„KOPPANÁSTÓL KOPPANÁSIG”,

Avagy a folyosó és egyéb nyalánkságok felmosási viszontagságai..

   A legkeservesebb időszak volt a katonaságnál az újonckiképzés, és az azt követő rendszeres foglalkoztatottság, ami természetesen a „kopaszok” privilégiuma volt, mert ezt az öreg katonák csak hangos biztatásokkal nézték. A körlet tisztasága, az újonc állomány „zaklatása”, mert a parancsot kiadó is másképpen látta, de a szenvedő alanyok tevékenysége is egymástól teljesen eltérő értékelési szinten mozgott. Főleg akkor, ha olyan, természetéből adódóan is kissé primitívebb egyén személyében volt 24 órán keresztül az ügyeletesi feladatkörrel megbízva, mert mindig revánsra vágyott az ő „kopaszsága” alatt történt megaláztatások miatt.

Nálunk az RT – 10 – nél volt egy előtér, amelyből jobbra egy folyosó és annak a végén nyíló ajtó mögött egy hatalmas „hodály” – szerű terem. Középütt, már nem emlékszem milyen szélességű, oszlopokkal alátámasztott közlekedő út, jobbról és balról pedig az emeletes vaságyak helyezkedtek el.

   Az előtérből nyílott az ajtó a mellékhelyiségre és a fürdőbe. A fürdő helyiségben a falak mellett, mondhatnám úgy jó falusias kifejezéssel élve, „műkővályúk” voltak, felettük pedig hidegvízes vezeték húzódott. Ott kellett tisztálkodnunk, amennyire lehetett, mert melegvízes lehelőségünk hetente csak egyszer volt, amikor elmasíroztunk a messze lévő Fürdőépületbe alakulatonkénti váltásban. El lehet képzelni talán azt, hogy nem volt egy leányálom, hiszen a hidegvízben való mosakodás nem éppen ideális azok számára főleg, akiknek odahaza esetleg fürdőszobájuk is volt Nekünk „falusiaknak” persze nem okozott problémát, hiszen akkoriban nem nagyon voltak fürdőszobák faluhelyen, persze a tűzhelyeken lehetett vizet melegíteni. Téli időszakban az öreg katonák azért maguknak lavórban melegítettek, vagy inkább melegíttettek a kopaszokkal a kályhákon a tisztálkodáshoz, de az újoncoknak ez tilos volt.

   El lehet képzelni, hogy amikor takarítási akciót rendeltek el, a hideg vízzel nem volt ideális a felmosás, mert elgémberedett az ember keze, de szótlanul tűrve kellett elvégezni. Emlékszem rá, mikor még én is újonc voltam, a kinti folyosó szélessége miatt elég nagy terpeszt kellett csinálni ahhoz, hogy az a bizonyos „koppanástól koppanásig” lévő akciót le lehessen bonyolítani, mivel a magasságom nem éppen volt megfelelő ahhoz, hogy hosszú lábaim legyenek. Magyarul szólva, eléggé mélynövésű krapek vagyok. Szóval a „koppanástól koppanásig” azt jelentette, hogy az egyik szélétől a másikig kellett áthúzni a felmosórongyot.

   Ez még nem is volt akkora probléma, mint a körletben, főleg akkor, mikor az olyan ügyeletes volt szolgálatban, mint amire céloztam az írásom elején. Tudniillik kéjes örömmel borítottak be a körletbe több vödörnyi vizet, amit aztán nem kevés munkával lehetett feltakarítani. Közben el kellett még tűrni az öregkatonák hangos gúnyolódásait is, akik gyakran bekiabálták azt, hogy:

-Fusson Bazmeg!

-Mi ez a csigatempó!

-Csíkos vizet használ? Azonnal cserélje le tisztára megértette?

-Megalszik a tej a szájába! – és ehhez hasonlókat.

Nem beszélve arról, hogy a WC tisztítását sem lehetett soha olyanra rendbe vágni, hogy azzal megelégedjenek, mert akkor is folyton szólt a gúnyolódás:

-Olyan tiszta legyen, hogy a levest is ki lehessen belőle kanalazni!

-Mi az kopasz, maga még nem látott WC kagylót? Úgy látszik, maga odahaza a kert végében lévő budiba járt szarni és ott nem számított a tisztaság!-

Szerintem tudták azt, hogy az újoncok nagy része falusi és találó volt ez a kifejezés, de mégis ebben a helyzetben nagyon megalázó volt. Egyébként nem is csodálkozom azon, hogy később ezek a „kopaszok” öregkatonákká válva, tisztelet a kivételnek, ugyanilyenné váltak, mint akik minket ugráltattak.

Mikor most ezeket a sorokat írom, mégis őszintén elmondhatom, hogy én nem haragszom senkire, mert az akkori viszonyok részét képezte ez is a katonaságnál, mint ahogyan a mostani iskolai Kollégiumokban is folyik a csicskáztatása a fiatalabb tanulóknak. Azon meg főleg mosolygok, mikor hasonszőrű társaimtól hallom a legendássá vált szlogent mostanában, ha a visszaemlékezéseikben, vagy élőszóban említik azt, hogy:

„NE LAZSÁLJON KOPASZ, KOPPANÁSTÓL KOPPANÁSIG ÉRJEN AZ A FELMOSÓRONGY!

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2019. 01. 17. Szerda Délután 13:50