„EGYNÉMELY TÉESZ VEZETŐHÖZ I. – II.”
Édesapám két verse megszületésének jobb megértése végett.
„PARASZTI MEZŐK
Paraszti mezők küldötte vagyok,
Úgy jöttem, mint vadon termett virág.
Bölcsességem, tudásom nem nagyok,
Nem neveltek engem nagy iskolák.
Ők adtak szívemnek fényt, sugarat:
Szabad mezők a tiszta ég alatt.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály”
1959 – ben Szülőfalumat, Bakonyszentkirályt is elérte a Kollektivizálás, magyarul a TSZ. (Termelőszövetkezet) szervezése, ahol heteken keresztül agitátorok járták végig a paraszt portákat és próbálták a gazdákat beszervezni.
Természetesen ez nem ment egyszerűen, hiszen ahhoz a kevéske földhöz mindenki nagyon ragaszkodott, amit a II. világháború után a Földigénylő Bizottság révén megkaphattak, vagy vehettek később még hozzá, nem beszélve a lovakról és szarvasmarhákról. Nem csoda, hogy Édesapám is nagyon ragaszkodott hozzá és nehezen adta be a derekát. Erről részletesen írt a „Hol van már a paraszt” – című életrajzi könyvében, amiből az idézet elolvasható az alábbi posztra kattintva:
Éppen ezért utolsónak belépve megpróbálta a munkáját a lehető leg - lelkiismeretesebben végezni aktív korában, különféle munkakörökben és később még nyugdíjasként is.. Volt kétkezi munkás, lóháton járó brigádvezető, mezőőr, magtáros és még sorolhatnám, nyugdíjba vonulása után pedig éjjeliőr a Gépműhelynél. 1963 – 64 – ben egy ideig, összesen két alkalommal Dobán is volt a Tüdőszanatóriumban, ahol a tüdőcsúcsán lévő kis foltot gyógyszeresen tünetmentessé tették, tehát semmi nyoma nem volt annak, hogy fertőző betegsége lenne, ennek ellenére később már nyugdíjasként azért nem foglalkoztatták éjjeliőrnek a szarvasmarha telepen, „nehogy megfertőzze a teheneket”, ahogyan az egyik TSZ vezető kijelentette. Haláláig fájó pontja volt ez Édesapámnak, hiszen soha nem volt orvosilag bizonyítottan ilyen betegsége. Meg tudta nek bocsájtani, de elfelejteni nem.
Kimondottan kegyeleti okokból nem szólok róla, hiszen már nincs közöttünk, hogy ki volt az a vezető, aki ezt a kijelentést tette. Nem véletlen az sem, hogy lírikus énjéből fakadóan azért ezt a témát is tollhegyre tűzte két versében is, amelyek így hangzanak:
EGYNÉMELY TÉESZ
VEZETŐHÖZ I.
Nem adtátok, ti csak elvettétek
Az én asztalomról a kenyeret.
Földet, erdőt, marhát oda adtam
Hogy kiskirályokként dőzsöljetek.
Hogy a sorskereke széjjel zúzta
Csontjaimat s kidőltem a hámból.
Ittatok hamis, csúf lelketekkel
Folyton csak a keserű pohárból.
Kimúltatok erőszakos – durván
S elvettétek számból a kenyeret.
Mostmár távozzatok békességben,
Ne mossátok, ne a kezeteket!
Ne fájjon nektek ha vérző szívvel
Leroskadok az utca szögletén…
-S bárhogy hangzik ez a mi korunkban –
Megélek a szegénység kenyerén.
EGYNÉMELY TÉESZ
VEZETŐHÖZ II.
Virágos mezőkről szedtek engem,
Paraszt szívemben munka - imádat.
A tiszta ég dalolt én felettem,
Zsoltározó lelkem sose fáradt.
Életem folyik tisztán, szerényen,
Bár nekünk terem a búzatábla,
Nincs gazdagságom, van tisztességem,
Nem nyúlok át senki asztalára.
A paraszti föld sajnos tele van
Szórva ugrándozó emberkékkel.
Ma születnek, holnap hatalomban
Pöffeszkednek kegyetlen, nagy gőggel.
Megköszönöm, amikor bántanak,
Tudom, lelkük üres, jégbe dermedt.
Szabad mezőkről dalolva hoztak,
Szívemben még itt él a szeretet.
Ne gondolja senki, hogy Édesapám ellenségesen viseltetett volna a mindenkori vezetőséggel szemben, mert ha így lett volna, akkor nem bízzák rá a felelősséggel járó brigádvezetőséget és a fegyveres mezőőri tevékenységet, amely mindegyik komoly bizalmi állás volt abban az időben. Azt azonban nem tudta lenyelni és magában tartani, amelyet aztán a verseiben is megpróbált megfogalmazni. Mindenképpen szerettem volna egy kicsit úgy körbejárni a versek megszületésének körülményeit, hogy akik nem ismerték Őt, azok is megértsék majd a miértjét is.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 09. 08. Péntek Délelőtt 10:15
