„ÉRDEKLI AZ ÓRA?”

Avagy másképpen szólva: „Menj a picsába!”

Robixos emlékeimből 1968 – 84 között.

   Az elmúlt években már többször írtam a régi Robixos időszakom alatti történésekről, mikor Zircen dolgoztam különféle beosztásokban a címben jelzett időszakban. Az utolsó 8 évben osztott munkakörben Munkavédelmi előadó, Tűzvédelmi előadó, Polgárvédelmi előadó és Rendész is voltam egy személyben, közvetlen Igazgatóhoz tartozó hatáskörben. Ennek következtében, ha az Üzem udvarában megpillantottam a kapu felől jönni a Veszprém Vállalati Központból jövő Személyzetis Hölgyeket, akkor tudtam, hogy rövidesen mehetek az irodába, mert…

Általában a jövetelük azt jelentette, hogy már megint valamelyik munkakörömből adódóan továbbképzésre kell mennem az Ország valamelyik szegletébe.

Jelen történetem idején, 1980 – 81 – ben két alkalommal is ugyanez a sors várt rám, mert Budapestre kellett mennem továbbképzésre Polgárvédelmi Törzsparancsnoki és Tűzvédelmi szakképesítés megszerzése céljából.

  A reggeltől délutánig tartó foglalkozások után mindenki azt csinált, amit akart, ezért én legtöbb esetben ismerkedtem a várossal és térképpel a kezemben próbáltam a Metró vonalak segítségével eljutni a kinézett célpontomhoz. Szerettem moziba járni és akkor kezdték vetíteni a Csillagok háborúja filmet nálunk, amit valamelyik moziban szintén megnéztem. A tűzvédelmi képzés keretén belül pedig megtekintettük a képzésünkhöz kötődő témájú „Pokoli torony” – című nagyszerű alkotást.

   Csatangolásaim során felkerestem Budapest Vasúti Pályaudvarait is, de a „legkedvesebb” emlék azonban a Keleti Pályaudvarhoz kötődik.

 Bármikor arra visz az utam, mindig eszembe jutnak azok a pillanatok, amikor még megveretésem közelébe is kerültem egy pillanatra. Ott jártamkor észrevettem egy kisebb csoportosulást, de úgy körbe volt állva, hogy távolabbról nem láthattam, mi történik a körön belül valakivel, vagy valakikkel. Először azt hittem, hogy valami bunyó van ott, de mivel hangoskodás nem nagyon volt észlelhető, kíváncsiságom győzött és oda óvatoskodtam hozzájuk. Közelről aztán már megláttam, hogy mi az oka a csődületnek. Akkoriban még nálunk újdonságnak számított és még minden órás üzletben sem lehetett kapni a legújabb szenzációt, amit csak egyszerűen „kvarc” órának hívtak. Egy nagydarab egyén éppen azt árult és mutogatta az érdeklődőknek. Természetesen valamilyen csempészáru lehetett, hiszen akkor próbálták a hivatalos utat megkerülve is behozni az országba.

   Mikor a fazon észrevette, hogy igen érdeklődve figyelem a szerkentyűt, odalépett hozzám és ma sem felejtem el, a köztünk lezajlott röpke párbeszédet, mely az emlékeim szerint valahogy így hangzott:

-Érdekli az óra?

-Igen. Mennyibe kerül?

-800 Ft.

-Nyolcszáz forint az sok, ennyiért nem veszem meg.

-Mennyit adna érte?

-500 forintot, semmivel sem többet.

   Az eddig udvariasnak mutatkozó fazon erre hangosan rám förmedt ezekkel a szavakkal:

-Menj a picsába!

   Erre a felszólításra jobbnak láttam gyorsan elhúzni a közelből, nehogy alázavarjanak hirtelenjében egy pofonfának. Ráérősen tettem egy kis kitérőt a Pályaudvar környékén, de a kíváncsiság mégis újra visszahozott, mert nagyon szerettem volna egy ilyen kis órát a magaménak tudni. Mondanom sem kell, a manusz még most is ott volt, gondolom megérte neki várakozni a vevőkre. Biztosan voltak társai is, ezért nagyon óvatosan közelítettem hozzá, de amikor meglátott, mintha az imént nem lett volna az a kis incidens, mosolyogva kérdezte:

-Érdekli az óra uram?

-Persze, hogy érdekel, de amint mondtam, annyit nem adok érte.

-Mennyit ér meg magának ez a kvarcóra?

  Okulva az előbbi elhamarkodott kijelentésemből, gondoltam, egy áthidaló árajánlatra, ami talán mindkettőnknek megfelelő, ezért így válaszoltam:

-700 forintot adok érte, egy fillérrel sem többet.

   Elfogadta az ajánlatomat, de a kérésemre, hogy állítsa be a pontos időt, nemleges volt a válasz, mer ugyan vadonatúj, bontatlan csomagban volt, de nem értett hozzá csak csencselt vele, ezért kénytelen voltam elmenni az egyik közeli óráshoz, aki aztán megmutatta, hogyan kell kezelni az új szerzeményemet és be is állította.

Az alkalmi vételt nem bántam meg, mert hosszú évekig kiválóan működött, de később aztán újabbra cseréltem le. A Zirci lakásomban még ma is megvan. Megőriztem, mint ami a múltamnak is egyik fontos tanúja lett az évek során. Mivel mindig is technikális voltam, éppen ezért barátkoztam meg jóval később a számítástechnikával is, amely hosszú idő óta már a mindennapjaim elengedhetetlen tartozéka, legyen az számítógép, vagy a Karácsonyra kapott úgynevezett „okos” – telefonom. Persze mobil telefonom is már ez a negyedik a sorban, de ez mindegyiket felülmúlja.

   Végezetül elmondom még azt is, hogy a Budapesten eltöltött tanfolyami időszak alatt különféle emberekkel is megismerkedtem, még egy ál Végh Antallal is, de ez már egy másik történet.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2018. 01. 11. Csütörtök Délelőtt 9:05

A fotó csak illusztráció, de hasonló, mint amiről a történetem szól.