EGY BAKONYI KIRÁNDULÁS
EMLÉKÉRE A ZÖRÖGHEGYEN.
2012. Nyarán egy emlékezetes kiránduláson vettünk részt a Párommal, Terikével a Szülőföldemen, a Bakonyban, ahol a lehetőség keretén belül megismertettem Őt Bakonyszentkirállyal és környékével is. Június 17 - én egy kimerítő Zöröghegyi kiránduláson vettünk részt, ahol bizony az Alföld Gyöngyszemének, Gyulának a leánykája számára a terep teljesen más volt, mint náluk. Azért azt is bevallom, hogy már számomra sem ugyanaz, mint mikor ifjú fejemmel haladtam a hegyoldalon felfelé.
Régen jártam már erre, évtizedekkel ezelőtt és az a régi út sem volt már meg, amire emlékeztem. Az erdő ismerős illata, a fák és virágok közelsége visszaidézte számomra a fiatalságomat is, hiszen annak idején a falunkat körülölelő dombok, hegyek és erdők a mai mindennapjaimban már nincsenek testközelben. Hat éve már Gyulán élve bizony ezekben eléggé szűkölködik a város. Hegyek, dombok nincsenek, de erdő is csak egy picurka van a lakott területen belül, ami éppen a kertünk végében terül el, aminek Kisökörjárási Erdő a neve. Mikor felértünk a hegycsúcsra, egy útelágazásnál előre mentem egy kicsit körülnézni tájékozódásképpen, Terike pedig leült egy kivágott fa törzsére és a magával hozott kicsi dobjával elkezdett játszani és énekelni. Számomra a Zöröghegy csodája máig itt él a szívemben, hiszen valamikor az 1950 – es években a nagy kétlakiság idejében Édesapám egy kis csapattal, énekszóval vonult át a Cuha – völgyi Kőbányába, ahol a ledolgozott műszak után szintén dalolva indultak vissza Bakonyszentkirályra. Az ebédet gyorsan bekapva, aztán délután dolgoztak kint a földeken estig. Most mindezek eszembe jutottak, mikor felderítő útra indultam.
Amerre jártam a fák között, észrevettem, hogy már kezdenek nyílni az Erdei Eprek, ezért szedtem egy kis csokorra valót a Kedvesemnek, mikor visszafelé fordultam. Messziről észrevette jöttömet, azt hitte, hogy virággal kedveskedem neki, de átnyújtva, az öröme határtalan volt. Kiderült, hogy élőben még nem találkozott ezzel az aprócska erdei gyümölccsel. Az Ő ötlete volt az is, hogy szedjünk ki gyökerestől egy pár tövet és próbáljuk meg meghonosítani Gyulán is ezt a Bakonyi különlegességet. Szerencsére mindig van nálam a táskámban műanyag zacskó és megfelelő mennyiségű erdei földdel együtt tudtuk kiszedni és elraktározni.
Visszafelé már könnyebb volt az utunk és alig vártuk, hogy beérjünk Csesznekre, ahol egy utcai kútról felfrissítettük magunkat a nagy melegben, mert a magunkkal hozott vizünk bizony már elfogyott.
Örömmel jelentem, hogy Gyula megfelelőképpen fogadta a Bakonyi Erdei Eper különlegességet és nagyon szépen elszaporodott a kertünkben. Az emlékezetes pillanatokat 2015. Május végén egy szerény kis Szonettben is megörökítettem, amely így hangzik:
KÖSZÖNTLEK ERDEI
EPERCSOKORRAL…
Tündérrózsámnak egy Bakonyi
kirándulás emlékére
Köszöntlek erdei epercsokorral,
Bakonyszentkirályon a Zörög hegyen.
Arcodon örvendő bájos mosollyal,
Meglepődve ezen a szép kis helyen.
Először azt hitted, hogy szép virágot
Kaptál, mert még nem láttál ilyen csodát.
Általa megismertél oly világot,
Szeretett Bakonyomnak ajándékát.
Csókkal köszönted meg akkor ezt nekem,
Természet lágy ölén ott fenn a hegyen,
Mert közöttünk ott is dúlt a Szerelem.
Kertünkben már terem az eper Gyulán,
Zörög hegynek honosított gyümölcse,
Véle nosztalgiázva Bakony után.
Az akkori Zöröghegyi kirándulást gyakran emlegetjük a Párommal, mikor érés idején csipegetjük az aprócska finom gyümölcsöt, mert talán ezt a túrát soha nem tudjuk többé megismételni, hiszen nagyon fárasztó. Az biztos, hogy a Bakonyi hegyeim és erdeim emléke számomra egy olyan érzés, amely halálomig velem fog maradni. Mint írogató ember, természetesen ezt sem hagyhattam ki, amikor ezek a sorok pattantak ki a fejemből:
HA A BAKONYI HEGYEIM
ELVENNÉK, ÚGY FÁJNA…
Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna,
Hisz itt hozott Édesanyám engem a világra.
Itt szívtam magamba a friss mezőink illatát,
Itt láttam az erdő vadjainak száguldását.
Daloló madárkák felettem vidáman szálltak,
Tudtak örülni melegen sütő Napsugárnak.
Emlékszem az Apám gabonát vető kezére,
Aratáskor verejtékező izmos testére
Ahogyan a kaszát ütemesen - szépen húzta,
Marokszedő Anyám gabonát kévébe fogta
Mögötte sarlóval a kezében mosolyogva,
Nem gondolva akkor sem a derékfájdalmakra.
Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna,
Ha nem nézhetnék fel többé templomunk tornyára
Amelynek harangja emlékeztetett a délre,
Arra, hogy gondolni kellene tán az ebédre,
Vagy az esti kondulása pihenőre biztat,
A munka kipihenten másnap ugyanígy folyhat.
Gyermekként Szüleimtől olyan sokat tanultam,
Parasztköltő Apámtól Hűséget is jussoltam.
Megtanított Ő mindenre, ami szép és a jóra,
Hazafiságra, Hitre és a szép magyar szóra.
Édesanyámtól a Szeretet melegét kaptam,
Egy életre megőriztem és meg is tartottam.
Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna,
Mint ahogyan fájt Áldott Édesapám halála.
Anyámat az Istenünk még megtartotta nékem,
Olyan számomra, mint a Szülőhazám és Népem
Mely ebben a megfogyatkozott Honban lakozik,
Egy szebb világ eljövetelében bizakodik.
Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna,
Ahogy eleinknek Hazánk feldarabolása.
A Bakony és az Alföld számomra ma már mindkettő nagyon fontos, de az életem legnagyobb részét mégis az előbbiben töltve, nem véletlen, hogy ezeket a gondolatokat hozta elő az agyam rejtekéből, mikor verssé formálva megírtam. Így hetvenegy évem felé közeledve pedig még fontosabbá vált számomra az, hogy a Bakony világa a szívembe zárva ott maradjon immár a dombokkal, hegyekkel, erdőkkel és az ott élő emberekkel egyaránt.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2018. 12. 07. Péntek Reggel 8:15
