Egy nyár, a Körös parton.


  Egy nyár a Körös parton!       2011.08. 08.

Kamaszkorom éveihez nagyon kellemes emlékek fűznek. Figyelembe véve, hogy Székelyhídon laktam és Váradon jártam iskolába, már maga az egy kaland volt. Akkor még gőzmozdonyok húzták a vonatokat, romantikát kölcsönözve az utazásainknak. Télen változatossá téve a tájat, a nagy hóval, ami a hófúvások környékén, hó fallal díszítette az útjainkat az iskola felé.
Nyáron viszont az enyém volt az egész világ, már amennyit magaménak tudhattam belőle. Ez a terület kiterjedt Székelyhídtól – Váradig. A környező Ny. Kárpátokat is beleértve, csavargásaim színterévé vált. A nagynéném Váradon lakott, én Székelyhídon, de ha, sehol nem voltam, ezt mindenki nyugodtan viselte, gondolván, hogy a másik helyen vagyok.
Nekem viszont a legkedvesebb pontom a Kőrös part volt. A 6. és 7. gát között. Itt a jobb partot a vízmű foglalta el. Tiltott terület volt, ami érthető is! A parton öreg diófák fogták a talajt, hogy a víz, alá ne mossa. Ezek egyikén vertem én tanyát a lombok között, egy ajtóból s néhány deszkából kialakított rezidenciámban. Frissen kaszált lucerna a derékaljam, és egy pléd volt az ajtó rajta. A nagynéném a hegyen lakott, mint már említém és nem találtam értelmét naponta 10 km gyalogolni csak azért, hogy ágyban aludjak.
A bal parton, Juhász néni csónakháza, ahol nap, mint nap megjelentünk. Ő vigyázott a ruháinkra néhány lejért, valamint zavartalanul napozhattunk az udvarán, egyszóval otthon érezhettük magunkat.
Szemben vele a” Szilvás”, egy államilag kisajátított gyümölcsös kert, ami elhanyagoltsága ellenére bőséggel termelte a gyümölcseit, hálája jeléül, előző szorgalmas gazdájának, a mi nagy örömünkre. Mögötte a” Relé”! Valami átjátszó állomás, ami nem igen érdekelt bennünket, annál jobban a körülötte elterülő gyümölcsös, szőlővel, amire már a hatalom is rátette a kezét, ezért Állami Gazdaság-ként szerepelt, őrrel és kutyákkal. Nem hatott meg a féltő gondoskodásuk! Én ide is úgy bejártam mintha magam ültettem volna. A korrupt csőszöket egy negyedes pálinkával meg lehetett venni egész hétre, a kutyákkal meg már akkor is jó viszonyban voltam. Jobban szerettek, mint a saját gazdájukat, mert volt bennem együttérzés irántuk. Többnyire egy kockás hátizsákkal mentem portyára, amit mindig tele hoztam vagy 10kg gyümölccsel meg 2 dinnyével a hónom alatt.
Ezért érdemeltem ki a ritka de megtisztelő” Kuli”nevet. Jellemző, a megértően értékelő barátaimra, fáradozásom jutalmául! Távolról valóban, úgy is néztem ki, de mire közelebb értem nagy volt ám a rajongás irántam!
Cserében viszont elláttak reggelivel. Reggelente a szemközti partról füttyentve ébresztettek, és míg a Körös ívén beértek a strandra, a diófáról fejest ugorva magam is felúsztam a csónakházig. Itt, közös asztal mellett, megreggeliztünk, jómagam az általuk hozott elemózsiából, meghitelezve nekem a nap további energia szükségleteiket.
Az idő közben lassan haladt és elérkezett az iskolánkkal szembeni kötelezettségünk.
Közeledett aug. 23. a mi, úgy nevezett, felszabadulásunk, amit a hatalom igyekezett velünk megünnepeltetni! Egyszerűen berendeltek bennünket felvonulni. Haza kellett mennem az iskolai egyenruháért. A vonaton ismét összeverődött a régi megszokott társaság, és ha már ünnepelünk, legyen hangulat is hozzá, megvettük azt az üveg rumot, amit az anyagi lehetőségünk megengedett, de ettől el is ment a kedvünk a gyalogolástól az iskoláig, ami volt vagy 3 km.
Élt ebben az időben Váradon egy öreg hóbortos fuvaros „Ali baba” becenéven, amiért nagyon haragudott, ha rákiabáltuk. Otthagyva a szekerét, lovát, ostorral kergetett bennünket, míg ki nem fulladt a nagy sport tevékenységben. A szürke gebe meg addig legelészett a villamos sínek között, megállítva ezzel az utca forgalmát. A szekere sem akármilyen volt, dróttal, bádoggal összetákolt jármű, még a kerekei sem voltak egyformák.
No! Ezt a fuvarost béreltük mi fel, hogy szállítson le bennünket a gyülekező helyszínére, s mivel, hogy a rum már hatott, meg ünnep is volt, jó hangulatban hazafias nótákat dudorásztunk tőlünk telhető hangerővel.
Mikor megérkeztünk, elöljáróink igen csak vakargatták a fejüket, mert a létszám kellett, de a gesztusunkat nem díjazták, így aztán a retorziót későbbre ígérték!
Kezünkbe nyomtak, egy-egy zászlót, plakátot, kinek mi jutott és elkezdődött a díszmenet, ami abból állt, hogy hol előre, hol hátra rohangáltunk, attól függően, hogy kiket engedtek előbb levonulni a tribün előtt. Elviseltük vagy húsz percig a kiképzést, de a rum is behatárolta a türelmünket, különben sem így képzeltük el ezt a hacacárét, meg a büntitől is tartottunk a mulatság végén. Mikor éppen a Körös hídján tolatunk előre-hátra, saját kezembe vettem a sorsom.
A zászlót bedobtam a Kőrösbe, intettem a többieknek és irány az állomás, gondoltam szeptemberig majd csak elfelejtik az affért a nevelőim. Akkor még nem tudtam, hogy Édesanyám nehezen megtakarított pénzét dobálom olyan nagyvonalúan. A tanárok ugyan is nem feledkeztek meg rólunk és felírták kinek adtak zászlót ez alkalomra.
Az iskolakezdés azzal indult, hogy fizessek be (akármennyit) az iskolának a hiányzó zászló miatt, különben nem kezdhetek évet! Nem apró pénz volt, azért a rongydarabért, az biztos. Anyámnak köszönhetően a probléma megoldódott, gondolom ettől voltam én, az Ő "drága "kis fia! Pedig nem írtam alá semmilyen elismervényt a zászlóért! De ki ismerhette az akkori jogrendszert a hatalmaskodókon kívül! Sokba kerülhetett Édesanyámnak, de valahogy még is sikerült embert faragnia belőlem! Remélhetőleg?!

 

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2018. október 5. Szerkesztette: Sztankovics István
Nézettség: 107


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: