőt mondott Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója valamint a művészt és a kiállított alkotásokat szakmai szempontból méltatta dr. Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum Igazgatója.

Ezt követően  BMZ, Jacobus Cura zenész és Baji Timkó Sára Róza, az alkotó lánya adtak elő egy egészen szürreális, egyben elgondolkodtató performanszot, amellyel a tárlatra hangolták a közönséget. Mielőtt azonban véget ért volna a megnyitó, a művész bort töltött egy hangtálba és azt megrezegtetve, energetizálva, körbehordozta a nézőközönség között egy kis kóstolóra.

   A mai nap zárásaként, mivel a kiállító helyiség mérete nem engedte meg jobban, kis csoportokban meg lehetett nézni a Török torony emeleti részén a csodálatos kiállítást.

   Szokásomhoz híven most is készítettem videó felvételt.

Mindazok figyelmébe ajánlom a megtekintését, akik ismerik BMZ nem hétköznapi művészeti tevékenységét, azoknak meg főleg, akik csak most találkozhattak vele személyesen és egy kicsit betekintést nyerhettek abba, mi motiválja a művészetét. Különösképpen figyeljenek arra, ami a  performanszban történt vizuálisan és hangtechnikában egyaránt. A videó az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

 

https://www.youtube.com/watch?v=Gbr4Dh0rzvo

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 07. 02

 

A többi fotó megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/media_set?set=a.1630232077011429.1073742365.100000739572377&type=3&pnref=story


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2017. július 2. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 687


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: