„A KENYÉR ÜNNEPÉN.”
Rég elmúlt már Augusztus 20, mikor István királyra és az új kenyérre emlékeztünk országszerte és a határon túli magyar közösségekben egyaránt. Hogy mégis erről szólok November közepén, annak a megfelelő indokát fogom most elmondani:
Tegnap Gyulán a postaládánkban egy kis levélke lapult, amelyet Pásztóról kaptam Kontra Marika Szvita, Kedves Költőtársamtól, aki Párjával, Csapó Lajos Költő - Íróval együtt rendszeres látogatói és szereplői voltak Bakonyszentkirályon a Magyar Parasztköltészet Napi Rendezvényeinknek. Lajos ezen kívül kitűnő Festőművész is, aki minden alkalommal egy alkotásával hozzájárult a vers és prózamondók jutalmazásához. A levélben a következők vannak leírva:
„KEDVES BÁLINT ÉS TERIKE!
Szeretettel köszöntünk Benneteket, rég nem látott barátainkat!
Azt gondoltuk, bizonyára örültök majd, ha hírt adunk arról, hogy Szigethalmon, augusztus 20 – án édesapád kiváló versét olvastam fel a városi ünnepségen. A helyi újság híradását olvashatod az eredményről a fénymásolt lapokon, és láthatod a fotókon. Nagy szeretettel küldjük Nektek ezt a kis dokumentumot!
Pásztó, 2017. november 6.
Baráti öleléssel:
Kontra Marika Szvita
és
Csapó Lajos”
Természetesen nagyon megörültem ennek a híradásnak, hiszen Édesapám jó tollú Parasztköltőként nagyon sok szép verssel gazdagította a magyar irodalmat. Örülök minden olyan híradásnak, ahol rendezvényeken, különféle ünnepségeken elhangzott verseiről kapok tudósítást. Nagy tisztelettel köszönöm meg Marikának és Lajosnak is, hogy erről értesítettek az elküldött levélben és dokumentumokban.
Azok számára, akik esetleg nem ismerik ezt a versét Édesapámnak, amiről a levélben szó van, idemásolom:
A KENYÉR ÜNNEPÉN
Köszöntöm most ezt a drága földet,
Dallal köszöntöm ezt a szép napot.
A szántó – vetőt, a dolgos kezet,
Áldást, amit a Természet adott.
Hogy van kenyér itt a magyar rögön,
Könnyes szemmel ezerszer köszönöm.
Mit ér számunkra ez a szent kenyér,
Ezt tudja még a régi nemzedék.
Ebből táplálkozott az ősi vér,
Egy darabkát se szórtak szerteszét.
Anyám szava most is a fülemben van:
Becsüld meg a kenyeret kisfiam.
Azóta, jaj, hányszor vérzik szívem,
Hányszor látok eldobott kenyeret.
Hát nincs aki minket jóra intsen,
Aki visszafogná a kezünket?
Enélkül is úgyis van sok bajunk,
Isten nélkül már ide jutottunk.
Torzsalkodás átka van e hazán,
Marcangoljuk egymást mi magyarok.
Átok búg át a repedt trombitán
S más vizeken őrölnek a malmok.
-Vigyázzunk! – bármennyire széjjel estünk,
Drága hazánkat el ne veszítsük!
Ha mindenki csak zászlót lobogtat,
Minden téren sok ember kiabál.
Sorvad az ész, meg a jó akarat,
S ha majd a Magvető is leáll –
Ha majd terméketlen lesz minden ág,
Mi lesz veled akkor Magyarország?
Szeretnék végre új egekbe nézni,
Ahol minden kar egymást átölel.
Egy tiszta lobogót fölemelni,
Ahol minden szív együtt ünnepel.
Isten, vezesd a szenvedő népet,
És áldd meg a drága magyar földet.
Nagy Bálint
Minden olyan dokumentum, ami Édesapámról a továbbiakban még előkerül, gazdagítani fogja a már eddig is szép gyűjteményt az életútjáról és alkotásainak halála utáni továbbéléséről.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 11. 15. Szerda Délelőtt 9:05
A többi fotó megnézhető az alábbi linkre kattintva:
https://www.facebook.com/balint.v.ifjnagy/posts/2005698029647971?pnref=story
