A LELKEM ABLAKÁT…

Emberként érezve,

A lelkem ablakát sarkig kitárva

Tekintek fel az Égre olyan áhítattal,

Amilyennel csak tudok. Gondolataim

Szárnyalnak, repülnek oly sebesen, hogy

Elérhessék az elérhetetlen dimenziók bezárt,

Lelakatolt kapuját is. Semmi más nem számít,

Most kikapcsolom való világra nyíló radarjaimat

Éppúgy, mint a vizuális két szem optikás látásom

Háromdimenziós visszatükröződését. Behunyom

 Szemeimet és csak szállok tova. Most nem számít

Az sem, hogy már a gravitáció felségterületén túlra

Kívül - rekesztem magamat. Süvíthet a szél, orkán

Tépheti a testemet, nem érdekel. Csak az számít,

Hogy Ember maradjak még ebben a nagy fene

Embertelenségben is. Végül, ha bejártam már

Mindent, mit meg szerettem volna ismerni,

Átérezni, megtapintani, akkor majd újra

Visszatérek ide, és gyorsan bezárom

A lelkemnek ablakát.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2007. 08. 26