MEGINT ELMENT KÖZÜLÜNK VALAKI… Máhl Feri Barátunkra emlékezve nekrológ helyett


MEGINT ELMENT KÖZÜLÜNK VALAKI…  Máhl Feri Barátunkra emlékezve nekrológ helyett

 

 

 

 

 

 

 

 

MEGINT ELMENT KÖZÜLÜNK VALAKI…

Máhl Feri Barátunkra emlékezve nekrológ helyett

 

 

   Fogynak, egyre fogynak a régi cimborák, akik valamilyen módon az életünk részévé váltak a hosszú évtizedek során. 1973 – ban a még akkor kettészakított Németország keleti felében az NDK – ban jártam pár napra egy Zirci csoporttal. Ott meglátogattam Lipcsében a fél éve ott dolgozó sógoromat, aki bemutatott egy „Földimnek.” Kiderült, hogy ez a személy a Zirctől nem messze lévő Olaszfalui Máhl Feri volt, aki szintén ott dolgozott már egy éve. Akkor én 1968. december 19 – től Zircen dolgoztam a Mezőgépnél, későbbi nevén a Robixnál.

   Pár évvel később, mikor már Ő is hazajött, nálunk helyezkedett el, majd kinevezték Raktárvezetőnek és a munkakörömből adódóan mindennapi kapcsolatban voltam vele. Szelíd, halk szavú, megfontolt embernek tartottam, aki ráadásul hozzám hasonlóan kedvelője és művelője volt a lírának is.

 1984 év elején eljöttem a cégtől, de Ferivel a kapcsolat nem szakadt meg teljesen, hiszen megválasztották Olaszfalu Polgármesterének és időközönként találkoztunk. Édesapám és a többi parasztköltő emlékére létrehoztam egy Alapítványt „Bakony, Te Szép Hazám” Magyar Parasztköltők Nagy Bálint Alapítványa és az évente megrendezett „Magyar Parasztköltészet Napja” rendezvényeinknek magánemberként rendszeres támogatója is volt Feri.

   Emlékszem, mikor készültünk megrendezni Bakonyszentkirályon a 12. Magyar Parasztköltészet Napját. 2010. 10. 09 – én, előtte felhívott telefonon. Elmondta, hogy a rendezvényünkre Édesapám tiszteletére írt egy verset, amit aztán email ben meg is kaptam tőle. Megköszöntem Ferinek és ott Pintér Tiborné Népművelő előadásában el is hangzott és így szól:

 

A PARASZTKÖLTŐRE

NAGY BÁLINTRA EMLÉKEZVE!

 

ÉRZED E

 

 

Vajon érzed e ott lent

a zúgó tölgyeket

olykor hallod e ott fent

a bakonyi hazád, téged hogy szeret.

 

Hiszen itt élsz emlékeinkben

a zöldellő mezőn, virágos réteken

a borban a napi fohászban

a pezsgő paraszti élet édes mámorában

 

Itt lebeg lelked, az őszi szél nyomában

a téli égbolt dermedt csillagában

szívedben érzed a tudás, írás fényes vallomását

őszintén hívod énedbe a csöndnek biztató varázsát.

 

Életed érezve élted itt

lelkedben, hatalmassá vált a hit.

a Magyarszentkirályi végeken, ha madár énekel

újra velünk vagy akkor, Bálint bátyám számunkra örökké létezel.

 

Máhl Ferenc

Olaszfalu

 

   Később én 2012 Karácsonya előtt Gyulára költöztem és személyesen már nem találkoztunk többé. 2017. 08. 26 – án Vasárnap azonban szomorúan fedeztem fel az Olaszfalu Eplény községek Háziorvosi Szolgálata Facebookos oldalán Dr. Kovács Hajnalka értesítését a szomorú hírről, hogy Feri eltávozott közülünk. A megemlékezés az alábbi linken megnézhető, elolvasható:

 

https://www.facebook.com/1512185545694557/photos/a.1990858521160588.1073741829.1512185545694557/1990852284494545/?type=3&theater

 

   Úgy gondolom, ennél szebben nem is lehetne róla megemlékezni, ahogyan Kovács Doktornő tette, aki Zircen-éveken keresztül volt nekem is a Háziorvosom.

Ezek után a Családnak annyit tudok üzenni, hogy egy olyan ember távozott közülünk, aki a Falujának első embereként több cikluson át a nehézségekben is mindig igyekezett úgy helytállni, hogy a Közösség érdekeit tartotta szeme előtt. A Család részéről fogadják részvétemet és én a magam részéről mindig az egyik legkedvesebb emlékként fogok Rá gondolni, hiszen nemcsak mint ember, hanem mint versíró is maradandó örökséget hagyott hátra az itt - maradottaknak.

 

NYUGODJ BÉKÉBEN FERI, AZ OLTALMAT ADÓ CSENDES TEMETŐBEN.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 08. 28. Hétfő Délután 13:30

 

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2017. augusztus 28. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 517


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: