BAKONYSZENTKIRÁLYI
KARÁCSONY 1944 – BEN
Kilencszáznegyvennégy Karácsony hajnala –
Szomorúság, bánat ült a kisfalunkra.
Közeledik a front, itt zúg véres szele,
Bomba csapódott a templom közelébe.
Mintha gyászlobogó lenne minden házon,
Milyen lesz az ünnep, milyen a Karácsony…?
Nincsen harangozó, kúrátor se dékán,
Mindenki ott küzd a véres Hadakútján.
-A vén tiszteletes toronyba ballagott,
Fájó, szakadt szívvel húzza a harangot.
Fájó, szakadt szívvel húzza, húzza, húzza,
De csak az öregek jönnek a templomba.
-S szól a tiszteletes: Eljött a pusztulás…
Ember mivé lettél… késik a Messiás…?
A vén prédikátor sír ott a szószéken:
Istenem, haragod mért van ezen népen.
Hol vannak az ifjak, kik itt ültek szépen,
Szelíd áhítattal, buzgó éneklésben.
Egyiket siratja fia, édesanyja,
Másikat hitvese, vagy a menyasszonya.
Akik most itt ülnek, mind öregek, vének,
Fájón reszket, sír a karácsonyi ének.
Hol a Gombás Lajos, hol a Szabó Jóska,
És hol a többiek…? Mind elestek sorba’
Mért nem lehet a föld boldog békességben,
Meddig lesz még vér és gyász a magyar égen!
Istenünk, a világ, mondd, még meddig sebez…
És könnyeit törli a vén tiszteletes.
-Távolabb, az ágyúk Mórtól átzuhognak,
Tankok dübörögnek, belereng az ablak.
Itt bent a templomban mind egy imát rebeg:
Uramisten, kérünk, tartsd meg a népedet.
Segítsd meg népedet, ha van még oltalom –
És sír az arcokon a néma fájdalom.
Tekints ránk Úristen – és zokog az ének:
Békesség legyen a földön embereknek.
(Én, ki ezt a fájó történetet írta,
Iharosberényből jöttem szabadságra.
Holnap visszamegyek – és hogy mi lesz velünk…
Ágyúkerék mellett pusztul el ütegünk. )
Nagy Bálint