„EMBEREK! HALLOTTÁK AZ ESETET?...” Vidám, néhol pikáns percekre emlékezem.


„EMBEREK! HALLOTTÁK AZ ESETET?...”  Vidám, néhol pikáns percekre emlékezem.

 

 

 

 

 

 

 

 

„EMBEREK! HALLOTTÁK AZ ESETET?...”

Vidám, néhol pikáns percekre emlékezem.

 

   Lassan, pár hónap múlva, ha a „libák el nem tipornak”, szokták mifelénk a Bakonyban mondani, betöltöm a 70. évemet. Ez alatt nagyon sok olyan dolgot hallottam, amin jókat derültem és hála Istennek, még ma is így van. Szerettem a vidámságot, a tréfálkozást és egy – egy jól sikerült poénon bizony tudtam „röhögni” jó nagyokat, néha a környezetem legnagyobb megrökönyödésére.

   Hajdanában, danában, mikor még Zircen volt mozi, ahol most a rekord Műszaki Áruház van, a Művelődési Házzal egybeépítve volt a Mozi és én előszeretettel jártam oda is és Edina lányom többször is eljött velem még ifjú lányként. Egyszer egy vidám film, a „Bölcsek kövére” vetítése történ és bizony sok jelenet van benne, ami megmozgatja az ember rekeszizmait. Edina többször is rám szólt, valahogy ilyenformán:

-Apu ne röhögj ilyen idétlenül!

   Próbáltam magamat moderálni, de a legközelebbi jelenetnél már megint reménytelenül hahotáztam.

   Szerencsére ez a vidámságos életem megmaradt, de sok olyan dologra emlékszem az elmúlt évtizedek homályából is, ami, ha rágondolok, még most is nevetés, uram bocsá röhögéssé fajuló állapotba repít vissza. Az olvasmányaimban is előfordultak olyan jelenetek, amikre visszagondolva a már említett állapot kezd el uralkodni felettem. Nem vagyok benne biztos, mert Gyulán nincs velem az egyik kedvenc íróm Jókai Mór könyve a „Damokosok”, amiben ha jól emlékszem éppen egy furfangos székely emberrel történt meg, hogy megkérdezték tőle:

-Bátyám, maga tud úszni? – mire halvány mosollyal így felet vissza:

-Tudok, de még nem próbáltam.

   Emlékszem, egy akkoriban használatos, ma már szakállasnak tartott viccre is, amin jókat szoktam derülni és én is jó párszor elsóztam már társaságban, hogy:

-Bácsi! Látott maga már szaxofont?

-Láttam, de biztos nem az vót.

    Vidámságos lényemre emlékeztető pillanatok előidézője, részese voltam ifjúkoromban, mikor 1974 – ben Csopakon a Szakszervezetek Megyei Tanácsa szervezésében az Állami Gazdaságok Közös Üdülőjében SZ. B. Ifjúsági Felelős kéthetes tanfolyamon vehettem részt. Reggel nyolc órától délután négyig volt a kötelező tantermi oktatás, utána szabadok voltunk. A Szálloda előterében volt egy kis presszó is, ahol lehetett különféle üdítőket fogyasztani, vagy a település legismertebb Csárdájában a „Víg Molnárban” el lehetett tölteni kellemesen a szabadidőnket.

   Előfordult, hogy egy az előtérben egy pohár üdítő mellett elkezdtem olvasgatni a Ludas Matyi legújabb példányát és először csak halkan, majd később egyre intenzíven kezdtem el a kuncogásból átváltani nevetésbe, avagy röhögési állapotba kerülve fuldokolni. A környezetemben lévő tanfolyamtársaim először nem tudták mi történt, majd később ők is elkezdtek kacarászni, röhigcsélni, pedig azt sem tudták miről van szó, csak azén reakcióm hatására fajult el röhögő kórussá a Szálló iszogató népsége.

  Egyszóval, a vidámságért soha nem szoktam elmenni a szomszédba kölcsönkérni, de a baráti köröm sem szűkölködött hasonló fazonokban, mint jómagam. Mikor az idén elkezdtem a Bakonyszentkirályon, Nyáron megrendezésre kerülő 50. Éves Általános Iskolai találkozónkat megszervezni, eszembe jutott Vincze Pali volt osztálytársam, aki már „Odaát” szórakoztatja a nagyérdeműt, mert aki tudott jó hangulatot csinálni társaságban, Pali ilyen volt egykoron. Persze, volt is kitől örökölni, hiszen az Édesapja, Pali bácsi is vidám, vicces ember volt egész életében.

Az én cimborám még nagyon zsenge ifjoncként egyszer kiment az utcára és harsányan elkezdett kiabálni:

-Emberk! Emberek! Tűz van!

   A környező házakból sokan kiszaladtak erre a hírre és sorban kezdték el kérdezni tőle:

-Hol van a tűz Pali?

   Mire az én Kedves Barátom mosolyogva így felelt:

-Hol lenne, hát a sparheltben! – azzal elfutott, mert nem szerette volna, ha valaki alája zavarja egy jó méretes pofonfának.

   Egykori férfi osztálytársaink közül kb. 16 éves korunkban alakítottunk egy kis baráti társaságot és mikor sikerült együtt otthon lennünk Bakonyszentkirályon,(különféle iskolákban tanultunk tovább) el szoktunk menni az akkortájban a régi kocsmából átalakított „Fácán” névre hallgató Vendéglőbe, felidézni a gyermekkori emlékeinket. Persze közben előfordult, hogy a belügyminisztérium elkezdett működni valamelyikünknél, aminek a vége egy hatalmas durranás lett, sokszor orrfacsaró utóhatást is produkálva. Ilyenkor valaki mindig felkiáltott, hogy:

-Lűtek Sas hegyen! – utána közvetlenül  így reagált rá egy társunk, legtöbbször Pali, akit már említettem, vagy, ha nem volt ott, más, ezekkel a szavakkal:

-Isten óvja Angliát! 

   Azt máig nem tudom, hogy mi köze volt Sas hegynek ehhez, az angliai célzás is csak egy gondolatkísérlet, mert a TV hőskorában akkoriban játszották rövid sorozatokban a Robin Hood című filmet és rémlik, hogy abban volt ilyen kifejezés is a lovagok és hazafiak szóhasználatában. Ezzel kapcsolatos az a kis mondóka is, amely többször terítékre került, mikor összejöttünk egy kis tereferére. Lehet, hogy sokak számára ismerős, mint a valamikori Ludas Matyi mottója, amely ezt hirdette:

„Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új.”Akkor hát következzék az a bizonyos kis mondóka:

„Bölcs Salamon monda vala,

Hangos fingnak nincsen szaga.

De amelyik dudorászik,

Attól valaki falra mászik.

De amelyik hang nélküli,

Annak szaga rendkívüli.”

   Persze, ilyen alkalmakkor mindig valamelyik résztvevő társunk nevével helyettesítettük be, aki Bölcs Salamon szerint falra mászik.

   Évekkel később már a katonaságtól való leszerelésem után többedmagammal bejártunk Bakonyszentkirályról a 16 kilométerre lévő Zirc egyik Üzemébe, a Gépállomás, Később Mezőgép, még később ROBIX – ra keresztelt munkahelyre dolgozni. Persze a buszon is tréfálkoztunk oda visszafelé menet és az egyik társamnak, P.Ferinek volt az a mondása, mikor valami sikamlós témára került sor nőügyekben, hogy:

-Az a fontos, hogy a pina legyen bozontos és szorítson!

Természetesen ez ellen egyikünknek sem volt ellenvetése, mert egyetértettünk Feri Barátunkkal.

    Mivel egy kis nosztalgikus, anekdotázó kedvemben vagyok most, eszembe jutott az is, hogy Drága Édesapám is szokott néha tréfálkozni még az unokáival is. Ezekből egyet idéznék fel hirtelenjében. Mindig szeretett énekelni és kiválóan tudta a „Jártam ablakod alatt egy holdvilágos éjjel” – című dalocskát is:

 

Jártam ablakod alatt
Egy holdvilágos éjjel.
Enyhe szellő suttogott,
A fáknak rejtekében.

Aludj édes álmodjál,
Senki sincsen ébren,
Földön csak a szerelem,
és a hold az égen.

 

   Szeretett unokáinak azonban belevitt egy kis csavart és imigyen dalolta el:

 

Jártam ablak híd alatt

És lepisáltam a falat.

Enyhe szellő suttogott

És elfújta a fingszagot.

 

Aludj édes angyalom

Senki se vette észre,

Hogy a függöny sarkával

A seggem-kitöröltem.

 

   A végén már az utolsó strófát nevetgélte és örült annak, hogy a kis unokái is jót derültek a humoros énekét. Persze elénekelte rendesen is, mert nem szerette volna, hogy ez a kicsit megváltoztatott strófákat jegyezzék meg maguknak.

    Most, hogy ezeket próbálom visszaidézni, eszembe jutott az is, hogy az eddigi életem során mindig vigyáztam arra, hogy hol a határ tréfálkozásban, mert nem szerettem volna soha senkit megsérteni még akkor sem, ha az a bizonyos kacagtató történet átfordul a pikantéria világába. Ez is nagyon régi történet már, hiszen majdnem 70. éves korára az ember gyereke sok viccet és morbid történetet hall, aminek nagy része feledésbe merül, de azért az agyunk eldugott rejtekéből még lehet előkotorni néhányat. Kis visszaemlékező történetem végére egy hasonló pikáns eseményt fogok megjeleníteni a messze távolból, amely valahogyan így történt réges – régen.

   A történet középpontjában szintén egy régebbi ismerősöm áll, még abból a korszakból, amikor 1962 – 66 között Győrben éltem előbb tanulóként, majd később vasesztergályos szakmunkásként a bevonulásomig. Volt egy nálam pár évvel idősebb barátom, aki szintén tréfás kedvű legény volt és tőle hallottam ezt a kis mosolyogtató eseményt. Egy szórakozóhelyen iddogáló társaságban egyszer csak felugrott egy kissé pirospozsgás fizimiskájú emberke és harsányan elkiáltotta magát:

-Emberek! Hallották az esetet?

A teremben erre a váratlan kérdésre többen is visszakérdeztek imigyen:

-Milyen esetet?

-Milyen esetet? Hát, amikor a pina megitta az ecetet! – felelte, azzal visszaült a székére és szájához emelte az aktuális ital adagját.

    Döbbenet ült ki először az arcokra, de aztán legtöbb ember legyintett egyet és kitört a nevetés. A történet az óta is itt lapul nálam és néha olyan társaságban, ahol tudtam, nem prűd emberek vannak, én is elsütöttem már néhány alkalommal.

 

TISZTELT NYÁJAS OLVASÓ!

 

   Bízom benne, hogy senkit nem botránkoztattam meg a történetem naturalisztikus kifejezéseit említve úgy, ahogyan egykor elhangzott. Aki mégis felháborodna és sértve érezné magát, attól előre is elnézést kérek, a szándékom nem volt megbotránkoztató, legalábbis én úgy gondolom.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 11. 02. Szombat Délután 14:25

 

 

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2017. december 4. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,098


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: