„BÓLOGATÓ JÁNOS” PÁPA - ÖREGHEGYEN,
Avagy árokba borult a látogató RT 10 – es csapat.
Katonaidőmből 1966 – 68
1966. November 24 – én egy esős, latyakos napon vonultam be többedmagammal Pápára az RT 10 – es Rádiótechnikai alakulathoz. Nem indult valami jól az ott tartózkodásunk, mert bizony az alaki foglalkozás nem volt tekintettel a majdnem egy hétig tartó cudar időjárásra, éppen ezért elég gyakran kireptették kiképzőink és az ügyeletesek a csizmáinkat az ablakon az elégtelen tisztításnak köszönhetően.
Mint ahogyan a fegyver, a csizma sem volt később sem tiszta, csak tisztított. Persze azt tudni kell, hogy az átnedvesedett lábbeliket bármilyen nagy igyekezettel próbáltuk meg tisztogatni, suvickolni, azok bizony nem akartak kifényesedni sohasem.
Az elméleti oktatásunk a körlet előtti folyosóról nyílott tanteremben történt és általában Hartmann százados tartotta. Alacsony, vékonydongájú emberke volt és elég különös fogalmak szerint magyarázta sokszor a technikai tudnivalókat. A címben is már jelzett meghatározás is tőle származik, mikor a radarberendezésekről kaptuk a tudnivalókat. Az egyik meghatározására még így hosszú évtizedek távlatából is emlékszem, amely imigyen szólt a megfogalmazásában:
„A rádiólokátor állomás, mikor méri a műszereket, értem alatta, támadást hajt végre!” Ilyenkor persze moderálnunk kellett nagyon magunkat, hogy el tudjuk folytani a kitörőfélben lévő röhögésünket.
Az elméleti kiképzés részét képezte az is, hogy az újonc állománnyal a valóságban is megismertessék a rádiólokátorok működését, hiszen majd a kiképzés végén szolgálatban a mi egységünknek kellett feldolgozni a harcállásponton a műszerekről bejövő adatokat 24 órás szolgálati váltásokban. Legközelebbi telepített lokátor állomás Pápán, az Öreghegyen volt, ahol, ha jól emlékszem, kétféle mérőműszer volt telepítve. Az egyik a P – 35 – ös, a másik pedig a P – 10 – es volt. Az utóbbit magasságmérésre használták akkoriban. Ezt hívta Hartmann százados „kacsingálónak és bólogató Jánosnak”.
Egyik nap ránk is sor került, hogy kivigyenek bennünket a repülőtértől nagy távolságra, a város másik végében lévő szolgálati helyre. Ott a szomszédunkban lévő RT 7 – es alakulat teljesített szolgálatot, ami szintén a mi ezredünkhöz tartozott.
A körlet elé beállt az öreg, ponyvás Csepellel Dongó Laci, aki öregkatonaként volt a gépkocsi vezetője. Sorjában felszálltunk és elindultunk a kitűzött célunk felé dalolva. Már éppen azon a ponton voltunk, ahol nagyon sokáig később az úgynevezett „Lengyelpiac” volt, utána pedig egy jobb kanyarral rátértünk volna az Öreghegy felé vezető szakaszra. Nem tudom mi történhetett, pedig Laci gyakorlott és jó vezető volt, de talán ráragadt a mi nótás kedvünk és kissé lazábban vette be a kanyart, mert utána áttért a baloldalra, majd onnan visszarántva a kormányt, egyenesen a jobboldali útszakaszról beleborultunk az árokba és a kocsi az oldalára dőlt. Mivel mindez egy pillanat alatt zajlott le, szanaszét repültünk, mert nem tudtunk mibe kapaszkodni.
Szerencse a szerencsétlenségbe, hogy egyedül egy személy sérült meg, az is ki más lehetett volna, mint Nagy Bálint honvéd? Ugyanis amikor oldalára dőlt a Csepel, a fejemmel nekiestem a ponyvát tartó egyik váznak és egy kicsit elvágta a homlokomon a bőrt.
Kikecmeregtünk a platóról és mindnyájan nekiveselkedve a kocsinak, visszabillentettük az úttestre és újból felszálltunk, de előtte még beragasztották a mentődobozban lévő kötszerrel az enyhe sérülésemet, ami nem volt vészes. Elmondhatom most és akkor is örültünk annak, hogy senkinek nem esett komolyabb baja, hiszen tragédia is történhetett volna annak dacára, hogy nem mentünk olyan gyorsan. Utána már csak pár percbe telt mire felértünk az Öreghegyre és leszállva, ott már vártak bennünket a kísérőink. Először megnézhettük a működő radarokat, majd belül a kezelőszemélyzet munkájával is megismerkedhettünk.
Később mikor már az újonckiképzés után elkezdtünk szolgálatba járni a Harcálláspontra, néha, mikor a Pápai Öreghegyről vettük a kódolt adatokat, volt, aki a plexit táblák mögött halkan, hogy elöl, ne hallják, megszólalt:
„ÚGY LÁTSZIK, RENDESEN MŰKÖDIK A BÓLOGATÓ JÁNOS!”
Az egyszeri mondás szerint „régen volt, talán igaz sem volt”, de az emlékeinkben akkor is örökké megmaradnak az ehhez hasonló események, hiszen az akkori fiatalok rendelkeznek még idős korukban is azokkal az élményekkel, amire a mai fiataloknak már esélye sincs.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2019. 01. 14. Hétfő Délután 14:20
