EGY GYÖNYÖRŰ FESTMÉNY, AMI ENGEMET NEM
A SZERETET ÜNNEPÉRE EMLÉKEZTET.
Karácsony előtti gondolataim.
Viszonylag elég régen forgolódom az internet világában ahhoz, hogy ünnepek közeledtével megfigyelhessem az emberek úgynevezett túláradó Szeretetétének kinyilvánítását, amihez előszeretettel használják fel írók – költők – festők, zeneszerzők és különféle művészeti tevékenységet folytató alkotók műveit.
Ezzel tulajdonképpen nincs is baj, hiszen nem született mindenki olyannak, hogy saját alkotó tevékenységét hasonló célra fel tudná használni. de…
Nem biztos, hogy pontosan a Szeretet Ünnepére, Karácsonyra készülvén használjanak fel egy olyan festményt, mint amiről most szólni szeretnék, természetesen senkit nem megbántva, aki esetleg érintettnek véli magát ebben.
Csak a mai nap során már több alkalommal találkoztam a Facebookon, ha jól sikerült megállapítani, Pierre Édouard francia festőnek (1819 – 1886) egyik kitűnő alkotásával, amelyet Karácsonyi üdvözletre használtak fel. A gyönyörű alkotáson három rőzsegyűjtő, hordó gyermek látható a téli, behavazott erdőben. Öltözetük nem éppen télies, ami azt sugallja, hogy bizonyára szegény családokhoz tartoznak, és éppen azon vannak, hogy minél többet tudjanak hazavinni, hogy ne fázzon a család.
Persze az ember gyarló és mai fejjel képes gondolkodni és ez érthető is, hiszen ma sem bővelkedik mindenki elegendő téli tüzelővel, hogy át tudja valahogyan vészelni a csikorgatóan hideg telet. Most, hogy fogalmazom ezt a történetet, én is egy meleg szobában pötyögetem a számítógépem billentyűit, mondhatnám, ingujjra vetkőzve, miközben néha rápillantok a festményre.
Kavarognak bennem a gondolatok, hogy a festőt akkor, milyen cél vezérelte, hogy pont úgy készítse el ezt a festményt, ahogyan tette, pontosabban gyermekeket véve a történte szereplőinek, ehhez az inkább férfimunkát igénylő tevékenységhez.
Persze azt is tudom, hogy történelmietlen kérdés a miérteket keresni, mert semmi értelme nem lenne és az én szándékom sem ez volt, mikor írásom elején említést tettem arról, mihez használják fel a Karácsonyi köszöntések közepette.
Ismételten emlékeztetnék arra, hogy senkit nem hibáztatok ezért, mert egyrészt semmi közöm nincs hozzá, csak a véleményemet mondom el ezzel kapcsolatban, hiszen mindenki abból főzi az ebédet, amiből telik neki erre és ez vonatkozik a mostani esetre is. Itt ugyan nem ebédről van, szó, csak a Karácsonyi felgyorsult köszöntési áradat mindent ellepő sorjázására, ami elborítja ugyanúgy a kezdőlapos felületet, mint a belső levelezési rendszert egyaránt, ha csak a Facebookos példával élünk.
Karácsony Szent Ünnepe éppen a Szeretetről kellene, hogy szóljon, nem pedig arról, hogy fázós gyermekek a havas erdőben fát gyűjtenek ahelyett, hogy a jó meleg szobában várnák a megváltó Születésének Magasztos pillanatát. Számomra legalábbis pár hónapra a 7. ikszem betöltése előtt, szintén Karácsonyváró hangulatban eszembe nem jutna, hogy Karácsonyi üdvözletet küldjek bárkinek is hasonló eseményeket ábrázoló alkotással.
Természetesen mindezt nem azzal a szándékkal írtam, hogy bárkinek a lelkivilágába belegázoljak, vagy megbántsak, hiszen sem szándékom, sem jogom ehhez nincsen, mint hogyan már előre is jeleztem. Ha valakit mégis megsértenék ezzel, attól előre is szeretnék bocsánatot kérni, mert nem ez volt vele a célom. Az én szubjektív véleményem ez csupán, amely az én bensőmből fakadó érzés és megállapítás. A Karácsonyi üdvözletemet én is meg fogom majd tenni később, de most a szándékom még csak az volt, hogy arról a jelenségről írjak, amiket a napokban és ma tapasztaltam itt a közösségi oldalon.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 12. 20. Szerda Délután 15:10
