„NAGY SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNY MIKOR ZÚG A TÖMEG!” Horváth Pál, egykori magyar és történelem tanáromra emlékezve.


„NAGY SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNY   MIKOR ZÚG A TÖMEG!”  Horváth Pál, egykori magyar és történelem tanáromra emlékezve.

 

 

 

 

 

 

 „NAGY SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNY

 MIKOR ZÚG A TÖMEG!”

Horváth Pál, egykori magyar és történelem tanáromra emlékezve.

 

   Előre szeretném bocsájtani, hogy az írásomban sem aktuál, sem, semmilyen politikáról nem lesz szó, ha valaki a cím alapján esetleg erre gondolt volna. Színházi körökben mikor folyik az előadás, a nagy csendet sokszor megszakítja az izgő – mozgó, eszegető, néha trécselgető, nem a színpadra figyelők zaja. A színészek legtöbbször teszik a dolgukat, mintha nem vennék észre, de néhanapján amikor elszakad a cérna és akkor kilépve a szerepkörükből, megszakítják az előadást. a közönség felé fordulva, valahogy így kiszólva:

-Nem kötelező nézni az előadást, akinek nem tetszik, el lehet menni és akkor még finoman is szóltam!

   Ilyenkor általában elhalkul a neszezés, vagy teljesen megszűnik és folytatódik az előadás. Nemcsak színházi példát lehet felhozni, hanem az életben annyiszor előfordul az emberrel, hogy nem adják meg a kellő tiszteletet annak sem, aki nem pénzért, hanem jótékonykodva, önzetlenül áll ki valamilyen karitatív dolog mellett azért, hogy ezzel is segítse a rászorulókat. A hallgatóság, néző pedig azt hiszi, hogy ilyenkor is megengedheti magának azt, fittyet hányva arra, hogy mi zajlik a színpadon, vagy rögtönzött pódiumon, beszélgetve, röhigcsélve áll, ül hozzá a dologhoz. Persze azért tolerálni kell azt is, mikor olyan korosztály a néző és hallgatóság, akiknél a tisztelet, mint olyan kérdéskör a koruk miatt nem úgy rögződött még, mint ahogyan a felnőttektől elvárná az ember.

   A humoristák is másképpen viszonyulnak ehhez a kérdéshez, hiszen általában náluk, főleg ez a szóló előadókra vonatkozik, napi szinten aktualizálják a mondanivalójukat és a hallgatóság reagálása alapján, közben velük szóban is kommunikálva nyűgözik le őket.

Az életem során szerény személyem is hozzászokva a pár főtől kezdve a százas létszámig, megedződtem az ilyen előadói, vagy spontán mondott akárminek a lebonyolításához, mondhatnám azt is nagyképűen, hogy felnőttem a feladatokhoz, de… Tiszteletben kell tartani a nézők mindenkori reakcióját is, ami nem nevezhető minden esetben csupán csak udvariatlanságnak. Széles skálán mozog ez a téma és lehetne sorolni a példákat oldalakon keresztül, de a célom most nem ez. A tiszteletről van szó, amit valóban ki kell érdemelni, de aki nem érzi magát jól valahol, nem jelenti azt, hogy a nemtetszését zajongással fejezze ki főleg akkor, ha még belépődíjat sem kértek tőle. Tudom, hogy ezzel sem ért mindenki egyet, de hát a probléma akkor lenne igazán az, ha mindenki mindenkor mindennel egyetértene, és az sem lenne igazán jó.

   Szülőfalumban Bakonyszentkirályon jártam az Általános Iskola 8. osztályát. Kedvenc tanárom volt Horváth Pál, aki velem örökre megszerettette a magyar és történelem tantárgyakat. Ha kellett szigorú volt, de tudott kedves is lenni, de érdem szerint képes volt kiosztani nyakleveseket is azok számára, akik ezt „kiérdemelték.” Egy kis epizód azokból az időkből, amelyben egy másik írásom témája a gyermekkorunk volt:

 „A szünet végét jelző csengő vészjóslóan berregni kezdett, majd egy erélyes férfihang hasította át a levegőt és lecsapott a zsibongó gyerekhadra:

 -Sorakozó! Egy – kettő! Szaporán!

 A megriadt nebulók hanyatt – homlok igyekeztek beállni a sorba, de Putner Jóska a legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott elég gyors lenni. Horváth tanár úr odaintette magához, majd megfogta a pajeszát és így szólt a megszeppent fiúhoz:

 -Vedd le a szemüvegedet!

A gyerek engedelmesen lekapta, majd félénken várta a további fejleményeket.

 -Vigyázz fiam! – szólt és abban a pillanatban már le is kent neki egy hatalmas pofont.

 -Mondtam fiam, hogy vigyázz! Miért nem vigyáztál? – majd indulást vezényelt az osztálynak befelé a termekbe.”

    Egy időben még Iskolaigazgató és Művelődési Ház vezetője is volt, de az ott tartott különféle rendezvényeket is Ő vezényelte le, mikor már felnőtt fejjel bekapcsolódtam az otthoni Irodalmi Színpadi tevékenységbe. Előfordult, hogy a Tanár Úr mondott Ünnepi beszédeket is, de nem igazán szerette azt, amikor a nézőközönség figyelmét valamiért nem kötötte le a beszéd és zajongani kezdtek. Az a bizonyos Toldi Miklós szindróma egy ideig érvényes volt, amelyben: „Tűrte Miklós tűrte, ameddig tűrhette…”, de egy idő után legtöbbször ezekkel a szavakkal szakította meg a beszédét:

 

„NAGY SZEGÉNYSÉGI BIZONYÍTVÁNY

 MIKOR ZÚG A TÖMEG!”

 

DRÁGA TANÁR ÚR!

 

   Tudom, hogy régen történt az eset, amiről írtam, de immár pár hónap múlva 71. évemet, ha betöltöm, én mégis jó emlékekkel gondolok Önre, aki megszerettette velem az irodalmat és történelmet, amelyért örökre hálás vagyok és köszönöm. A tisztelet mindenkinek kijárt akkor és ma is, azt senkinek nem szabad megcsorbítani még a mai modern világ felgyorsult, megváltozott viszonyai között sem.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 01. 07. Hétfő Délután 13:50


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2019. január 7. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 36


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: