EGY NAP ÁPRILY LAJOSSAL SKÓCIÁBAN Egy rövid epizód Nagy Gyula fiatalon elhunyt Bakonyszentkirályi református lelkész életútjából


EGY NAP ÁPRILY LAJOSSAL SKÓCIÁBAN     Egy rövid epizód Nagy Gyula fiatalon elhunyt Bakonyszentkirályi református lelkész életútjából

 

 

 

 

 

 

 

 

EGY NAP ÁPRILY LAJOSSAL SKÓCIÁBAN

 

Egy rövid epizód Nagy Gyula fiatalon elhunyt Bakonyszentkirályi református lelkész életútjából

 

 

     Skócia. St. Andrewws. 1935. 11. 16

 

      Nagy Gyula a Pápai Református Teológia Akadémia elvégzése után az 1935 – 36 – os tanévben ösztöndíjjal Skóciába, St. Andrewsbe ment egy évre, egyetemi továbbképzésre. Novemberben Áprily Lajos költő, műfordító, nyugat – európai tanulmányutat tett a Baár – Madas Budapesti Leányiskola megbízásából. Meglátogatta a St. Andrews – i Egyetemet, ahol magyar diákok is tanultak. A hivatalos programja közben megtudta, hogy itt tanul egy Pápai ifjú teológus, aki maga is foglalkozik versírással és műfordítással. Kérésére Nagy Gyulát november 16 – án mentesítették a napi foglalkozások alól és az egész napot együtt tölthették.

      Emlékeiről a fiatal lelkész később így mesélt a családjának, amit Édesapám elbeszéléseiből ismerek, természetesen nem szó szerint, de mégis idézve Őt:

„Hideg, borongós, nyirkos idő volt aznap, ezért a szobában a meleg kályha mellé telepedtünk le a padlón lévő szőnyegre. Beszélgettünk az iskoláról, a Pápai Főgimnáziumban eltöltött esztendőkről, de mindig visszakanyarodtunk a költészethez és a műfordításhoz. Élénken érdeklődött, hogy milyen verseket szoktam írni, mely költőktől fordítottam eddig. Elmeséltem, hogy a Pápai Kollégiumi Lapok – c. újságban jelentek meg verseim, fordításaim. Ezekkel több iskolai pályadíjat is elnyertem. Kozma Andor 1928. június 17 – i levelében melegen gratulált „Az ének és a nyíl” – c. Longfellow fordításomhoz. Egyébként tőle ültettem át magyarra a legtöbb verset.

     Áprily Lajos nem elégedett meg azzal, hogy csak meséljek az életemről, hanem arra kért, hogy az egyik Longfellow fordításomat, ha lehet, mondjam el. Kérésének eleget téve elmondtam a nagy amerikai költő „Pirkadat” – c. versét, amely a Pápai Kollégiumi Lapok 1933. januári számában jelent meg:

 

PIRKADAT

/Longfellow után/

 

Szellő kél benn a tengeren,

-Homály, köd illan nesztelen .-

 

Alvó hajósra rákiált:

„Elmúlt az éj, munkára hát!”

 

A part mentén végigriad:

„Hagyd álmodat, már megvirradt!”

 

Zengő erdőt így kelteget:

„Bontsd zászlódat, a selymeset”!

 

„Kit rejt mélyén lombos magány,

Ébredj, csapj dalba kis madár!”

 

A vén kakashoz ez szava:

„Az ébresztőt, öreg koma!”

 

Ringó arany kalász felett

Hajnalt dalol, míg ellebeg.

 

Beszól a toronyablakon:

„Hirdesd: a nap az ormokon!”

 

A sírlakókhoz így susog:

„Nyugodjatok!... Nyugodjatok!...”

 

      A költő a fordításomat figyelmesen végighallgatta, majd a következőket fűzte hozzá:

„Kedves öcsém! Azt hiszem, hogy Kozma Andornak nem véletlenül volt jó véleménye a fordítói leleményességedről. Longfellow az amerikai költészet nagy öregje, ezért fordítani sem egyszerű feladat. Nagy gyakorlatot kíván, aki hozzányúl, de te ezt a feladatot remekül megoldottad. Ennek alapján én is csak gratulálni tudok neked. Haladj tovább ezen az általad megkezdett úton, érdemes!”

     A továbbiakban úgy belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy csak repültek az órák és a percek. Közeledvén a búcsú ideje, azt kértem tőle, hogy mondja el a „Tavasz a Házsongárdi temetőben – c. költeményét. A verset végighallgatva azt gondoltam magamban: Itt ülök közvetlen közelségben egy ismert költővel, aki csak nekem mondja el a versét. Szinte hihetetlen, soha vissza nem térő alkalom a számomra. Hála az Istennek, hogy a sors most vezérelte őt ide.

 

A vers így szólt:

 

TAVASZ A HÁZSONGÁRDI TEMETŐBEN

Apácai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének

 

A tavasz jött a parttalan időben

s megállt a házsongárdi temetőben.

 

Én tört kövön és porladó kereszten

Aletta van der Maet nevét kerestem.

 

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,

s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

 

De a vasárnap délutáni csendben

nagyon dalolt a név zenéje bennem.

 

S amíg dalolt, a századokba néztem

s a holt professzor szellemét idéztem,

 

akinek egyszer meleg lett a vére

Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,

fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

 

S a dallamot karral kísérve halkan,

napsugaras nyugat dalolt a dalban,

 

hol a sötétség tenger –árja ellen

ragyogó gátat épített a szellem.

 

Aletta van de Maet nevét susogta,

mikor a béke bús szemét lefogta.

 

S mikor a hálátlan világ temette,

Aletta búja jajgatott felette,

 

míg dörgő fenséggel búgott le rája

a kálvinista templom orgonája.

 

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve

belenémult a hervadásba, télbe.

 

Gyámoltalan nő – szól a régi fáma –

urát keresve, sírba ment utána…

 

A fényben, fenn a házsongárdi csendben

tovább dalolt a név zenéje bennem.

 

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,

egyetlen könny, hogy azt a dallamot

Aletta van der Maet – nak megköszönjem.

 

     Az idő lejárt, Áprily Lajosnak mennie kellett. Búcsúzóul egy St. Andrews – i képeslapra az alábbi sorokat írtam, amelyet a költő ellátott kézjegyével:

 

Emlék, 1935. nov. 16 – ról, amikor Áprily Lajos meglátogatott és vendégem volt egész nap.

 

Áprily Lajos”

 

     Az akkor 25 éves református lelkész évekkel később is jó emlékekkel telve gondolt az együtt töltött órákra. 1943 – ban bekövetkezett korai haláláig szüleinek, testvéreinek annyiszor elmesélte, hogy szinte betű szerint tudták megőrizni ezt a szép emléket Skóciából.

A féltve megőrzött levelezőlap jelenleg abban a családi archívumban található nálam, ahol Nagybátyám és Édesapám irodalmi hagyatékát tartom.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 07. 10

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2017. november 14. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 227


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: