„HA NEM VISELKEDSZ RENDESEN,
ELVISZ A RÉZFASZÚ BAGÓ!”
Soha nem tagadtam meg paraszti gyökereimet, bárhová is vetett a sorsom a lassan 71. évemet betöltő évtizedekben. Egy olyan kis Bakonyi falucskában születtem és éltem hosszú időn keresztül, amely létszámát tekintve régtől fogva az 1000 fő környékén mozog. Az is igaz, hogy nem folytattam a Szüleim földművelő „mesterségét”, de máig jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra, amikor gyermekként belekóstolhattam mellettük. Édesapám sem sértődött meg, ha leparasztozták, igaz nekem ritkán vágták a fejemhez később falusi mivoltomat, de máig büszke vagyok arra, hogy paraszti családból származom. Egyébként is csak az parasztozik manapság is, aki nincs tisztába azzal, hogy milyen nagy tudással rendelkeztek Ők még akkor is, ha csak pár elemi iskolai tanulmány volt a hátuk mögött, mert a föld művelésének igazi mesteremberei, asszonyai voltak.
A mi falunkban, gyermekkoromban még több cigány család élt, mint most, akik közül voltak olyanok is, akik a Szőlőhegye felé kunyhóban, vagy a hegyoldalba vájt barlangszerű lakásban élték a mindennapjaikat. Voltak olyanok, akik tehén és disznópásztori munkát végezve a Község által nekik biztosított úgymond „rendes” házban lakhattak, de nem emlékszem rá, hogy ez problémát okozott volna a lakosok körében. Mi ifjoncok ugyanúgy játszottunk a cigány - gyerekekkel, mint hasonszőrű társainkkal, nem számított, hogy az Ő bőrük színe valamivel színesebb, mint a miénk. Nem féltünk tőlük és az sem számított, hogy az ápoltságuk sem mindig volt olyan, mint a miénk, persze az akkori viszonyok között mi sem voltunk olyan patyolat tiszták, mint a mai összkomfortos, fürdőszobán nevelkedő hasonló korú gyermekek.
Akkoriban voltak még vándorcigányok,(mi kolompároknak neveztük) akiktől azonban minket is óvtak, ha rosszalkodtunk, előfordult, hogy azt mondták nekünk:
„NE ROSSZALKODJATOK, MERT JÖNNEK A KOLOMPÁR CIGÁNYOK ÉS ELVISZNEK BENNETEKET!”
Most, hogy ezeket a visszaemlékezéseimet pötyögtetem a számítógépembe, természetesen csak mosolygok ezen. Nemcsak azért, mert ezek már csak csupán emlékeim, a megélt történelem részei, hanem már a vándorló cigányélet sem létezik. Persze azért olyan nagyon nem féltünk, mert tudtuk, hogy van nekik is elég problémájuk a saját gyerekeikkel, nemhogy még a falusiak közül vigyenek el magukkal valakit, valakiket, de hát akkoriban szokás volt bennünket ijesztgetve nevelni.
A gyermekkor világa faluhelyen egészen más volt, mint a városokban. A mi életünk talán sokkal szabadabb volt még a maga kötöttségeivel együtt is, hiszen nekünk is be kellett segíteni – Télen – Nyáron a ház körüli teendőkbe ugyanúgy, mint szántás, vetés, aratás és egyéb, gyermekhez mért tevékenységbe. Azért is szokta Édesapám is néha emlegetni, ha valahol lenézően beszéltek a parasztemberekről, hogy:
„HA A PARASZT NEM SZARIK, AZ ÚR NEM ESZIK!”
Úgy gondolom, hogy ebben minden benne van azok számára ma is, akik lebecsülik a falvakban élőket és még ma is előszeretettel leparasztozzák, mintha különbek lennének náluk.
Tegnap a Facebookon láttam egy kedves fotót és természetesen jót derülve rajta határoztam el, hogy ma egy kis visszaemlékezés – féle irománnyal megidézem egy kicsit a falusi gyermekkorom világát.
A már eddig leírtakhoz kapcsolódva volt még egy valami, amivel bennünket a Szüleink fegyelmezni szoktak, ha egy kicsit többet csintalankodtunk a kelleténél, amely így hangzott akkor:
„HA NEM VISELKEDSZ RENDESEN,
ELVISZ A RÉZFASZÚ BAGÓ!”
Tudom, hiszen azóta más területekről is hallottam hasonlót, hogy nemcsak mifelénk volt ez szokásban, hanem Magyar - honban sokfelé az országban. A tegnap látott fotón azonban az alkotói fantázia valósággá is formálta azt, amellyel egykor riogattak bennünket. A fali kis domborművön a valóságban is ott virított az a bizonyos, fentebb említett bagoly a megfelelő szerszámával.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2019. 01. 08. Kedd Délelőtt 10:05
